Hátsókerék-kormányzást önmagában nem alkalmaznak közúti használatra szánt járműveknél, azon egyszerű oknál fogva, hogy az ilyen jármű hátsó kereke járdaszegély mellől, előre történő elindulásnál felugratna a járdára. Az ilyen rendszereket csak munkagépeknél (pl. villás targonca) használják, ahol más szempontok fontosabbak.
A személygépkocsik hátsó futóművei sok esetben mégis megvalósítanak enyhe kormányzó hatást, amit az oldalerők váltanak ki. A kerék elfordulásának mértéke azonban minimális, legfeljebb 1-3 fok, iránya általában megegyezik az első kerekekével.
Ezt az úgynevezett passzív hátsókerék-kormányzást a hátsó futómű rugalmas rögzítő elemei, illetve a többlengőkaros futóműveknél a futómű geometriája váltja ki, leginkább nagy sebességű kanyarodáskor, amikor nagyok az oldalerők.
Ennél bonyolultabb a húsz éve Japánban előszeretettel alkalmazott, mostanában európai (prémium) modelleken is egyre gyakrabban használt aktív hátsókerék-kormányzás.
Az ilyen rendszereknél a hátsó futómű egy-egy nyomtávrúdját hidraulikus munkahenger helyettesíti, amelyek a kormánykerék elfordítását és a sebességet figyelembe véve fordítják el a hátsó kerekeket.
Nagy sebességnél az elfordítás az első kerékével egyező irányú, mértéke ez esetben sem haladja meg az 1-3 fokot. Ez a megoldás csökkenti az oldaldőlés, javítja a manőverezési stabilitást. Kis sebességű manőverezéskor (pl. 25 km/h alatt) viszont az első kerékkel ellentétes irányban fordulnak el a hátsó kerekek. Ezzel a jármű fordulóköre lesz kisebb, ami szűk helyeken előnyös. A kormányelfordítás szöge ilyenkor legfeljebb 5-8 fok.
