Habár a Forma-1-es szezon aktív részének vége van, a holtidőszak kicsit mindig jó arra, hogy új infókat, háttérbeli kulisszatitkokat ismerjünk meg már megtörtént események kapcsán. Most Flavio Briatore árult el egy érdekességet Fernando Alonsóról.
Kettejük munkakapcsolata nem csak a Renault-nál töltött sikeres évekre korlátozódik: a kétszeres világbajnoknak máig menedzsere az olasz, aki idén visszatért az Alpine-hoz tanácsadónak. Mint azonban elmondta, az elmúlt bő évtizedben sem volt annyira távol a Forma-1-től.
„A sportág nagykövete voltam, és Stefano Domenicalival [F1-vezér – a szerk.] dolgoztam új versenyeken és marketinglehetőségeken” – fogalmazott Briatore, aki annak idején nagyjából szintén ezzel vált sikeres üzletemberré. „Fernando Alonso menedzsereként ráadásul mindig kapcsolatban voltam a történésekkel. A Forma-1 sosem enged el” – mondta a 74 éves szakember.
Alonso szóba kerülése, valamint az Alpine jelenlegi helyzete kapcsán Briatore kitért arra, hogy a spanyol annak idején maradt volna az Alpine-nál. Ez a tény ismert is volt, az azonban nem, hogy mik voltak a pontos részletek, illetve az sem, hogy a pilóta egy eddig nemigen emlegetett csapattól is szerződésajánlatot kapott.
„Fernando maradt volna, mert az azt megelőző szezon nem volt olyan rossz. Szerettük volna Kanadában aláírni a szerződést. Laurent Rossi [az Alpine akkori vezére – a szerk.] azonban eltűnt. Többé nem értük el. Az volt az a pillanat, amikor Lawrence Stroll-lal és az Aston Martinnal kezdtem beszélgetni” – idézte fel az eseményeket Briatore.
„Még a Williamstől is volt egy ajánlatunk.”
„Azt mondtam nekik: először hozzátok rendbe magatokat! Végül az Aston Martinnal írtunk alá, mert nem tudtunk kijönni az Alpine menedzsmentjével” – magyarázta az olasz.