Csodaszámba megy, hogy a primitív technikájú, de kényelmes és megbízható autókat kedvelő Észak-Amerikában egy igazi sportautó életben tudott maradni, ennyi éven át. Az 55 és 65 mérföldes sebességkorlátozások hazájában csak köbcentiből kellett sok, a nagy teljesítmény nem szerepelt az átlagautós igényei között.
Harley Earl agyából pattant ki a szikra, hogy egy igazi, kétüléses nyitott sportautót dobjon piacra a Chevrolet, amely a Ford mellett a legnépszerűbb amerikai autómárka volt. Earl, a GM főkonstruktőre, műanyag karosszéria mellett döntött, az elsők között a sorozatgyártású autók világában.
Üvegszálas műanyag karosszériával könnyebben és gyorsabban beindítható volt a kis szérianagyságra tervezett, alvázas felépítésű sportkocsi gyártása, mint hagyományos acél kasztnival.
Nem a Corvette C1 volt az első műanyag karosszériás szériakocsi, hanem a már 1952-ben bemutatott, szintén amerikai Kaiser-Frazer DKF-161. Ez a típus azonban rövid idő után el is tűnt, mindössze 1000 példány készült belőle. Ezzel szemben vitathatatlanul a Corvette-é az elsőség a nagyszériás gyártásban.
Elsőre csupán pár száz autó gyártásával számolt a Chevrolet, havonta 50 darabos sorozatban. A vásárlók azonban máshogy döntöttek. 1953 januárjában, a New York-i Motorama kiállításon a Hotel Waldorf Astoriába látogató közönségnek annyira tetszett az autó, hogy a visszafogott darabszámok irreálisnak bizonyultak.
Ránézésre tényleg telitalálat volt az első prototípus. Világos krémszínű karosszériájával, piros bőrülésével, a visszakanyarodó panoráma szélvédővel hatalmas lelkesedést váltott ki az amerikaiakból. Fényszóróját sűrű rácsozás védte a felcsapódó kövektől, szemből cápafog mintás hűtőrácsával félemlítette meg az előtte araszolókat.
Kezdetben azonban nem volt túl lelkesítő a Corvette motorkínálata. A kétfokozatú Powerglide automata váltóhoz 3,8 literes hathengeres motor kapcsolódott, SAE szabvány szerint 152 lóerővel. A konstrukciójában 1933-ra visszanyúló Blue Flame Six messze elmaradt az igényektől. Amerika olyan sportkocsit várt, amely méltó ellenfele lehet egy Jaguar XK 120-nak, vagy a korabeli Porschéknek.
Nem csak emiatt volt nehéz szülés a Corvette. Hónapokat kellett rá várni, az eredetileg tervezett ár duplájába kerültek az elkészült autók, ráadásul a Ford bemutatatta a szintén kétüléses és igen potens Thunderbird-öt.
1955-ben aztán kijött az a nyolchengeres motor, amely a kezdtek kezdetén hiányzott a GM polcairól. Ez a V8-as sportautóhoz méltó menetteljesítményeket adott a Corvette-nek. A Small Block azóta is szerves része a Corvette kultuszának.
Zora Arkus-Duntov neve is ekkor bukkan fel a Corvette történelmében. Az ötvenes évek közepén ő ültette be a nyolchengeres motort a műanyag karosszériás sportautóba. Lejjebb szorította az autó súlyát, a motort 195 lóerősre tuningolta és a futóművet is átdolgozta. Ezzel párhuzamosan negyedével csökkent a kocsi ára.
Későbbi kivitelében 228 lóerőt adott le a 4,3 literes V8-as, aztán az 1957-es modellévre még erősebb lett a Vette. Ekkortól szívócső-befecskendezéses változatban is megvásárolhatóvá vált a motor 4,6 literes hengerűrtartalommal. A Ramjet nevű, befecskendezéses Corvette motor 283 lóerőt tudott, ami ma is óriási teljesítménynek számít.
283 cui, azaz köbhüvelyk volt a motor hengerűrtartalma, így a Chevroletnek sikerült elérnie az egy lóerő/köb inch teljesítményt. A Chevrolet ‘1 HP per Cubicinch” (1 lóerő/ köbhüvelyk) szlogennel hirdethette az autót.
1953-tól 1963-ig maradt gyártásban az első Corvette széria, amelyet C1-ként jelölnek. 1960 volt az első év, amikor a a Corvette-ből több mint 10 000 készült. Összesen 67 795 C1-es Corvette megszületését jegyezték fel a General Motors statisztikusai.