Néhány hónapja még az eltűnt kávéscsészék nyomában voltak a Tesla németországi üzemében, míg az utóbbi időkben az vált gyanússá a vezetőség számára, hogy a dolgozók túlságosan gyakran mennek betegszabadságra. A grünheidei gyár vezetősége ezért úgy döntött, hogy személyesen, az otthonukban ellenőrzik a táppénzre vonult munkavállalókat – írja a Handelsblatt.

A lépés kiverte a biztosítékot az IG Metall szakszervezetnél. Dirk Schulze, a regionális vezetője úgy nyilatkozott a beteg dolgozók ellenőrzéséről, hogy „ez a következő abszurd lépés, amivel a gyár vezetése vissza akarja szorítani a betegszabadságok átlag feletti számát”.

Hozzátette: egyébként is szinte minden szegmensben a „rendkívül nagy munkaterhelésre” panaszkodnak a dolgozók. A helyzet pedig tovább romlik, ha létszámhiány lép fel, ilyenkor ugyanis a Tesla nyomás alá helyezi a beteg beosztottjait, míg azokra, akik még egészségesek, még több munkát ró. „Ha a vezetőség valóban fel akar lépni a megbetegedésekkel szemben, meg kell szakítani az ördögi kört” – jelentette ki a szakszervezeti vezető.

A 12 ezer alkalmazottat foglalkoztató grünheidei üzemben augusztusban szokatlanul magas, 17 százalékos volt a hiányzási ráta – ez szeptemberben 11 százalékra szorul vissza. Erik Demmler HR-igazgató elmondta, ezért döntöttek úgy, hogy az otthonukban látogatják meg a beteget jelentett dolgozókat, hogy tudják, valóban betegek-e, vagy más ok áll a hiányzásuk hátterében.

„Sok cég csinál ilyet, nincs ebben semmi szokatlan” – védte meg a döntést André Thierig. A berlini Tesla Gigafactory vezetője azt mondta, a véletlenszerű otthonlátogatásokkal a munkaerő munkamoráljára szerettek volna hatni, így nem zárja ki azt sem, hogy erre a későbbiekben is sor kerül.

Az IG Metall azt állítja, Thierig volt az, aki egy korábbi állománygyűlésen a hiányzó alkalmazottakat hibáztatta azért, hogy a Tesla értékesítési problémákkal küzd. „Ez teljesen nonszensz. Az, ha az itt dolgozók 15-18 százaléka állandóan beteg, és több embert kell alkalmaznunk ahhoz, hogy kompenzáljuk a hiányzásukat, meg fog jelenni az autóink áraiban is” – jelentette ki.