Nem bonyolult dolog a Google Térkép rendszeréhez hozzáadni egy mindenki számára látható nevezetességet vagy látványosságot. Valaki ezt ki is használta, ám azzal kissé megnyomorította a walesi Cyffylliog településén élőket. A kis falut ötszázan sem lakják, így ehhez mérten gyér volt a forgalma is, egészen addig, amíg a közelben el nem helyezett valaki a Google rendszerében egy Aldi-üzletet.
Mondani sem kell, hogy az Aldi nem nyílt meg ott, ahol a térkép jelezte, azonban a messzebbről idetévedők ezzel addig nem voltak tisztában, amíg valóban oda nem értek tervezett bevásárlásuk helyszínére. A hoppon maradt emberek ezt követően elkezdtek keresgélni, fel-alá cirkálni autóikkal, emellett a helyieket kérdezték, mégis merre van az Aldi.
Cyffylliog lakói „megszállásnak” nevezték az eseményeket, ráadásul ha a bevásárolni vágyók tömege nem lett volna elég, jött még nagyobb baj is. A falu környékén ugyanis megjelentek az áruszállítók, akik vélhetően valamelyik másik Aldi-üzletet célozták volna meg, ám a navigációs átverésnek ők is az áldozatai lettek.
Amikor Cyffylliog szűk utcáin már kenyeres autók, valamint egy tejszállító próbált forgolódni megzavarodva, akkor már nagyon unták a dolgot az ott élők. Már előtte is próbálták a Google-ből levetetni a fantomboltot, ám mivel az nem sikerült, kapcsolatba léptek az Aldival, tegyenek ők is valamit. A bolthálózat természetesen megerősítette, hogy nincs a térkép által jelölt helyen Aldi, és nem is terveznek nyitni sem – csak ezek után állt helyre a világ rendje.
Nem csak ez az eset bizonyítja, hogy a Google Térkép utasításait nem kell mindig készpénznek venni. Az elmaradt bevásárlásnál kellemetlenebbül járt az az ember, akinek lépcsőket ajánlott rövidebb útvonalként a rendszer.