Az én autóm: KITT replica

Legnagyobb gyermekkori álmom valósult meg azzal, hogy hozzájuthattam egy 80-as évekbeli Pontiac Firebird-höz. Némi átalakítással sikerült megkapnom a világ legszebb formájú autóját, a Knight Rider sorozatból jól ismert KITT-et.

A második legszebb autó az 1982-es, fekete-arany színkombinációjú Pontiac Trans Am, ami nem véletlen, hiszen ennek az alapjaira készítették el a sorozatban szereplő szuperautót. Én egy 84-es modellhez jutottam hozzá szerencsére a megfelelő motorháztetővel, tükrökkel, hátsó spoilerrel és a leszedhető üvegtetővel. Így csupán az alsó spoilereket kellett eltávolítanom róla, a megfelelő kerekeket ráraknom és hozzáillesztenem az első KITT lökhárítót a futófénnyel. Műhely és garázs nélkül, ráadásul egyedül, ez is jókora munka, de már azzal nagy szerencsém volt, hogy aránylag gyorsan találtam egy ilyen autót.

Nem az 5000 köbcenti, a 160 lóerő és a V alakban elhelyezkedő 8 henger, az 5 méteres hossz, vagy esetleg az 1500 kilogramm súly volt az ok, amiért megvettem, hanem a formája. A sebesség és a teljesítmény nem igazán érdekel. Az úton sorra megelőznek a kis Suzukik meg egyéb apró autók, bár végre van egy autóm, amely, ha kell, akkor gyorsul is. Kímélően vezetem a kocsit, így egyszer nagy meglepetésemre 11 literes fogyasztást is sikerült produkálnom.

Az eredeti, 1982-es autóhoz képest kívülről nem sokat változott a filmbeli, de szerintem ez a módosítás tökéletesre sikerült. Az amúgy is hosszú eleje még hosszabb lett azzal az orral, ami olyan szépen viszi tovább a motorház vonalait és teszi igazán hegyessé, áramvonalassá az autó elejét. Szintén nagyon ízléses formatervezésről tanúskodik a motorháztetőn lévő levegőbeömlő-nyílás, amelynek nem lehetne szebb formát adni. Lágyan és szép ívvel emelkedik ki a motorház hatalmas lapos felületéből. Ez a felület szinte megszakítás nélkül megy át a szélvédőbe, hiszen kikapcsolt állapotban az ablaktörlő lapátjai alig látszanak, lesüllyednek a motorháztető alá.

Az orr átalakítása kemény munka volt, rengeteg órát feküdtem alatta kint a parkolóban, mire összeállt minden. Nem akartam elrontani a jellegzetes formát, ezért a futófényt, a lökhárító burkolatát, a lámpák rögzítését, a 4 hangszóró elhelyezését és a rendszám felfogatását úgy kellett megoldanom, hogy az orr alatt helyezkedjenek el. A rendszám tulajdonképpen az orr alatt lóg és el tud fordulni, tehát ha valami véletlenül elérné, akkor sincs gond.

Aztán néhányszor az akkumulátor is lemerült a lámpák próbálgatása közben, de ez így van, ha valaki hónapokig csak dolgozik az autón, de nem megy vele.

A hangszórók elhelyezése a nedvességtől és portól védve szintén jó kis babramunka volt. Természetesen nedvességtűrő hangszórókat tettem be. Mindent, amit az orrba beépítettem, így a hangszórók házát vagy a lámpák tartószerkezetét, szigorúan alumíniumból készítettem. Az új orr nyitott elöl, így kőfelverődés elleni vastag, puha védőréteget is felvittem az eredetileg csak fényezett fémalkatrészekre.

Az első illetve a hátsó fém lökhárítókat leszereltem és rozsdátlanítottam, illetve még két rétegben lefestettem. A kinézet itt nem számított, csak hogy fedjen a festék rendesen. Minden fémmunkát a parkolóban végeztem el, mivel garázsom, illetve műhelyem nem volt. Nagy volt a sikerélmény, amikor 3 óra kocsi alatt fekvés után sikerült lecsavarnom az első lökhárítót tartó 8 anyát. A felcsavarozás azért már gyorsabban ment.

Ha tovább nézzük az autót, a következő nagyon szép elem rajta a két tükör, amik tökéletesen illeszkednek az autó formájához. Áramvonalasak és bárhonnan is nézzük őket, valahogy nagyon eltalálták a formájukat. Az ajtók súlya miatt edzeni kell, hogy be tudja őket csukni az ember, és hogy kiszálláskor ne rántsanak magukkal. Nagyon tetszik, hogy olyan hosszan nyílnak és hogy már akkoriban elektromos ablakemelőt kaptak, amint a tükrök is elektromosak. Az ajtókhoz és a csomagtérfedélhez én szereltem be utólag a távirányítást. Az ajtók és a tető teljesen új tömítést kapott, így elértem, hogy meleg időben alig lehet az ajtókat becsukni :-).

Nagyon tetszik a hatalmas, egy darabból álló üveg csomagtető is. Az autó a spoilerrel fejeződik be, amely a különböző Firebird spoilereket megnézve az évek során nekem a legjobban tetszik. A hátsó lámpák már nem eredetiek, a kocsi behozatalánál európai típusúra alakították őket és későbbi modellről származnak. A filmbeli lámpákat egy egy darabból álló sötét plexi burkolat fedte le, de én azt hiszem, ezt soha nem fogom rátenni, mert eléggé elfogja az izzók fényét. Hogy tényleg semmi ne zavarja meg az autó kecses vonalvezetését, még a kipufogók sem látszanak első ránézésre.

Sajnáltam megválni az eredeti felniktől, de hát a KITT replicához hozzátartoznak a KITT kerekek is 1982-ből. Alufelniket használok dísztárcsákkal, amelyeket a gyári bepattintós rögzítés nem fog meg kellőképpen, így nekem kellett őket rögzítenem. Tetszik a dísztárcsák egyszerű formája, ami igazodik a kocsi vonalvezetéséhez. Ahogy megérkeztek a felnik Amerikából, egyből homokfúvás és újrafényezés következett, majd pedig vadiúj gumikat kaptak.

Eredetileg körben az autó alján spoilerek voltak, de ezek egyrészt hiányoznak a filmbeli autóról, másrészt nekem nem is tetszenek, így eltávolításuk egyike volt a legelső munkáknak.

Az autó belső terében érdekesnek találom az egész műszerfalat egyben lefedő nagy burkolatot, amely egy hatalmas vízszintes felület a szélvédő alatt. Szeretem teljesen lehajtani a kormányt, úgy, hogy szinte a combomat súrolja. Mindig is tetszett a sportkocsikban a magas középkonzol, amely mellett a vezető mélyen ül. A filmbeli ülések csak később jönnek az autóba, még egyelőre új huzatra várnak. A vezetőülés elektromosan állítható, ami jó alapot adott távirányításának megoldására.

Igyekeztem a saját magam által beépített elektronikákat elrejteni a burkolatok alatt, hogy csak a kezelőszervek látszódjanak belőlük. Egyedül a külső hangszórók erősítőjét nem tudtam hova eldugni, ami az anyósülés előtt, a műszerfal alatt veszi el a helyet az utas lábától.

A vezetékek az automata antenna vezetékének nyílásán keresztül mennek ki a belső térből a motorház felé. Az esővíz meg ott jött be, amíg le nem tömítettem rendesen. A távirányítások elektronikáját és vezetékeit volt a legnagyobb gond elhelyezni. Ezek szerteszét futnak a középkonzolban és a műszerfal aljában. Ehhez jönnek még a kábelek a szélvédő két oszlopában, amik a felső konzolt kapcsolják be a komoly számítógépes rendszerbe :-)

A belső teret egyébként a fémig lemeztelenítettem, egyedül a műszerfal fő váza maradt bent a műszerekkel. A nagy burkolatokat és a két hatalmas szőnyeget otthon, a körülbelül 4 négyzetméteres fürdőszobában mostam le, elhasználva több tíz flakon folttisztítót. Az egészet egy nagy foltként kezeltem, mivel 18 év pora volt rajta. A tisztítás után becsomagoltam és egy évig tároltam őket a kis lakásban. El lehet képzelni, milyen állapotok uralkodnak egy 49 négyzetméteres lakásban, ahol egy komplett autó belső terével él együtt az ember.

Ehhez még hozzájönnek a nagy dobozokban Amerikából megérkezett felnik, tömítések és egyéb nyalánkságok. Az összes ülést is ott szedtem szét, pucoltam le és újítottam fel. Néha pedig első vagy hátsó lökhárító volt fellelhető a fürdőkádban vagy éppen a szőnyeg terítette be az egész fürdőszobát. Mondjuk a kislányom élvezte, mert legalább történik valami érdekes otthon. A konyhaszekrény tetején még mindig rozsdátlanított és lefestett ülés vázszerkezetek gazdagítják a látványt, a pincében pedig az eredeti lökhárító várja a sorsát, négy téligumis felnivel és a KITT ülés párnáival.

Az elektronika megtervezése és elkészítése is egy igazi kihívás volt. A cél a filmbeli fény- és hanghatások utánzása, ami néha nehezebb, mint a saját fantáziám alapján dolgozni. De azért szépen összejöttek a csipogó hangok, a mikrofonos kihangosítás, nyomógombos hangerőállítás, kisebb erősítők, mixerek. És meg van a lehetőség külső hangforrás csatlakoztatására is, tehát CD-ről mehetnek a Knight Rider betétdalok kihangosítva a külső hangszórókból.

Ehhez még hozzájön a futófény (scanner) jellegzetes susogó hangja is, ami persze szintén indítható távirányítással, mint a futófény maga. Mára már elkészült a kémiai analizátor, illetve a vérelemző is, amelyek a filmben látott hang- és fényeffekteket adják. A kémiai elemző mellett kap helyet a katapultülés (eject left/right) kijelzője a maga hangeffektusával, illetve a felügyeleti üzemmód (surveillance mode) kijelzője és annak kezelőszervei. A nagy műszerfal a szarv alakú kormánnyal lesz még egy komolyabb munka a jövőben.

Igaz, hogy 20 éves a tévésorozat, de az emberek megismerik az autót az utcán. Vannak, akik csak távolról nézik meg. Vannak, akik odajönnek, kérdezősködnek, vagy éppen fényképezkednek is az autóval, illetve kikérdezik pontról pontra, hogy mit tud. Első kérdés általában az, hogy eredeti-e, a második, hogy tud-e beszélni és ugratni. Mondjuk ugratni inkább én szoktam vele a kíváncsiskodókat, erre nagyon megfelelő a távirányító :-)

KITT-et teljesen más vezetni, mint az európai autókat. Mifelénk nagyon keskenyek az utak és a parkolók az ilyen autóknak, pedig az enyém nem számít hatalmas autónak a tengerentúlon. Nem látom az elejét, nem érzem, hol kezdődik és hol ér véget. Csak ha bekapcsolom a fényszórókat, akkor látom a bukólámpákat és, hogy körülbelül hol is van az eleje. Teljesen más és érdekes érzés egy ilyen autót vezetni, mintha egy nagy hajóban ülnék.

A kanyarokban kapaszkodni kell, mert az ülések oldaltartása nem az igazi. De mindenképpen nagyobb biztonságban érzem magam benne mint a mai kicsi vagy közepes autókban. A hosszú orr ráér gyűrődni frontális ütközéskor :-)

Országúton és autópályán érzem magam igazán jól benne, ott élvezem a V8 duruzsoló hangját, a jó zenét és a teret az autóban. Szeretek végigpillantani a széles műszerfalon miközben kintről, a motorház tetejéről a levegőbeömlő-nyílás néz velem szembe. A tempomat előnyeit hosszú utakon lehet igazán kihasználni.

Városban élvezem az automata váltót. Meredek úton lévő lámpáknál kézifék nélkül is lehet kézifékes indulással nekilódulni. Nekem nagyon új volt, hogy sebességbe téve még meredek helyen is kúszik az autó a gázpedál lenyomása nélkül.

A szervokormány természetes velejárója egy 1500 kilós autónak, bár a fordulóköre szerintem nagy, nem lehet igazán alászedni a kerekeket. Ez a hatalmas amerikai utakon nem is lenne téma, de itt azért figyelnem kell, hova akarok beparkolni. Legjobb, ha két kocsinak való hely áll rendelkezésre :-)

Nem vagyok egy gyorshajtó típus, de a gyorsulást szeretem. Ebben nem is szenvedek hiányt a Firebird vezetésekor, a sebességmérő mutatója hűen követi a gázpedál pozícióját. Jó hallani és érezni, ahogy padlógáznál visszakapcsol a váltó, felpörög a motor és meglódítja a Madarat.

Az átalakítás két éve alatt sokszor feltettem magamnak a kérdést hogy érdemes-e ennyi időt és pénzt rááldozni. Aztán mindig magam előtt láttam az eredményt és akkor megint volt erőm folytatni a munkát, ami sokszor elég megerőltető volt a család és a munkahely mellett. De úgy gondolom, megérte.

Persze az ilyen hobbik egy életen át tartanak, de azt hiszem, a nehezén már túl vagyok. Ez az első lépés egy elég nehéz időszakban volt, túl sokat vállaltam, de sikerült. És persze azóta sem tudtam leállni, a tervek jönnek sorba, újabb és újabb munkálatok vannak kilátásban. Az autót egy életre vettem, nem szeretném soha eladni, mert úgy gondolom, hogy a gyerekkoromat idézi, a fiatalságomat adja vissza.