A motorsport történetének vannak legendás gyors körei. Azok a körök, amelyek túlmutatnak a technikán, és a pilóta megérzése, vakmerősége, tudása, tehetsége eltalálja a tökéletes határt az eszetlen tempó és a falra kenődés között.
Sokat emlegetett példa erre Ayrton Senna időmérőn nyújtott teljesítménye 1988-ban, amikor Monaco szűk utcáin mutatta meg, milyen a vezetés művészete. Az amerikai rajongók Juan Pablo Montoya CART sorozatban 1999-ben elkövetett leggyorsabb körére emlékeznek, az F1-et is megjárt sztár a Belle Isle körén a betonfalnak csattanós pacsit adva lett első.
Sorrendet lehetetlen állítani, de az biztos, hogy a felsorolásban kiemelt helyen kell említeni Mark Blundell „banzai” körét 1990-ből, a Le Mans-i 24 órás futam időmérő szakaszából. A brit pilóta ekkoriban a Nissan csapatát erősítette. 1989-ben csatlakozott Juilan Bailey csapattársaként a japánokhoz. A hosszútávú futamokra épített Nissan versenygép a C csoportos R89CK igazi analóg bestia volt, még kormányrásegítés nélkül és manuális váltóval.
Gyors, de makrancos
Nem volt a mezőny legjobbja, de volt benne potenciál, turbómotorja brutálisan erős volt. Hátrányai között szerepelt, hogy aerodinamikailag nem volt telitalálat a konstrukció, a torlódó levegő úgy talált utat a kabinba, hogy képes volt a szélvédőt is kirobbantani a helyéről.
A delfinezés jelensége ennél is fennállt, és a fékek sem voltak elég erősek, Le Mans-ban három autóból három kiesett mechanikai hibák miatt. 1990-re ennek a technikának a csiszolt verziójával veselkedtek neki, az R90CK V8-as 3,5 literes motorja most is bődületesen erős volt, áttervezték a kabint, a levegőáramlást és a fékrendszert. Ez a verzió inkább egy körön volt ütőképes, főleg azért, mert az eleve 1000 lóerős turbómotor lefújószelepei egy idő után beakadtak, ami a turbónyomás emelkedéséhez, és így nagyobb teljesítményhez vezettek.
Amikor ez megtörtént, a japán mérnökök azonnal rászóltak az aktuális pilótára, hogy vegyen vissza a tempóból, és adja fel a gyors kört, nehogy a felrobbanó motor szégyenszemre telefröcskölje olajjal a pályát. Ezt mindenképp el akarták kerülni a japánok, a megszégyenülés nekik szörnyűbb forgatókönyvnek tűnt, mint egy rizikós őrült kör a kétséges sikerrel. Mark Blundell viszont angol volt, és ezért az időmérő során egyszerűen kikapcsolta a rádiót.
Lesz, ami lesz alapon összeszorított foggal padlóig nyomta a gázpedált, a hiba pedig, ahogy addig is, bekövetkezett, a bestia pokoli, 1100 lóerővel tépte a hátsó gumikat. A fedélzeti kamera felvétele mutatja, hogy milyen küzdelem volt a pályán tartani ezt a gépet, a pilóta mintha egy dühöngő bikával birkózott volna minden kanyarban. Fékezéskor 300 km/óra feletti tempóról, fél kézzel fogva a volánt, visszagangolva, közben a csúszáshatáron korrigálva, irányban tartva a gépet.
Az eredmény? Bombakör!
A Mulsanne egyenesben a sikánokkal együtt ő hozta össze a legnagyobb 366 km/órás végsebességet, és a másodikra (No16 Brun Motor Sport Porsche 962) hat másodpercet verve szerezte meg az első rajtkockát.
Azóta sem nyert időmérőt senki ezen a versenyen ekkora előnnyel, de a futam már nem sikerült ilyen jól, a 146. körben a sebességváltó megadta magát, a Nissan pedig csak egy ötödik helyet tudott összehozni, a futamot pedig a Jaguar XJR-12LM-mel nyerte a Silk Cut Jaguar Team.