A legtöbben praktikus okokból az adventi időszak utolsó napjaira hagyják a karácsonyfa beszerzését – legalábbis azok, akik még nem pártoltak át a műfenyőre, és nagy figyelmet fordítanak arra, hogy megtalálják a tökéletes fenyőfát.

Minden évben felmerül azonban a kérdés, hogyan vigyük haza a kiválasztott fát. Elrettentő példákkal Dunát lehet rekeszteni, ahogyan az sem jó ötlet, ha valaki a karácsonyfát a lakása helyett az autója tetején állítja fel. Igen, ilyen is előfordult már.

Jó hír, hogy okosan is meg lehet oldani a feladatot – még akkor is, ha nem vagyunk abban a kiváltságos helyzetben, hogy teherautóval vagy utánfutóval tegyük meg. Előtte viszont alapos átgondolást igényel a művelet, illetve az sem árt, ha figyelembe veszünk néhány racionális szempontot.

Mérjünk, takarjunk, védjünk

Aki hétköznapi személyautóval rendelkezik, az leginkább az utastérben vagy a tetőcsomagtartóban gondolkodhat. Az előbbi forgatókönyv esetén érdemes mindent kipakolni az autóból, amire nincs szükség, és ledönteni a hátsó üléstámlákat, hogy legyen elég hely egy körülbelül 1,5-2,5 méteres fához. Ha ez megtörtént, érdemes takarófóliával vagy pokróccal letakarni a ledöntött üléssort és a csomagteret, hogy a tűlevelek, a faforgácsok, valamint a fenyőgyanta ne az autó belsejét szennyezze. Aki ezt a lépést kihagyja, arra hosszú, idegőrlő és adott esetben költséges pepecselés vár.

Sok autósnak drágulhat a karácsony, ha ezekre nem figyel 2

Így sem érdemes nekilátni a karácsonyfa szállításának: manapság pillanatok alatt behálózzák a fenyőárusok. (Illusztráció: Monty Rakusen/Getty Images)

Nagyban megkönnyíti a felkészülést az is, ha előre lemérjük, mekkora a távolság az első ülés háttámlája, valamint a csomagtérajtó között, mivel így kiderül, hogy egyáltalán mekkora karácsonyfát lehet betuszkolni az autóba. Az elhelyezésnél arra kell odafigyelni, hogy a fatörzs alsó, lefűrészelt vége mutasson a haladási irányba. A nagyobb (utas)biztonság érdekében az ülés és a karácsonyfa közé egy törülközőbe vagy rongyba csavart falapot sem árt behelyezni. Ez azért fontos, mert egy esetleges frontális ütközésnél a fa – a háttámlát átütve – súlyosabb sérüléseket is okozhat, ha az anyósülésen ülő személy hatának ütődik.

Több kockázattal is jár, ha mégis a karácsonyfacsúcs néz a menetirány felé. Amellett, hogy vészfékezés, valamint baleset esetén könnyen megsérül a fa, az első ülésre belógó ágak zavarhatják az oldalsó kilátást. Az sem mellékes szempont, hogy kanyarban vagy kitérő manővernél oldalirányban el is mozdulhatnak az ágak, ami önmagában sérülésveszélyes, de annyira el is vonhatják a járművezető figyelmét, hogy elveszítse az irányítást az autója felett.

Könnyen gajra vághatjuk az autónkat

Mint említettük, a másik opció a tetőcsomagtartó használata. Közvetlenül a tetőre akkor se helyezzük fel, ha tízen biztatnak rá, ugyanis a fa ágai, valamint a törzse csúnyán össze tudja karistolni az autó fényezését, ami drasztikusan megdobhatja a karácsonyi időszak költségeit. Ugyanez a tetőcsomagtartó használata mellett is igaz: hogy elkerüljük a bosszúságot, a legjobban azzal járunk, ha elővigyázatosságból egy régi pokrócot helyezünk a fenyőfa alá.

Sok autósnak drágulhat a karácsony, ha ezekre nem figyel 3

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy nem jól rögzítik a karácsonyfát. A mellékelt ábrán is láthatóak hiányosságok. (Fotó: Tetra Images/Getty Images)

Ami a rögzítést illeti, jobb, ha inkább kerüljük a gumipókot, bármennyire is kézenfekvő megoldásnak tűnik, és helyette inkább a csatos hevedernek szavazunk bizalmat. Mivel egy 50 km/órával történő ütközésnél akár 750 kilós erők is hathatnak egy 32 kilogrammos fára, nem baj, ha a keresztlécek mellett a tetőkorláthoz is rögzítjük azt.

Mit mond a KRESZ?

A karácsonyi logisztikai kihívásba könnyen beleszólhat a KRESZ is, hiszen konkrét szabályok vonatkoznak a szállításra, amiknek megszegése pénzbüntetést vonhat maga után. A 47. paragrafus részletesen taglalja, hogy

  • a rakományt úgy kell elhelyezni, hogy a kilátást, a világítóberendezéseket és a rendszámot se takarja;
  • a tetőcsomagtartón is abban az esetben is szállítható, ha a jármű elején és hátulján is legfeljebb 40 centiméterre nyúlik túl;
  • a túlnyúló rakományt (álló járművön is) legalább 40×40 cm méretű piros vagy piros-fehér csíkos zászlóval, táblával, míg éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ezen felül piros fényű lámpával és piros prizmával kell jelölni.

Akit részletesebben is érdekel, mit mond a jogszabály szállítási kérdésekben, az alábbi cikkünket ajánljuk, amiben részletesen körbejártuk a témát:

via Auto Motor und Sport, KRESZváltozás/Facebook