Teszt: Volkswagen Polo 1.4 TDI Comfortline Ice – Feltűnően más

---

Átverés a javából? Nem hiszem. Az autógyáraknak időnként szükséges termékeikről lesöpörni a port, hogy a kedves vevők új portékára vadászva megtalálják a régebbi bútordarabokat. A Polo megújításának hátterében az áll, hogy a főbb vetélytársak hamarosan izgalomhegyekkel igyekeznek elcsábítani a nagyérdeműt.

Ősszel jön az arcpakolt Fiesta, tél elején a teljesen új Yaris és Punto. A franciák is belehúznak: az új Clio és a Peugeot 207 már itt kopogtat a gangon. Nosza, a Polónak is új arc dukál. Csakhogy a Polo annyira belevalóra sikerült, hogy megújítása mindenképpen izzadtságszagú megerőszakolása a játékos formának.

Határozottan jóképű autóból nagyon mást próbáltak csinálni. Ez a második Volkswagen a sorban, amelyik a Passat komoly-orros kinézetét veszi fel. A bohókás gyerekből eminens egyetemista lett. Akármennyire is meglepő, a Polo vásárlóinak átlagéletkora 50 év. Nekik ez komolyság talán jobban tetszik, nekem az előző arccal sem volt semmi bajom.

Mire a tervasztalon eljutottak az autó hátsójához, kimerült az ötlettár. A nagy tanácstalanságban mintha elvesztették volna fonalat, hogy komolyra vagy vidámra kell rajzolni a megújuló Polot, és az orr-rész felnőttességével szemben vidám lámpákat kanyarítottak a popóra.

Direkt egy régi Polóból ültem át az újba, hátha magával ragad a különbség. Nem ragadott. Az új vaskosabb kormánya és kellemesebb tapintású anyaga feltűnt, szintúgy a dupla méretű rádió és mellette a parkolójegy tartó. Azt hittem, tesztautónkba drága pénzért rendelték ezeket a különlegességeket.

Kellemes csalódás, hogy mindez szériában jár, a legolcsóbb 2,2 millió forintos Polo is ugyanígy néz ki belül. Csak a klíma feláras, de a Comfortline Ice verzióban az is csekély többletkiadással beszerezhető.

---

Azt írják a sajtóanyagban, hogy az új Polo anyagválasztékával sikerült elérni, hogy még kellemesebb környezet járja át a kisautót. Én ezt nem éreztem, engem a dízelmotor cserfes kattogása járt át, az utastér hangulatváltása nem jött át. Félre ne értsék, egyáltalán nem kerített hatalmába rossz érzés, csak azt az áttörés jellegű változást nem éreztem.

Ami a Polóban korábban is jó volt, az az újban sem változott. Négy felnőttnek is elég tágas, és rettentő könnyű vezetni. A hölgyek elsőszámú kedvence a Polo, mert kezesbárányként bánhatnak vele. Könnyedén járnak a pedálok, vajpuha a váltó, minden a kezük ügyében van.

Férfiszemmel is nagyon tetszett, hogy mindenféle apróságnak jut hely az autóban. Utálom, ha a kulcscsomónak vagy a telefonnak alig találok helyet. A Polóban ezzel nem volt bajom. Különösen a műszerfal alatt végigfutó polc ragadta magával figyelmemet.

No meg a fentebb már emlegetett motorzaj, csak ez a polccal ellentétben negatív értelemben. Sajnos azt kell mondjam, az új 80 lóerős dízelmotor hangos szerzet. Hidegen és melegen is ontja magából a hangos krákogást, rosszabb, mint egy vasárnap hajnali fűnyírás.

Előnyére írható nagyfiús ereje. Korábban ez az 1,4 literes dízelmotor 75 lóerőt adott ki magából, a mostani Polóban kettédobták a kínálatot: 70 és 80 lóerős teljesítménnyel rendelhető a parányi dízelmotor. Amit mi vezettünk, a több lóerőből gazdálkodott. Nem is akárhogyan.

Autópályán komoly önfegyelem kell hozzá, hogy tartani bírjuk a 130-at. 160-ig gond nélkül, 170-ig halvány erőlködéssel gyorsít fel a kis Volkswagen. A kettő között tartósan bármit bír. Ennek ellenére igazi terepe a város, ahol fürge rajttechnikával nagyokat megszégyenítő lendülettel halad az autó.

Határozott célként tűztük ki, hogy a gyári adatként megadott 4,4 literes átlagfogyasztás meglegyen. Nem jött össze, de az 5,1 literes fogyasztástól sem estünk kétségbe. Valószínűleg könnyebb lábakkal teljesíthető a gyári adat.

Nem értem, hogy mennyiben új most ez a Polo, de azt hiszem, ez nem is fontos. A vásárlók megelégszenek azzal, hogy ugyanannyiért az újjal többet kapnak. Pénz beszél.

---