Kis kör a szépségfarmon
Nemrég a Merivát is bekerítette a faceliftes csapat és nem is eresztették ki kezeik közül, míg ki nem rúzsozták a hűtőmaszkot krómmal, a műszerfali órákon újra nem rajzolták a számokat és át nem színezték a hátsó lámpaburát. Szó szerint véve ők volnának az arcemelő brigád, aminek magyarul több sávon sincs értelme, főleg a Meriva esetében. Az arcemelés magasan hordott orrot és nagy arcot feltételezne, pedig egy 75 lóerős egyterűnek a génjeibe kódolták az alkalmazkodást és a szerénységet.
Alkalmazkodásban a Meriva rögtön nagyon jó. A hátsó üléseket tologatni lehet hosszában. Egy másik megoldással mindhárom ülés behasal a padlóba és a sík területen kedvünkre sátrazhatunk. A kettő között létezik két személynek kényelmes fotelállás az ülések hátrahúzásával és befelé tolásával, ha pedig elég apró lábtér, akkor az egész padot előrerántjuk és máris nagyobb a csomagtartó. Az Opelnek van érzéke az egyterűkhöz, egyedül a régebbi Sintra bukott klasszikusan nagyot, a Zafira és a Meriva nagyon jól szalad.
Harc az A-oszloppal
Tankcsapda koncerten az első sor feje nem mozog annyit, mint az enyém vezetés közben, pedig én csak a dagadék első oszlopok mögül szeretnék kilátni. Nem megy, hiába rázom a fejem az oszlop elé-mögé, mindenképp kitakarja a fél világot, ami nagyon veszélyes. Városban és szűk kanyarokkal megszórt országúton a Merivát vezetni elég fárasztó a kényszeres kémlelés miatt.
Pedig az ülések elvileg pihentetően kényelmesek, a törvényes autópálya tempónál könnyen tolerálható a zajszint, pedig a kis motornak nagyon rövid váltóval nyúltak a hóna alá. (A hónalj elvileg ostobaság, hiszen hol a hónfelső, illetve minek is az alja ez? Réges-régen állítólag a hón a vállízületet jelentette, ezért mégse hülyeség.)
Derékaljnak megjárja
A népművelő percek után vissza az autóba, ahol részünkről sosem lankadt a hangulat. Nyitányként elszaladtunk vele egy táncos-zenés mulatságra a nyugati határszélre. A szervezésre szánt másfél perc miatt szállásról szó sem volt, tehát rekedtre üvöltöttük magunkat a koncerteken, majd fogmosás és aludtunk az autóban. A hátradöntött jobb első üléstámla és a padlóba hajtott hátsó ülés a csomagtartóval együtt elfogadható derékaljnak bizonyult, rövid távra.
Itt parkoltunk:
Mivel reggel ötkor betűzött a nap, korán keltek a kocsiban alvók. A Meriva hamar kiérdemelte a Közösségért emlékérmet, mert reggel még egy letérdelt akku életre keltésére is volt ereje, éjjel ugyanis több autóban leszívta a telepet a zenehallgatás. A tesztautó haladt a korral, ügyesen visszaadta az MP3-ban felírt talpalávalót is.
Jó parti: nem iszik, nem kártyázik
Napközben irány a Balaton, ami nincs közel, oda-vissza 360 km. Az már előző nap az autópályán feltűnt, hogy a motor a jól nevelt 130-nál majdnem 3500-at forog percenként. Egy dízellel ez egy kicsit soknak tűnik. A hamar leforgó sebességek előnye, hogy ezzel a váltóval nem szorultunk be a vasércet szállító bolgár kamion mögé. A Meriva gyorsulása nyilván nem emlékeztet rakétára, netán kőhajítógépre, de szerény adottságaihoz képest a 75 lóerős 1.3 CDTI emberesen teljesített. A sietés meg sem izzasztotta a
Bárhogy nyomjuk a gázt és hajszoljuk a kanyarokat, a Merivában nem alakul ki forradalmi hangulat (vö: Budára, Budára, a Helytartótanácshoz! Nyitassuk meg Táncsics börtönét!) Szép békésen kanyarodik, nem is kényelmetlen, olyan, mint az egész autó: egy kérő, akitől a lány nem jön lázba, de a szülők szerint mégis kiváló parti, hiszen tisztességes, az ördögnél egy fokkal szebb, családszerető, közkedvelt és nem kártyázik.
