Teszt: Peugeot 307 CC 2.0 177 LE – A WRC nyomában

---

A Peugeot újabb keménytetős kabrióját ezúttal az erősebbik, 177 lóerős kétliteres motorral próbáltuk ki, amely a 206 RC-ben meggyőző teljesítményt nyújtott. Igaz, már a 206-osban is csak magas fordulaton érződött a motor ereje, amire fokozattan számítottunk a jóval terebélyesebb 307 CC-ben is. Így is lett, a 307-es 300 kilogrammos súlytöbbletét és ebből adódóan a sportos véna gyengülését lehetetlen nem észrevenni.

A gyorsulás érzésre jócskán hagy kívánnivalót maga után, ami valószínűleg azért van, mert kis fordulatszámon még a szívómotorokhoz képest is nagyon gyengének tűnik a motorerő. Kellő gyakorlással egy közepesnek számító, 9,4 másodperces 0-100-as sprintidő érhető el.

A nyomaték- és teljesítménygörbe kései ébredése ellenére a közel 1,5 tonnás autóval kis fordulaton is elautózhatunk, viszont ekkor úgy érezzük, mintha az 1,6-os modellben üldögélnénk.

Még szerencse, hogy ilyenkor a sportos kipufogóhang színt visz a vezetésbe, és nem kell azzal foglalkozunk, hogy nyomatékból egy csipetnyi sem jutott alulra.

4-5 ezres fordulat körül kezdtük megérezni a különbséget a korábban próbált gyengébbik kétliteres változathoz képest. Ez nem véletlen, hiszen a gyári adatok szerint maximális teljesítményét 7000-nél, míg nyomatékát 4750-es fordulaton produkálja a motor, ami magasabb, mint a 136 lóerős változatnál.

Akárhogy is erőlködünk, inkább elegáns vonulásra alkalmas az erősebbik CC, amellyel autópályán kívül nem érdemes száguldozni. A sportos vezetőknek meg kel barátkozniuk a gondolattal, hogy akár 17 liter benzin is elfogy 100 kilométer alatt városi viszonyok között. Ez kellemetlenül magas, ennyivel akár a Peugeot háromliteres V6-os motorja is beéri.

Anyagilag és érzésre egyáltalán nem kifizetődő a sebességhajhászás, de néha azért mégis muszáj megszámolni a ménest. Szerencsére mind a futómű, mind a kormánymű jól bírja a nagy sebességet és a szélzaj is kívül marad az utastéren.

Ha nem tudnánk, hogy a tető lenyitható, a menetzajokból nem mondanánk meg, olyannyira jók a szigetelések. Nem sziszeg a szél, valószínűleg télen is tökéletes a klíma és valódi üveg hátsó szélvédőt kapunk a plexi helyett – ezek nagy előnyök egy vászontetős kabrióhoz képest.

Az átlagos kabriók betegségétől, a nem megfelelő karosszéria-merevségtől is megmenekülünk a fémtető jóvoltából, ha zárva tartjuk az utasteret. Néhány hátulról érkező apró cicergésen kívül ilyenkor nincsenek zavaró tényezők.

Nyitott tetővel sincs gond a merevséggel, rossz utakon sem érezni jelentős csavarodást a karosszérián. A rossz utak persze most sem kedveznek az autónak, de még így is jóval merevebb, mint egy zárt Mégane Cabrio.

---

A tető folyamatos gombnyomásra teljesen automatikusan tűnik el, vagy bukkan elő a csomagtartóból 25 másodperc alatt. Zárt állapotban jól használható, 350 literes csomagtér áll rendelkezésünkre, amiből nyitottan 204 liter marad.

Háló választja el a tetőt a csomagoktól, aminek beakasztása nélkül nem is élvezhetjük a kabriózást. Erről hibaüzenet tájékoztat bennünket a fedélzeti számítógép kijelzőjén. A megoldás hátulütője, hogy a csomagok itt is a tető alá kerülnek, így azokhoz nem férhetünk hozzá.

Részben az alacsony üléspozíciónak, részben pedig az utastér fölé behajló szélvédőkeretnek köszönhetően, a szél jelentős része kívül marad az utastéren. Ez persze főként az első ülésekre értendő.

A 307 CC sem állt sorba kétszer, mikor a nagy lábteret osztották a hátsó sorba, így az ott ülőket nem fogja zavarni a szél, mivel vagy gyerekek, vagy mazochisták.

A 307 külsejéről megoszlanak a vélemények, mivel az autó formáját tekintve meglehetősen gömbölyű, a szögletes formák kedvelői csekély számú éllel vagy töréssel kell, hogy beteljenek.

Ez a volán mögül elsőre meglehetősen szokatlan érzést kelt a sofőrben, mivel egyetlen irányban sem látni az autó szélét, amin az alacsony üléshelyzet csak ront. Szinte lehetetlen még egy olyan autót találni, amiben ennyire nehezen érzékelhetőek a határok. Nagy szolgálatot tesz a beépített tolatóradar, ami nélkül bonyolult művelet lenne a tolatás.

A vezetőülésben olyan érzésünk van, mintha egy tojás alján csücsülnénk. A 206 RC-vel ellentétben az ülések itt kényelmesek és bár csekély oldaltartással bírnak, nincs is igazán szükség többre. Az üléspozíció elfogadható, hála a két síkban állítható kormánykeréknek.

A kapcsolók a megszokott Peugeot darabok, de a bőrkárpit az átlagosnál jobb minőségűnek tűnik. A mi esetünkben a szürke betéttel díszített középkonzolon kapott helyet egy 5 lemezes CD-tár is.

A CC csúcsmodell műszerfala jóval elegánsabb, mint a normál 307-esé. Érdekesség, hogy csak a jobb oldali ajtón található kapaszkodó, a vezetőajtót a könyöklőből kivágott résznél megragadva zárhatjuk magunkra.

A legsportosabb motorral szerel CC-hez fémpedálok dukálnak, a váltógomb szintén fémből készült. A váltó a 177 lóerős motorral is csak ötfokozatú, de a francia váltók átlagánál pontosabban és gyorsabban kapcsolható.

Bár a motor nem teljes mértékben, a kormányzás és a futómű már partner a gyors tempóban. Kellően közvetlen a kormányzás, nem túl érzékeny és szerencsére nem is túl könnyű.

A karosszéria oldaldőlése még hirtelen kormánymozdulatoknál is csekély. Gyors kanyarokban enyhén alulkormányzottá válik a kupé, a csillapítás rossz úton sem túlságosan kemény.

Az 1,6-os alapmotorral szerelt változat 5,5 millió forintos ára még az elfogadható kategóriába esik, a 177 lóerősért kért 6 890 000 forint egy kicsit magas. A 307 CC, a 406 Coupéhoz hasonlóan, inkább az elegáns autózás lehetőségét nyújtja a sportos vezetéssel szemben, megspékelve ezt a nyitott tetős autózás élményével.

---