A Garde típust 1981 szeptemberétől 1984 júliusáig gyártották, még 120-as változatban, azaz 1174 cm3-es motorral és négysebességes váltóval. 1984 augusztusától 1986 júliusáig a Skoda Rapidot, majd az 1289 cm3-es, s már ötsebességes Skoda Rapid 130-at gyártották, amiből már jóval több van az országban.
Mindig is vonzottak az egyedi, különlegességszámba menő autók, s a Garde tökéletesen megfelelt az elképzeléseimnek. Ez a kocsi abból az időből származik, amikor még az autókat nem arra tervezték, hogy tulajdonosuk lecserélje őket, amint a harmadik életévüket betöltötték. Ahogy mondani szokták, ennek lelke van, szeretni kell, s akkor meghálálja a törődést.
Persze hátrányai is vannak egy ilyen öreg és egyedi autónak. Nem lehet vele 120 km/óránál többel száguldani országútón, mivel farmotoros lévén könnyű az orra és dobálja a szél (régi Skodások tudják, hogy ezt orvosolni lehet egy, az autó orrában lévő csomagtartóba helyezett kőlappal vagy cementeszsákkal). Városban 9 liter körül, országúton pedig 7-8 liter között fogyaszt (mindenki döntse el, hogy ez soknak vagy kevésnek számít-e).
Talán a legfontosabb mindközül azonban az, hogy alkatrészeket csak Szlovákiából lehet szerezni hozzá, ha olyan karosszéria elemről van például szó, ami nem egyezik meg a 120-as Skodák részeivel. Így jártam én is, mikor az első szélvédőt kellett cserélni, de ez vonatkozik minden ablaküvegre is. Abban pedig kár reménykedni, hogy, hirdetés útján Garde vagy Rapid alkatrészhez lehetne jutni, mert a hirdetés megjelenését követő pár óra alatt „elkapkodják”.
Az autóm ugyan most lett „nagykorú”, azaz 18 életévét betöltötte, ami már egy kocsinál igen korosnak számít, de mégis rengetegen megcsodálják az utcán, s egy-egy hozzáértőnek igazi örömet okoz a látványa. Számomra pedig valójában azt jelenti az én Gardem, hogy kis pénzből öreg, de mégsem tucat autóval közlekedhetek.
