A közvélemény azután háborodott fel, hogy a párizsi bíróság most hozott ítéletet egy 2022-es halálos kimenetelű baleset ügyében. Egy 27 éves férfit hét év börtönre ítéltek, miután két évvel ezelőtt egy Audi RS6-tal Párizs belvárosában 30 helyett 120-szal száguldozva átgázolt egy piros lámpánál álló taxin és egy robogón. Utóbbin ketten ültek: a vezető a helyszínen életét vesztette, utasa súlyosan megsérült – írta a Kreszváltozás.

A gázoló megpróbált elmenekülni, de pár órával később elfogták. Kiderült, hogy ittas is volt. Az ítélet után újra fellángolt a vita arról, hogy a meglévő törvények megfelelőek-e a súlyos hanyagság kezelésére.

A közúti gyilkosságokkal foglalkozó törvényjavaslatot már megvitatták a parlamentben, de az év elején elakadt a javaslat. A törvénymódosítás kifejezetten a szándékos, kockázatos vezetés által okozott halálos baleseteket célozná meg, mint például a túlzott sebességtúllépés, ittas vezetés vagy kábítószer hatása alatti vezetés.

Míg a büntetés felső határa továbbra is tíz év szabadságvesztés és 150 ezer eurós (61 millió forint) pénzbírság maradna, több súlyosító körülmény esetén egyértelműbb elszámoltathatóságot teremtene az ilyen esetekben.