Ontani tudom az érveket, hogy miért nem járok BKV-val. Lassabb, kényelmetlenebb, kiszámíthatatlan és ennyivel is több hely marad a többieknek. Kapcsolatom a tömegközlekedéssel 5-6 éve erősen sporadikus, ezért a 185 forintos villamosjegyen meglepődöm. Útitársam, Földes Attila még emlékszik 1 Ft 50 fillérre, nekem a 2 forintos jegyár a legrégibb emlékem. Végül napijegybe ruházunk be, fejenként 1150 forintért.
Mint az utazóközönség szabálytisztelő tagja, kizárólag a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyásszal veszem igénybe a viszonylatokat, bár napijegyem feljogosít 1 szánkó, 1 köteg becsomagolt facsemete és 1 pár síléc cigölésére.
Próbálunk keretet találni az utazgatásnak, de a lényeg az, hogy minél mélyebben megmártózzunk a tömegközlekedésben. Közben azért szeretnénk egyre magasabbra jutni, ezért a 37-es villamostól megcélozzuk a fogaskerekűt. Kőbányáról irány a Svábhegy és a felemelkedés, földrajzi és társadalmi értelemben.
Örülünk, hogy a 37-esen kellemes utazást kívánt a vezető, egy gesztus és mindjárt nincs olyan büdös a leamortizált villamosban. Rögtön meghatározó vizuális élmény ér bennünket egy türkizmetál műanyag kard láttán, amiről le sem tudjuk venni a szemünket, míg befutunk a Blaha Lujza térhez.
100-ért a zölderős
Az aluljáróban ellátnak szórólappal vastagon. Van smukk, leértékelt habselyem kamaszalsó és fogfehérítés akciósan. 100-ért csomóját és zölderős még nincs, de hirdetnek női szandált 80 (!), márkás cipőt 1000 forintért. Minden nap nyélbe üthetném életem üzletét, ha nem kocsival járnék.
Buda felé a kétféle hetes busz közül belekóstolunk a modern Volvók kényelmébe. A 62 millióért beszerzett busz tényleg tiszta nyugat, működik benne a megállók előrejelzése, csendes, erős, légkondis és alacsony padlós.
Fapados a földön
Szervezetem a több éves elvonás után kívánja a közlekedési eszközöket, ezért az Astoriától villamossal megyünk egy megállót a Deák térre. A 47-esen van kárpitozott és fapados kocsi, én utóbbiban végre kiélhetem ablaktekerős vágyaimat. Hajtom a kurblit, de az ablak mozdulatlan, majd lejjebb zuhan. Inkább nem erőltetem a kikönyöklést.
Buszról vagy villamosról sokkal többet lát az ember a világból, mert van, aki vezet helyette. Évek óta nem tűnt fel, hogy itt egy esernyőjavító, ott kicserélik a kabátbélésem stb. Autóban viszont senki nem tolakszik a helyemre, mikor még ki sem szálltam. A villamoson ez előfordul, a viselkedési kultúra időnként alulról nyaldossa a zérót.
Meglepően sokáig nem találkoztunk önjelölt munkásőrrel, aki kikérte volna magának a fotózást. Az egyetlen konfliktus a Deák téren ér, nem az ellenőrökkel, hanem a metróbiztonságiakkal. Szerintük ez a BKV magánterülete, ahol mindehhez engedély kell, szerintünk az aluljáró közterület, a vonalon kívülről szabad fotózni. Kollégám kiosztja az őrt, megmutatjuk jegyünket, és igénybe vesszük a földalattit.
Felújítása óta a milleneumi földalattira büszkék lehetünk. Jól tudjuk, hogy az első volt az európai kontinensen, szépek az állomások, kedélyes az egész és nem kell perceket mozgólépcsőznünk. A Bajza utcánál trolit sejdítünk, kiugrunk és pár száz méteren belül meg is leljük a felsővezetéket.
Magmaközeli vasúton
Mindegy merre megy, csak szovjet legyen, ezért nem szállunk fel a modern Ikarus-ra. Két percen belül be is fut egy ZIU 9-es trolibusz. A klasszikus pesti trolit mintha atommáglya fűtené, 40-50-ig nagyon gyorsul. Állítólag óra szerint 90-et tud. Nincs tömeg, gyorsan elérünk a Kossuth térre, ahol metróval megcélozzuk a Moszkva teret. Rám nagy hatással volt a Kontroll, azóta csak oszlop mögé állok, nehogy a sínek közé lökhessen egy őrült. A nők öltözködésében még nem állt be a tavasz, legalábbis kimaradt az a miniszoknya és bombanő tömeg, amiről sűrűn metrózó férfitársaimtól hallottam. A milliárdokból kipofozott M2 nem lett szebb, mint évekkel ezelőtt volt, de csak két megálló.
A mélyből a Mennyország felé vesszük az irányt, de hamarabb kiszállunk, mert a fogas a cél. A mozgólépcsőn a legtöbben még mindig nem állnak jobbra, hogy az is elférjen, aki siet. A Moszkva téren gyorsan átvágunk, csalamádés hamburger valószínűleg már nincs, virágárus néni még igen. Kocsiból nem lehet virágot venni, csak Fedél Nélkült, ez nagy előnye a gyalog járásnak.
Régi békeidők
Már a sárga csokorral ugrunk fel az 56-os villamosra. Két megálló, és előttünk a fogaskerekű. A piros vonat semmit nem változott gyermekkorunk óta. Ott kezdődik, hogy beszállunk, és nem mozdul. A fogas nem egy hebrencs típus. Mikor megy, akkor is békésen kúszik felfelé a jólétbe, időnként elidőz egy állomáson, hogy elengedjük az ellenvonatot, mert sínpárból csak egy van. Az egyik kocsit megtöltik a hegyi bringák, meglepve látom, hogy a telók között a Rock Shox és a Marzocchi még mindig menő. Azt hittem, kiment a divatból, amióta mi zúztunk lefelé a Libegő alatt. A fogas nyugalma felüdülés a tömegközlekedésben, a sok bottal akasztó idős és tahó módon viselkedő fiatal között. Belátom, hogy öregszem és közeledik az első horgászbot, de Budapesten csak egy dunai hajóút volna ennyire kedélyes és békebeli.
