Kora reggel rajtolt a mezőny a Római-fürdőtől, csaknem százharminc páros vágott neki a kétszázöt kilométer össztávú versenynek, amiből 32,1 kilométer volt gyorsasági. Két szakaszon (Máriahalom – Szomor, Őrisáp – Bajót) hat gyorsot teljesítettek a versenyzők, persze nem hiánytalanul, a helyenként vízátfolyásos, sárral összehordott aszfalt sokakat megtréfált, többeket óvatosságra intett. Volt, aki már az első szakaszt sem tudta teljesíteni, a legtöbb kiállást az árokjárás következtében kiszakadt futómű okozta. Hiába a közönség önfeláldozása, széthúzó első futóművel nincs mit csinálni.
A fájdalomdíjat egy Lada pilótájának adtuk volna (a rajtszámot időnk sem volt megnézni), aki egy jobb három után, megjárva árkot-bokrot, féloldalasan a töltésben landolt. A szurkolók többpercnyi megfeszített munkával visszaemelték az útra, majdnem leütve az utána induló Feliciát, de a Lada két első kereke sugárirányban állt kifelé. Nem egészen húsz métert haladt ilyen állapotban a következő árokig, szurkolók vissza az elejét, és így tovább a gyors végéig.
Harmadosztályhoz képest kicsit furcsának hatott a három EVO VI-os Mitsubishi, és a két Escort Cosworth részvétele, valószínűleg a Ladák, Trabik, Suzukik és Hondák miatt jönnek ki a nézők. A közönségnek is kijutott a tereprali fílingből, az olvadó hó miatt felázott talajon térdig lehetett gázolni a sárban. Szerencsére az aszfalt nem volt olyan nedves, hogy a pálya szélén állók még onnan is kapjanak a nyakukba, bár sokan a kavicsok helyett inkább ezt választották volna.
A második szakasz adottságai minden képzeletet felülmúltak. Felülve a domboldalra, belátni a fél gyorsot, ahogy eltűnt az egyik autó, már hallani is lehetett a következő indulását. Ahogy a motort túráztatta a pilóta, szinte érezni lehetett a visszaszámlálást. Közel százhatvanas tempóból fék, befűzni a lassítót, húsz bal kettő levág, ötven jobb három: egyszerűen király!
Lassan kezdenek elfogyni az utcáról a Swift GTi-k, annyian indultak a kis méregzsákokkal. Persze a legnagyobb ováció most is a hátsókerekes szovjet csúcstechnikával előadott csapatásokat követte, és a csúcstechnika szót abszolút nem pejoratív értelemben használjuk!
Az elsőversenyesek is beleadtak apait-anyait, bár kezdetben érthetően kicsit izgulósan mentek. Nagy féktávval, biztos kanyarsebességgel teljesítették az első kilométereket, de legalább már itt vannak, megküzdöttek a versenyért. Ezt mindenképpen becsülni kell, nem ócsárolni, meg elküldeni őket más éghajlatú pályákra.
A nagy számok törvénye alapján számos hangadó került a pálya szélére, néhol inkább focimeccs hangulata volt az egésznek, kis iszapbirkózással szórakoztatva a nagyérdeműt a szünetben. Ötliteres műanyag kannából fogyott a tablettás. Ezt el lehetne végre hagyni, hiszen nem vurstli meg búcsú van a közelben, hanem autóverseny!
A kétüteműek sikere azt hiszem továbbra is töretlen, a több mint két tucat Trabis páros ugyanolyan bevállalósan esett be a kanyarokba, mint a többiek. A fordulatot tartani kell. A dicsérő fütty- és kürtkoncert nem is maradt el a produkciók után.
Szerencsére (és a pályabírók határozott fellépése miatt) nem történt semmi baj a versenyen, a mentősöknek is csak egy rohamot kapott néző miatt volt dolguk. Egy kicsit elhúzódott a futam, például fél órát állt a verseny, mert a VIP-résztvevők nem voltak képesek egy kilométert felgyalogolni. Kicsit abszurd, hogy az ő vonulásuk miattuk állt minden. A válasz nem is maradt el, több perces füttyszó és fújolás lett a fizetség.
A több mint egy órás csúszást, azt hiszem, végül kevesen bánták, estefelé azonban már a tél is bebizonyította, hogy azért még ő az úr itt március elején. Legközelebb újra ilyen kemény csatákat várunk!
