A karosszériája teljesen eredeti állapotban van, ami az aprólékos restaurálási munkának köszönhető. A festés már nem mondható eredetinek, hiszen az orrára festett lilás lángnyelvek biztos nem a gyárban kerültek oda. A lángnyelvektől és a 8×13-as Centerline fényesre polírozott kerekektől eltekintve a kocsi külsején látszólag minden gyári.
A motortérben már teljesen más a helyzet. A majdnem 1 tonnás autót a gyári 100 lóerős motor is biztosan elég dinamikusan mozgathatta, de a tulajnak ez a teljesítmény valahogy nem felelt meg. Így az R-100-asba belekerült egy új wankel szív, méghozzá egy 1988-as RX-7 turbóból. A gyári RX-7 motor is komoly teljesítményre képes, de biztos, ami biztos, a donor motort úgy módosították, hogy a hátsó kerekeknél leadott teljesítménye eléri a 400 lóerőt!!! Ez a teljesítmény még a mai modern autóknak is javára válna, nemhogy egy alig egytonnás veterán szerkezetnek.
A nagy teljesítmény eléréséhez nagyobb turbót szereltek a motorra, módosították a leömlőket, valamint a kipufogó rendszert és a kipufogó dobok helyére két Supertrapp (látszólag) zártvégű sportdobot szereltek. A két dob gondoskodik arról, hogy már három utcával hamarabb hallani lehet az autó közeledtét.
A 13-as kerekekre 175/50 alacsonyprofilú gumikat szereltek a megfelelő kanyarsebesség elérésért. A futómű is a teljesítmény figyelembevételével lett átalakítva, a lengéscsillapítók a Konitól származnak, az első tekercs- és a hátsó laprugókat speciálisan az ültetett futóműhöz készítették. A hátsó fékek a motorhoz hasonlóan egy RX-7-ből származnak.
Az autó belsejében nem történt sok változás, a műszerfalon elhelyezett műszerektől eltekintve. Az új „szív”-ből adódóan új műszerezettségre volt szükség.
