Aztán a helyszínen persze kiderül, hogy a kép jó volt, csak nem a mi szállodánkról készült, a fürdőszobát meg kell osztani még harminc másik turistával, a messziről fehér csempe valójában fekete, csak a penész ragyog rajta, a szoba pedig tényleg a tengerre néz, de az ablak és a víz között van egy utca és egy 28 méter magas toronyház.
Tanulva a korábbi évek siralmas tapasztalataiból már májusban megvettük a jegyet a fapadosra Rómáig, hogy egy ott szerzett autóval célozzuk meg Szicíliát. Út közben legalább láthatjuk Rómát, a Vatikánt, Pompejit, Nápolyt, és még egy apró városkát, aminek most nem jut eszembe a neve.
Egy Zafira OPC-t kaptunk, ami négy utasnak elég tágas, kényelmes, és van benne légkondi. Ennél több akkor nem érdekelt. A fogyasztást elhanyagolható tényezőként kezeltem az 1600 km-es túrára, mert, nem tudom, megfigyelték-e már, a bankkártyával fizetendő tételek úgy működnek, mint a kisebb égési sebek – mindig csak később fájnak. Pedig a benzint Olaszországban is horror árban mérik, megvan 400 forint a 95-ös literje. Itthon aztán rádöbbentem a 13 literes fogyasztás anyagi vonzatára.
Persze lehet menni vonattal is. Rómából kiváló menetrendszerinti járatok veszik célba Szicíliát. Az sajnos nem derült ki, hogy a vonat hogyan szeli át a csizma orra és a sziget közti 2-3 km-es vízi utat, mivel az autós utat választottuk. Aki tudja, írja meg, mert nagyon érdekel.
Rómában az első nap
Közel a buszhoz, metróhoz, látnivalókhoz 90 euróért foglaltunk kétágyas szobát, előre, interneten. Egy éjszakára kellett, nem akartunk a csomagokkal a hátunkon olcsóbb szállás után caplatni. A képek kreatívan kezelték a valsóágot, a „szálloda” valójában egy bérház negyedik emeletének három szobáját jelentette. De legalább adtak croissant-t (cornettónak mondják arrafelé), nutellát meg narancslevet reggelire, és a légkondi is rendesen fútta a hideget. Visszafelé ugyanilyen (lég)kondíciókkal, messzebb a központtól 75 euróért is adtak szobát, szóval érdemes keresni!
Szegedin András marketingmenedzserünk egyszer három napot töltött Rómában, és állítása szerint alig látott valamit. Pedig nem is szereti a vörösbort, nem tudom, mivel töltötte az idejét. Mi buzgó, japán turista módjára egy délután alatt megtekintettük a Colosseumot, valami nagy fehér épületet mellette, a spanyol lépcsőt, a Trevi-kutat és egy rakás romot. XVI. Benedek pápát és a Vatikánt szicíliai visszatérésünkre tartogattuk, habnak a tortára.
Kocsiba be, Nápolynak le. Az olaszok értelmetlenül költik a pénzt az autóextrákra. Azóta tudom, mióta a BMW-hez egyszer tévedésből olasz specifikációjú tesztautók érkeztek. A farkasordító hidegben a bőrülés nemes egyszerűséggel ráfagyott az ülepemre, mert az ülésfűtés a taljánoknak nem kell. A Zafira OPC-ből kihagyták a gyári hifit és a szép színes fedélzeti komputert, a résbe pedig otromba keretet eszkábáltak, hogy beférjen az utólagos Pioneer hifi.
Cikkünk egy következő oldalban teljesedik ki. Ott kiderül, mitől működik az olasz közlekedés, és mi a jó a Zafira OPC-ben
Az olasz közlekedés márpedig működik
Az olasz autósok egyszerűen nem normálisak. A német humorhoz hasonlóan az olasz közlekedési morál nemlétező, pusztán elvi lehetőség – ennek ellenére az autóforgalom működik. Nincs (nagy) káosz, nincs (nagy) dugó, nincs (nagy) anyázás, nincs (nagy) baleset. Lehet haladni a villamossínen és a buszsávban. Nem kell megállni a pirosnál, nem kell figyelembe venni a sávokat, és ignorálhatóak a maximális sebességre vonatkozó, pusztán tájékoztató jellegű táblák is.
Mindez egy kölcsönös előnyökre épülő rendszer, a rendőr ugyanúgy áll sorba a villamossínen, mint az összes többi honpolgár. Nem tör előre szirénázva, nem rángatja ki a sorból a szabályszegő renitenseket. Szeretem az olasz közlekedést!
Vakrepülés a gépnővel Nápolytól Szicíliáig
Térkép nélkül indultunk Rómából Nápolyba, segítségként egy gépnőt, a Nüvi 300-as navigációt vittünk. (Állítólag Olaszországban a navigációs rendszerek kedves női hangját kicserélték egy mélyen barázdált férfiorgánumra, mert az olaszok a gép-signorinát egyszerűen nem tudták komolyan venni.) Azt gondoltuk, majd ha istenigazából eltévedünk, beruházunk egy 10 eurós papírtérképbe. Nem volt rá szükség. Amikor pedig lett volna, nem adtam be a derekam.
Nápoly érdekes város. Bukéját a kosz, a rom és a Vezúv messziről riogató látványa adja. Utóbbi nyilván közvetlen közelről az igazi, de mivel Szicíliába úgyis beterveztük az Etna megmászását, ezért ez a vulkán kimaradt. Jut eszembe, az Etnára feltétlenül vigyenek meleg pulóvert, hosszú nadrágot és kabátot a 45 eurós busz+függővasúti jegyrevaló mellé. Rövidnadrágban elég lehangoló élmény volt végigélni a jégesővihart.
Nápoly mellett kötelező megnézni Pompejit, amit a Vezúvból kiömlő forró láva és hamu temetett maga alá. Két nap Nápolyra strandolással, Pompejivel együtt untig elég. Reggel 9-kor start, irány Szicília, még mindig a gépkisasszony navigálásával. Ötszázvalahány kilométer, komppal együtt délután 3-ra már a szigeten is vagyunk. Ajánlom a sziget déli oldalát, az utazási irodák általában északra visznek. Taorminában 110 euróért kaptunk egy négyfős apartmant, ami itt jutányos árnak számít.
A Zafira OPC igazi terepe: az autópálya
Az olasz autópálya érdekes terep, előfordul, hogy nincs felfestve a felezővonal, vagy jobboldalt 90-es, baloldalt 60-as táblát tesznek ki. Most hogy legyek így szabályos? Tulajdonképpen az sem tiszta, hogy hol kezdődik és hol ér véget a sztráda. Subaru Legacy rendőrautókkal üldözik a gyorshajtókat – de honnan tudjam, hogy gyorshajtó vagyok-e? Ja, hát hogy üldöz egy Subaru -, a hírekben mutatott Lamborghinit nem láttuk. Fizetni szakaszonként kell, de ahol éppen építkeznek, nem szednek sarcot. Persze így is drágább az egész, mint egy 10 napos osztrák matrica, de díjazom a gesztusértéket.
Zafira OPC-nk szereti az autópályát, szereti a benzint, szereti a nagy sebességet, de hiába 240 lóerős, hiába hirtelenkék, hiába földig spoilerezett, hiába sportüléses, annyira mozgékony, ruganyos és könnyed, mint egy szumó birkózó. Impozáns adatokat tud felmutatni: 231-et megy és 7,8 másodperc alatt van százon. De kérem, minek? Valóban szükség van arra, hogy egy családi egyterű fekete csíkot égessen az aszfaltba?
Igen, nem, mindegy – szerencsére nem kell eldönteni. Az Opelnél külön részleg foglalkozik azzal, hogy ilyen és ehhez hasonló lóerőszörnyeket készítsenek. A 240 lóerő az Astra GTC-nek fekszik, a Vectra OPC-nek a 250 ló jól áll, a Zafira OPC-nek meg mindegy. Harcolni úgysem fog senki ezzel az autóval.
Merthogy amint a komoly teljesítményhez igazodva nekiveselkedtem hevesebb természettel falni a természet által kialakított íveket, a hátsó traktus sikító jajveszékelése hívja fel a figyelmemet, hogy nem vagyok egyedül. Családi autónak ez egy ideális öszvér: tömérdek hely jut négy felnőttnek és azok túltervezett ruhatárának. De a Zafira busz azonnal mind a négy kerekével az életben maradásért kezd el küzdeni, ha bolond módon próbálom szelni a kanyarokat. Más lapra tartozik, hogy szép a hangja, jól néz ki, és folyton beszélnem kell róla, mert mindenki érdeklődik. A dízel Zafira viszont a kutyát nem érdekelte.
