Végre egy verseny, ahol nem egy az aszfalt közepére kitett gumiabroncsot, vagy üres hordót kell megkerülni háromszor egymás után, majd megoldani két lassítót, és már célba is értél. (Több ezer forintért.) Aki már volt Pesten szlalomon, tudja, miről beszélek. Persze itt a hely jóval nagyobb volt, mint egy parkolóban, vagy egy rutinpályán. Hosszabb is volt, mint az egy-másfél perces szlalomok áltálában, az időeredmények két és fél- három perc közt ingadoztak.
A szervezés bármikor felvenné a verseny más autós rendezvényekkel is. Volt itt minden, mi szem, s szájnak ingere. FORMA-1 feeling, ami nem merült ki abban, hogy 50-60 C° volt az autókban, és mindenki kilókat izzadt ki mire végig ment egy kört a kanyargós pályán, hanem ezen a hétvégén, akárcsak Schumacherék Mogyoródon, lámpára indultak a rajtnál.
Rallyból ismert elemeket is fölfedezhettünk; a verseny tulajdonképpen itt is kétnapos volt. Vasárnap kezdődött a szabadedzéssel, ahol kikötés volt az utcai gumi, hogy a pálya minősége még másnap is megfelelő legyen. A spontán alakuló szervizcsapatok is a rallyra emlékeztettek, hiszen két kör között minden előfordult, váltó-, féltengely-, vezérműszíj csere, elgörbült szelepek, kiszakadt felnik, stb. Murphynek jó napja volt. Egy dologban viszont biztosan különbözött a Budapest Rallytól, itt ugyanis volt tűzoltóautó, sőt mentőautó is, valamint két traktor, ezek két futam között rendbe hozták a pályát. A tűzoltó pedig a por ellen naponta többször locsolt.
A verseny tempósan, fennakadás nélkül zajlott, annak ellenére hogy a méregdrágán bérelt fotocella még a verseny napján sem érkezett meg. Jó volt az indítás, a hangosítás és a mikrofonman, azaz woman, és a nézők is fegyelmezetten, a korláton kívülről szurkoltak. Amit Pesten szintén ritkán látni, transzparensekkel (hajrá Erika), tapssal végig lelkesen bíztatták rokonukat, barátaikat, szomszédjukat, mindenkit, aki épp ment. Jó volt a hangulat, népes közönség gyűlt össze. Az egész város készült, már hetekkel a verseny előtt nem lehetet Ladát, vagy hozzá alkatrészt kapni a környéki bontókban. Mindent felvásároltak a helyiek, és azzal nyomultak, egy Ladával legalább ketten.
A versenyt színesítette, hogy félóránként tombolán kisorsoltak egy nézőt, aki navigátorként beülhetett a látványos és gyors autók valamelyikébe egy kör erejéig. Ledényi Béla és Tokodi „Devil” Imre A-s Trabantjaikkal adtak ízelítőt a versenyzésből, a fődíj pedig egy kör az abszolút időt magáénak tudó négykerekes, fekete BMW ix és vezetője, Fazekas Imre társaságában. Imit nem hatotta meg, hogy a szerencsés egy idősebb hölgy volt, mint mindig most is úgy odapörkölt az autónak, hogy nem láttuk a pályát a porfelhőben. A tombolás „tombolás” defekttel végződött, de a néni miután kiszállt, azt mondta, teljesült egy álma, és nem várt módon bármikor beülne még egyszer.
A vége felé a pálya minősége romlott, a kanyarokat buckásra kijárták az autók, de még így is alkalmas volt versenyzésre a gondos karbantartásnak köszönhetően. A nap folyamán csak egy baleset volt, az utolsó crossautót huszonhét másodperc alatt tetőre rakta a gazdája. Komolyabb sérülés nem történt, karcolásokkal megúszta a versenyző a kicsövezett autóban, de az izgalom azért megvolt.
Különlegessége volt a versenynek, hogy a szabadszállási Jakab Jenő is részt vett, aki egy balesetben mindkét lábát elvesztette. Egy teljesen normál (nem automataváltós) autóval versenyzett botok segítségével, és harmadik helyezést ért el a kategóriájában, maga mögé utasítva sok versenyzőtársát.
A helyi menyecskék is kitettek magukért, nem csak szurkoltak, de indultak is a női kategóriában, többen, mint szoktak. Az első helyezet mindenki Erikája, a férfiakat is megszégyenítette időeredményével.
Ez volt az a verseny, ahol a hóhért akasztották. Eddig csak fényképeztem és írtam a versenyekről, most viszont én is kipróbáltam a pályát, és az N3 kategóriában első lettem. A mezőnyt látva ezt nem gondoltam volna, mert az 1500-ös Ladák , hát a helyiek nem kímélték a verdákat. Ezt legközelebb sem hagyom ki, még a kisebb sérülések ellenére sem. Az utcai Golfom megkapta a magáét, a hátsó hangszórók meglehetősen rosszul tűrték a földutat, a második körben egyben leszakadt az egész. Üröm az örömben, de ennyi kell.
A város egy emberként támogatta a versenyt, akadtak szponzorok is (helyi kábeltévé, étterem, ami ebéddel vendégelte meg a versenyzőket, a közösségi ház, egyéni vállalkozók stb.). A nevezési díj ennek ellenére nem volt kevés (3500Ft), de legalább nem kétszer mehettünk végig a pályán és az edzés sem gyalogos körbejárás volt.
A szinte profi szintű szervezés és lebonyolítás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felkérték a rendező Devil Team-et, hogy jövőre egy állandó pályán egész éves kupasorozatot rendezzenek Szabadszálláson. Azt hiszem sokan eljönnek majd, ha ilyen jó hangulatú, egész hétvégés futamot sikerül összehozniuk.
