Ma már a hivatalos versenysorozatokban egyre kevesebb helyen találkozhatunk V10-es motorokkal. A Forma-1-ben 2005 óta nem használnak ilyet és a királykategórián túl nem is terjedt el ez a különleges konstrukció.
Ennek ellenére akad pár érdekes versenyautó, amibe bekerült a V-elrendezésű, tízhengeres motor, ezeket pedig néha el lehet kapni a világ versenypályáin. Most jöjjön az öt legbrutálisabban dübörgő konstrukció.
Dodge Viper GTS-R
Az 1995-ben bemutatott versenykivitel az első generációs Dodge Viper technikai alapjaira épült. A 356-T6 kódjelű tízhengerest szinte módosításoktól mentesen emelték át a gyári verzióból, ami kiviteltől függően 600-770 lóerőt és 725-988 Nm nyomatékot teljesített. Nyolc literből turbófeltöltő nélkül ennyi jött ki, recsegve, hörögve, a kisebb motorokhoz képest mennydörgő, alacsony fordulatszámon. Igazi amerikai bestia volt, amiből 57 darab készült, és kimondottan sikeres volt a kategóriájában: 262 versenyből 163-at nyertek a Viperek, Le Mans-ban 1998-2000 között zsinórban három éven át hozták a kategória első helyét ezek a gépek.
Lamborghini Huracán Super Trofeo EVO
A Lamborghini Huracán Super Trofeo EVO is közúti típus 5.2 literes megnövelt teljesítményű, 620 lóerős V10-es szívómotorját használja, egyedi kipufogórendszerrel, ami mellé hátsókerék-hajtást és hatfokozatú X-Track szekvenciális váltót társítottak. Az ABS-t a Bosch Motorsport hangolta a kipörgésgátló rendszert a Motec fejlesztette, és mindkettőre igaz, hogy a versenyzők 10 fokozatban, a kormányon változtathatják a beállításokat.
Peugeot 905
1990-ben született a Peugeot 905, amikor a nagyobb teljesítményt a turbót tiltó szakágban több hengerrel és magasabb fordulatszámmal érték el. A 905-ösbe pedig a V10-est gondolták a legjobbnak a Peugeot mérnökök, és akusztikai szempontból mindenképp jól döntöttek.
Az SA35 belső kóddal ellátott motort a Peugeot házon belül tervezte a C csoportos versenyekre. A hengerűrtartalma 3,5 liter volt, és körülbelül 650 lóerőt teljesített 12 500-as fordulatszámon (bár a maximális fordulatszám valamivel 14 000 felett volt). Ez magyarázat arra a hangra, amihez hasonlót csak a Forma-1-es gépektől hallhattunk még az aranykorban.
Hatfokozatú, szekvenciális sebességváltóval párosítva, a szénszálas monocoque-ba építve a tízhengeres motor komoly magasságokba repítette a francia konstrukciót, 17 versenyen kilenc győzelmet aratva – ez több mint 50 százalékos sikerarányt jelent. Ezek közül kettő a Le Mans-i 24 órás versenyen született, 1992-ben és 1993-ban.
Formula Supra Judd V10
Egy ilyen válogatásból nem maradhatnak ki a driftre épített szörnyetegek. Itt gyakorlatilag szabad kezet kapnak az alkotók, és így jöhetnek létre olyan eszement építések is, mint a Toyota Supra héjába épített V10-es fenevad.
Motorja korábban egy Rafanelli Riley & Scott LMP1 prototípusban szerepelt, a 4,0 literes Judd GV4 V10-es igazi klasszikus szívómotor, magas fordulatszámon leadott 750 lóerővel. Hangja a Forma-1 legszebb éveit idézi, igaz, nem pörög el húszezerig, tizenegyezer a határ, mégis a nyers üvöltés, a recsegve lángot okádó kipufogó és a brutális, tényleg halláskárosodással fenyegető hangerő máig zseniálisan hat.
A Toyotából gyakorlatilag a forma maradt emlékeztetőnek, a váz nagy része egyedi, karbonszálas elem, amivel több száz kilogrammot faragtak le az eredeti tömegből. A pokoli erőt 6 fokozatú, Holinger szekvenciális váltó juttatja el a Ford Explorerből származó differenciálműhöz.
Ferrari F1 V10
Azért ezt nehéz lett volna kihagyni. Három liter, tíz henger, 18 000 feletti maximális fordulat: ez jellemezte a kétezres évek elejét a Forma-1-ben. Akkoriban még az egy hétvégére tervezett motorok korát jegyezték, a 2004-es szezonra épített Tipo 053-as konstrukció volt az első, aminek ki kellett bírnia a nyüstölést egy teljes versenyhétvégén keresztül. Ezt hozta is, miközben az időmérős beállítással 19 000-es maximális fordulattal és 900 lóerős csúcsteljesítménnyel üzemelt.
Tömege mindössze 92 kilogramm volt, literteljesítménye pedig szédítő, 307 lóerő/liter. Így szólt a Ferrari V10-ese:
