A Forma-1-es Katari Nagydíj akár egy sima, közepesen izgalmas verseny is lehetett volna, ám elvitathatatlan, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség és a stewardok döntései megkeverték a kártyákat. A döntések Max Verstappen és Charles Leclerc kivételével gyakorlatilag mindenkit rosszul érintettek kisebb-nagyobb módon.
Volt is felháborodás a leintést követően, mit miért tettek, és magyar idő szerint már vasárnap este ígéretet tett arra az FIA, hogy majd jelentkeznek egy nagyobb, összefoglaló magyarázattal döntéseiket illetően. Hétfőn ez meg is érkezett: összesen három esetre tértek ki a közleményben.
Az első a célegyenesbe került tükörhöz köthető, mely előbb viszonylag épségben, a versenyív mellett hevert, majd miután Valtteri Bottas áthajtott rajta a Kick Sauberrel, ripityára tört. A törmelék miatt beküldték a biztonsági autót, miközben két defektes autó is vánszorgott a pályán.
Az FIA szerint önmagában a tükörre a normál gyakorlat szerint nem lett volna indokolt beküldeni a biztonsági autót: a törmelék az ideális ív mellett volt, ráadásul nem is volt nagy darab. A virtuális biztonsági autó azért nem volt opció szerintük, mert a mezőny már szét volt szóródva, és nem lett volna olyan hézag az autók között, amikor a takarítást a pályabírók biztonságosan meg tudták volna oldani. Azzal persze, hogy a tükör szétrobbant Bottas hatására, már indokolt volt a safety car bevetése.
A közlemény ezen részén az FIA félig-meddig beismeri, hogy ez az eljárás nem volt éppen a legjobb, és azt írják, hogy ebből is tanulni fognak, mint minden esetből, és ha kell, javítanak a helyzeten a jövőben. Arra nem adtak semmiféle magyarázatot, amit Andrea Stella McLaren-csapatfőnök is nehezményezett: miért volt egyszer sárga, egyszer zöld zászló érvényben azon a területen, miközben a tükör változatlanul az aszfalton hevert.
A második pont a biztonsági autón tönkrement fényhídhoz köthető. Ez Verstappent zavarhatta meg, aki emiatt a második biztonsági autós szakasz végén rosszul rugaszkodott el, és majdnem megelőzte őt Lando Norris. Ennek kapcsán az FIA leszögezte, mindenki tudhatott arról, hogy a biztonsági autó elhagyja a pályát, mert más kommunikációs csatornán közölték ezt a csapatokkal. A helyzetet végül a biztonsági autó cseréjével orvosolták.
A harmadik pont Norris büntetése, a 10 másodperces stop/go volt. Ennek kapcsán – mint mi is írtuk – a McLaren britje épp olyan büntetéseket kapott, mint pár évvel korábban mások is, akik ugyanezt a vétséget követték el. „A dupla sárga zászlós szabálysértés súlyos biztonsági kihágásnak minősül, ezért járnak ilyen súlyos büntetések is érte” – fogalmazott ennek kapcsán a szövetség.