Már a 2020-as szezon végén is közel állt hozzá, azonban 2025-re valóban kiszorult a Forma-1-es rajtrácsról Sergio Pérez, miután a Red Bull a konstruktőri veresége után megköszönte a mexikói szolgálatait. Péreztől annak ellenére váltak meg, hogy korábban további két évvel hosszabbították meg a szerződését, de az ígéretes szezonkezdést kiábrándító folytatás követte.

Az idény első negyede után mindössze 48 pontot gyűjtött, ami, ha úgy nézzük, hogy ez 18 versenyhétvége mérlege, rettentő kevés, miközben csapattársát, Max Verstappent negyedjére is világbajnokká koronázták. Menesztése – illetve áthelyezése – után Pérez pályafutása 14 év elteltével futott zátonyra, mindenesetre hetekkel azt követően, hogy a Red Bull megerősítette a versenyzőcserét, a 34 éves pilóta is megszólalt egy mexikói konferencia keretében.

F1: Először szólalt meg a kirúgása óta Pérez 2

Pérez még nem tudja, hogy visszatér-e még a Forma-1-be. (Fotó: Mark Thompson/Getty Images)

„Most az a prioritás számomra, hogy jól érezzem magam, és olyan dolgokat csináljak, amiket korábban nem tehettem meg. Például a családommal is többet lehetek együtt” – idézte Pérezt a RacingNews365.com. „Az elkövetkező hat hónapban fogok dönteni arról, mi lesz a következő lépés a pályafutásomban, azonban még túl korai választ adni arra, hogy szeretnék-e visszatérni a Forma-1-be. Minden olyan gyorsan történt az előző év végén, egyáltalán nem számítottam arra, hogy távozom a csapattól.”

„A legnagyobb motivációm jelenleg az, hogy a gyerekeimet a helyes úton terelgessem, és hogy jobban az életük része legyek. Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy a családommal lehetek, mert a Forma-1-ben másra sem gondol az ember, csak arra, hogy jobb versenyzővé váljon, és jobban felkészüljön, semmi másra nincs idő.”

Pérez utódjaként Liam Lawsonnak szavaztak bizalmat a Red Bullnál, ami Isack Hadjar előtt is megnyitotta az utat a királykategóriába: a Forma-2 ezüstérmes franciája a Racing Bulls színeiben fog bemutatkozni. Pérez számára pedig a Cadillac 2026-os csatlakozása jelenthet visszautat az F1-be, ugyanis a kezdetben Ferrari-motorokkal versenyző amerikai alakulatnak biztosan szüksége lesz egy tapasztalt pilótára.