A Forma-1-es Katari Nagydíj rajtsorrendjét befolyásoló incidens egészen komoly feszültséget generált George Russell és Max Verstappen között, legalábbis utóbbi oldaláról biztosan. A Red Bull hollandja egy rajthelyes büntetést kapott, bár ez versenyét érdemben nem befolyásolta, hisz megnyerte a futamot.

Az azonban, ahogy a büntetését megkapta, kiverte nála a biztosítékot. Állítása szerint Russell a stewardok előtti meghallgatáson gyakorlatilag nekiesett, és mindent megtett, hogy bemártsa őt. „Nem hittem el, amit kaptam, bizonyos értelemben azonban nem lepődtem meg. Nem örülök ennek, de egy ponton lapozni kell. Nem volt élvezetes azt látni, hogy ez megtörténik. Szerintem ez az első eset, hogy egy lassú kör miatt valakit megbüntettek” – fogalmazott Verstappen.

„Próbáltam jó fej lenni, de talán nem kéne annak lennem. Nem akartam senkinek a mért körét tönkre tenni. Ezt próbáltam elmagyarázni, de úgy éreztem, hogy a falnak beszélek. Őszintén szólva nagyon csalódást keltő volt ez, mert szerintem mindannyian tiszteljük itt egymást.”

„Sokszor voltam már abban a szobában a karrierem során, és sosem láttam senkit, aki ennyire keresztbe akart volna nekem tenni” – mondta Russellről Verstappen, hozzátéve, hogy nem tiszteli a britet. „Mindig szépen viselkedik a kamerák előtt, de amikor szemtől szembe találod vele magad, teljesen más személlyé válik. Ki nem állhatom.”

Ennek hangot is adott a holland a pilótaparádéra menet. Erről Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is tett egy említést, miszert a négyszeres világbajnok azzal húzta riválisa agyát, hogy az első kanyarban meg fogja előzni őt. Ez végül meg is történt.

A Sky Sports riportja szerint azonban ennél kevésbé szalonképes mondatokat is intézett Verstappen Russellhez. Ennek lényege annyi volt, hogy a Mercedes britje szépen elintézte a büntetést Verstappennek az „FIA-s haverjaival együtt”, és „reméli, hogy örülnek annak, amit tettek”.