2024 második negyedévének végén 57 ezer forint volt a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási átlagos éves díja, ez 1,6 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A budapesti autósok átlagos éves díja 80 ezer forint, ez mintegy 27 ezer forinttal több az ország többi részén érvényben lévő 53,3 ezer forintnál. Éves szinten 10 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 6, a nem budapesti szerződéseknél pedig 11 százalékkal.
A kárráfordítás éves 4 százalékos növekedési ütemben folytatódott, negyedéves alapon azonban stagnál, ami azt jelenti, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már öt negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké, várhatóan ez a díjemelkedés növekedését is mérsékelni tudja a következő negyedévekben.
Az MNB személyautókra számított korrigált kgfb-indexe – amely az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál, és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást – 133 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva a második negyedévben. Az index 2021 első negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll.
Az MNB közleményében kitért arra, hogy az egyéb jármű-kategóriák szinte mindegyikében – az egyedi nagy buszokat és a flottás vontatókat kivéve – jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek közül a taxik és segédmotoros kerékpárok díjai növekedtek 50 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik esetében csak minimálisan, 3 százalékkal emelkedtek.