Aztán pár éve Olaszországban élőben is megcsodálhattam a háromkerekű valami megannyi változatát – méret, szín és felépítmény tekintetében döbbenetes a kínálat. Ott és akkor vicces volt, de azt hittem túl vagyok rajta.
Már el is felejtettem a fenti kalandokat, nyakig merülve Budapest csodálatos, sokszínű közlekedési káoszában , mikor egy nemrégiben rendezett autókiállításon megpillantottam egy 0 km-es, vörösen csillogó példányt. Körbejártam: kicsi volt, de mosolygott. Megtudtam, hogy ez a jármű bizony nem autó, hanem motorkerékpár, sőt az 50 cm3-es verzió egyszerűen egy robogó, rendszám nélkül, évi 2 ezer forint körüli kötelezővel.
Csodaszép látomások
Azonnal vizionálni kezdtem a könnyező parkolóőrt, aki a belvárosban térden csúszva keresi a rendszámot, majd „nintendójával” rituális öngyilkosságot próbál elkövetni. A kiállítás után így aztán rövid alkudozást követően be is szereztem a Piaggio Ape 50 nevű munkaeszközt, aki immáron negyedik éve hűséges és életmentő társam a városi dzsungelben.
A hétvégén alaposan kipróbált modell számos extrával is bír, amit hiába keresnénk a szériakiviteleken. A háromkerekű, kongó bádogdoboz például télen hajlamos a személyiségzavarra. Hogy ne mélyhűtőként küldje a szomorú fagyhalálba még szomorúbb vezetőjét, az amúgy sem földrengető erejű motor teljesítményének rovására kiegészítő fűtést kapott a kis Piaggio. A fűtés persze nem azt jelenti, hogy meleg lesz tőle, inkább kicsit előbb tűnik el a pára a szélvédőről, és valamivel később fagy el az ember bokája, de az Ape-et, ugye, nem mozgó szaunaként forgalmazzák.
Extrákkal megtömve
További értéknövelő felszerelésként van műholdas navigáció, és inkább a poén kedvéért, radardetektor is ékesítheti a műszerfalat.
Érdekes trükkökre is képes a gépezet. Kanyarodáskor vidáman két kerékre lehet állítani, még nézni is rossz. Ennél sokkal tréfásabb mutatvány, mikor az irányváltó hátramenetbe kapcsolása után rükvercben száguldva is az előremenetben rendelkezésre álló fokozatokkal gazdálkodhatunk.
Az Ape-nek számos előnye van: kis helyen elfér, parkolni rendkívül egyszerű vele, akár derékszögben betolathatunk a járdával párhuzamosan álló autók közé, mert így sem lóg ki. A vezetőn túl 200 kg-mal terhelhető, a raktér egyszerű, de jól pakolható. Talán az egyik kedvenc Ape-tulajdonságom a jármű „karaktere”, aminek egyszerű eredménye, hogy amerre jár (legalábbis Itálián kívül), megáll az élet, tömött buszmegállók fordulnak utána, sőt még az üres is.
Melyik 20-30-40 milliós luxusautó tud ilyet? Bármily meglepő, a forgalomban az Ape tiszteletnek örvend, még ha nem is pont úgy, mint egy Audi A8, vagy a BMW X5. Az autósok szeretik, jót röhögnek rajta, kiengednek, beengednek. Ebben a kis szörnyetegben ülve sem veszélyeztetik többen az életemet, mintha normális személyautóban ülnék.
Ingyen parkolás, embercsempészet, tamil menekültek a következő oldalon. Katt oda alulra, a kettesre!
Nincs rendszám, nincs jegy
A parkolásra visszatérve: nincs rendszám, tehát nincs jegy sem. A parkolóőr elsőre nem érti, a bátrabb megkérdezi, hogy ez mi, a még bátrabb pedig fel is szólít, hogy vegyek jegyet. Erre is volt példa, mire csak annyit mondtam a gépjármű-elhelyezési managernek, hogy büntessen bátran, a „rendszám” rovatban pedig tüntesse fel, hogy „piros dolog”. Nem jött büntetés.
A fenti előnyök mellett azért akad megszokni való tulajdonsága is. Az Ape 50-es motorja közel 2,5 LE teljesítményű, amit sok személyautóban maximum ablaktörlő-motornak építenének be, annak viszont zajos. Ennek megfelelően a GPS-szel mért végsebesség sík úton 40,8 km/h, ami az emelkedő szögével exponenciális arányban csökken, de lejtőn sem mertem még 60 km/h fölé engedni. Viszont az áttételek rövidek, így akár csúcs-terheléssel is felmegy szinte bárhova, igaz egyesben és üveghangon.
Utasterének felszereltsége nekem kellemes meglepetés volt: van szivargyújtó-aljzat, ahonnan a GPS-t , illetve a radardetektort lehet működtetni, hamutartó, belső világítás, sok szép polcocska, zsebek az ajtókon. A vezetőfülkét elméletileg egy emberre tervezték, de itt azért, ha szűkösen is, de két vékonyabb ember megfér egymás mellett, amolyan olaszosan. Persze ez is, akár a csomagtartóban bujkáló négy tamil menekült szállítása már szabályellenes. Így csak a képek kedvéért pózoltunk a hátsó traktusban.
Irány Nápoly!
Három aprócska kereke valóságos áldás a városi forgalomban, hiszen egyetlen sávban is gond nélkül meg lehet vele fordulni. Terepen, földúton azonban igazi lidércnyomás vele közlekedni, hiszen a négykerekű járművek általában két keréknyomot és egy bakhátat hagynak maguk után. A Piaggio első kereke így végig a legnagyobb szmötyiben küszködik.
Persze semmi keresnivalója nincs földúton, igazából városba, csúcsforgalomba álmodták (aki volt már Nápolyban, az tudja, milyen is sikátorban autózni) az 50 köbcentiméteres motorral ellátott teherautó-paródiát, aminek hajtáslánca meglepően bonyolultra sikerült. Igazi differenciálműnek tetsző vasdarabból kinyúló féltengelyek hajtják az inkább csak babakocsira való aprócska kerekeket.
A biztonságot az alufóliánál alig vastagabb kasztnin túl biztonsági öv szolgálja, a klímát több fokozatban kidönthető oldalablakok pótolják, a nyári melegben meglehetősen szerény hatásfokkal. A bemutatott példány egy olcsó rádiómagnóval és az utólag beszerezhető gyári fűtéskészlettel próbálja megközelíteni a felsőbb kategóriás személyautók luxusfelszereltségét.
Mindent összevetve az Ape egy kiváló kaland-jármű – aki szereti a kihívásokat, annak mindenképpen, melegen ajánlom. A bruttó 1 millió forint körüli vételár soknak tűnik, de ha csak az amúgy megfizethetetlen, forintban ki nem fejezhető parkolási nyugalmat számoljuk, máris érdemes rajta elgondolkodni.
Őszintén szólva nem értem hogy a forgalmazó miért nem hirdeti kicsit határozottabban ezt a szerkezetet, ugyanis az átlagos céges jövés-menés, belvárosi kisáruszállítás műfajában az Ape biztosan dobogós lehetne. Erre délen már rég rájöttek.
