Teszt: Toyota Avensis 2.4 Sol Executive

---

Túlzó fényűzést, pazar luxust nem vár az ember egy Toyotától. Többnyire megelégszünk azzal, hogy az autó legalább 200 ezer kilométerig problémamentesen működik és mindig hiba nélkül visz el A-ból B-be. A pompára és feltűnésre külön márkája van a Toyotának, a Lexus. A Toyoták közt is van egy király, a Camry, amely igazából Amerikában tud csak fényesebb sikereket elérni. Európában az Avensis viszi a pálmát, amit most 2,4 literes motorral tuningoltak fel.

Tulajdonképpen nem is esik az Avensis nehezére, hogy valamelyest a Camry helyét is betöltse. A középkategóriás Toyota a saját szegmensének legnagyobbjai közé tartozik, így belső helykínálata nagyobb autókkal is felveszi a versenyt. Főként a hátsó üléseken tapasztalható bődületes térbőség. Keresztbe tett, kitekert, összekötözött lábakkal is vígan elfér két kétméteres felnőtt, közéjük fogva egy 175 centis kisebb felnőttet vagy egy nagyobb gyerkőcöt.

Az így megtelített hátsó sorban utazók bátran vállalkozhatnak hosszabb útra is, elfáradni nem nagyon fognak. A körülöttük lévő rekesz mennyiségekbe bepakolhatjuk a nagyi által összekészített összes süteményt, csirkecombot, forró teát és kakaót is. Minden apróságnak és nagyságnak jut hely. Van ugyanis zseb az első ülések támláján és az ajtókban is. Ha a pohártartót akarjuk használni, akkor sajnos a középen ülőt ki kell tessékelni, mivel a kartámaszba támasztható a forró kakaós bögre.

Attól sem kell tartani, hogy a csirkecomb, a sütemény és a kakaó nem kívánt egyveleget alkotna az ember pocakjában. Noha a futómű hangolását próbálták a lehető legkényelmesebbre venni, stabilitásából sem vesztett sokat az autó.

Csak a kormány agresszív rángatására és idegbeteg gáz-fék kezelés hatására kezd meglengni az autó hátulja, amitől az érzékenyek hirtelen rosszullétre panaszkodhatnak. De a sofőrt előbb kell lecserélni, mint az autót. Alapvetően stabil az Avensis útfogása, már-már sportos felhangokkal. Támogatja az autó a gyorsabb kanyarodást is, és majdhogynem élvezettel szeli át a hegyi szakaszokat is.

Azok járnak jobban, akik elöl ülhetnek. Nem jár különösebb élménnyel, extázissal vagy adrenalinnal az Avensis vezetése, de legalább nem is fárasztó. Kényelmes a vezetőülés, a kormány is megfelelően beállítható. Gyorsabb kanyarokban zavaró lehet, hogy oldaltartás hiányában könnyen lecsúszhatunk a bőrfotelokról. Az anyós helyén is elég sok a hely, itt sem panaszkodott senki. A bőrülések elöl fűthetőek is, ami nagy hidegben különösen előnyös. Egyedül a fűtéskapcsolók kicsit egyszerű kialakításával nem tudtunk megbarátkozni.

Pedig az Avensis egyébként a korábbi generációval ellentétben egész jól mutat belül. Odafigyeltek az anyagválasztásra és a szép forma is több hangsúlyt kapott, mint előtte. Minden gomb gyorsan elérhető a középkonzolon, de nem értjük, miért szükséges ekkora dupla kijelzős fedélzeti komputer a fal tetejére. Ez a megoldás viszont még mindig jobb, mint a Honda Accordban, ahol egyszerűen lemondtak erről az extráról.

Motorikus részről egy 2,4 literes motor gondoskodik a kényeztetésről. Ez a közvetlen benzinbefecskendezéses gép 163 lóerőt teljesít, és nem azonos az Camry 2,4-es motorjával. Mivel a motor csak automata váltóval társítható, már a tesztautó átvétele előtt lemondtunk mindenféle sportos igényünkről. Ismét csak a Honda Accord jutott eszünkbe. Ez az autó a 2,4-es motorjával és automata váltójával tökéletes ellentétét mutatta a Hondákról korábban kialakult sportos képnek. Menetteljesítményei a 190 lóerőhöz képest röviden siralmasnak, fogyasztása horribilisnek volt nevezhető.

Ezzel szemben az Avensis 2,4 egész jól megy, bár fogyasztása városban neki is a horribilist közelíti. A gyári könyvben szereplő 13,5 liter közel áll a valósághoz, de a reggeli csúcsban inkább 16 liter a valós. Az átlag viszont a teljesítményhez, a súlyhoz, no meg az automata váltóhoz képest nem sok, 11,5 liter.

Mercedesekhez hasonlítható az Avensis automata váltója. Automata módban öt fokozat közül választ a gép. Ez így jó is, általában gyorsan kapcsol, tetszett a működése. Padlógázra csak kis tétovázás után vált vissza, nem tart fel idegesítő lassúságával. Sima gyorsításkor finomam váltogat, ideges vezetőt észlelve hagyja magát, és jobban húzatja a motort. Amely ilyenkor kicsit erősebb, és semmiképp sem szép hangon kezd szólni. Alapvetően csendes az Avensis, a futómű felől sem jön sok zaj, de ilyen gyorsításkor a motor túlságosan beleszól a beszélgetésbe. De cserébe erőt is ad, lelkiismeret-furdalás nélkül tolhatjuk a gázt.

Kézi üzeme is van a váltónak, de ez a Mercedeses módszer szerinti. A karral csak azt választhatjuk ki, hogy melyik legyen a legmagasabb fokozat. Ha példának okáért hármast kapcsolunk, akkor a váltó az 1-2-3 fokozatok között zongorázik, hármas fölé nem vált. Ez a módszer igazából nem is jó semmire, így mi inkább az automata üzemet használtuk, mivel azzal nem volt semmi bajunk.

Utazóautónak ideális az Avensis 2,4-es, mivel bírja a hosszú távú gyűrődést. Autópályán könnyedén tartja magát a belső sávban, a 220 km/órás végsebesség közeléig erőteljesen gyorsít. 180 km/óráig nem tör be durván a motorzaj, e fölött viszont már komoly tényezőként kell számolni vele.

Attól, hogy minden létező extrát, bőrülést, automata váltót és ráadásul 2,4 literes benzinmotort szerelnek az autóba, még nem válik luxusautóvá egy Avensis, de a kényeztetés felső fokát nyújtja. És mindezt elfogadható áron.

---