A szerkesztőség önerővel kivitelezett helyváltoztatásra is képes részlege – csak semmi szénhidrogén égetés – igazán újszerű kerékpárokat próbált nemrég. A ránézésre nehézkes, de csodaszép gépek alig súlyosabbak a hagyományos kerékpároknál, hála az autógyártásban már bevált csúcsminőségű, pillekönnyű anyagoknak.
Tanuljunk bringázni!
A kétkerekűek közül elsőként a kevésbé bonyolult példányokat próbálgattuk, majd szép fokozatosan ültünk át a megfelelő tapasztalat nélkül is könnyedén hajtható gépekről az egyre keményebb kihívást jelentő gépekre. Már az elsőknél is hasznos volt a kihalt utcában megtett párszáz méteres gyakorlás, de a vadabb vonalvezetésű darabok ennél több gyakorlást igényelnek. A legnehezebb feladatnak mindig az elindulás tűnt, de kis gyakorlattal már ez sem jelentett kihívást. Negyedórás összeszokás után már élmény vele a tekerés, és néhány óra elteltével pedig azon kezdtem morfondírozni, vajon miért nem fekvőbicikli a világ összes kétkerekű, emberi erővel hajtott járműve?
Miért nem terjedt el?
Arról, hogy miért nem így néz ki minden kerékpár, elképzelésünk sincs, hiszen sokkal kényelmesebb, hatékonyabb vele a bringázás. Elsőként az ülést említeném meg, a hagyományos biciklinyereg helyett a rekumbensekben egy nagyfelületű, kényelmes ülésben, félig fekve lehet a pedálokat taposni.
| Mi az a rekumbens? |
|
Olyan emberi erővel hajtott járművet jelent, melynél használójának testhelyzete inkább a haladási iránnyal ellentétes szögben helyezkedik el, magyarán a fej az üléshez képest nem előrébb, hanem inkább hátrébb van. A rekumbens név az angol „recumbent” szó magyar megfelelője, mely az ülési pozícióra vonatkozik; jelentése fekvő, heverő. Ennek megfelelően hívják még fekvőbiciklinek, fotelbringának, komfort biciklinek is. Ezek a járgányok leginkább kétkerekűek, de sokféle háromkerekű változata van, sőt négykerekű verziója is ismert. Ezért nem alkalmas rá igazából sem a kerékpár, sem a bicikli kifejezés. A leginkább elterjedt lábbal történő hajtás mellett vannak kézzel hajtott verziók, illetve kézzel és lábbal együttesen hajtott típusok is. A rekumbensek a viszonylagos ismeretlenséget érdekes módon a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek köszönhetik, ugyanis ők nemes egyszerűséggel kijelentették, hogy a rekumbensek nem kerékpárok. Ennek értelmében nem szerepelhetett az ismert és népszerű versenyeken, sokan nem is tudtak létezésükről, nem gyártották tömegesen, ezáltal nem tudtak elterjedni a hétköznapi használatban sem. Forrás: www.ambringa.hu |
Van, akinek esetleg hiányzik, hogy ezeknél a kerékpároknál nem lehet az ülésből kiállva, a testsúlyunkat is bevetve tekerni, helyette viszont ott a jóval kisebb légellenállás – ennek segítségével akár 10 km/órás előnyre is szert tehetünk egy hagyományos bringással szemben – és a nagyfelületű háttámasz, aminek nekifeszülve komoly tolóerőt lehet kifejteni.
A nagyobb tömeg nem lehet kifogás, mivel néhány fekvőbringa a hagyományos felépítésű társainál is könnyebb. Ezek építésénél nem fukarkodtak a különleges, pillekönnyű anyagok használatával. Így az alumínium mellett nem ritkák a karbonból, kevlárból, illetve a titánból készülő alkatrészek sem. Sajnos ezek a 10-12 kilogramm tömegű gépek elég drágák, de talán ki lehet bírni egy pár kilo súlyfelesleget a megspórolt százezrekért cserébe.
Igazán elvetemült túrázók csomagtartóval, de szükség esetén akár könnyű, légellenállás-csökkentő burkolattal is tovább tuningolhatják kedvencüket.
A hátrányok lapozás után jönnek, de aztán kiderül, hogy miért jobb mégis egy normális cangánál a fekvőbringa. Ja, és lesz egy durva videó is!
Hátrányok
Az ár mellett egyedül talán a biztonság lehet visszatartó erő. Városban, autók között csak az igazán szuicidhajlamú bringások feküdjenek hasonlóra. Alacsony felépítése miatt az autósok nagy valószínűséggel kevésbé veszik észre, mint egy hagyományos kerékpárt, és ezen a járgány hátuljához rögzített antennán lengedező színes zászlócska sem sokat segít. A váz beállítása sem gyerekjáték, ha a megfelelő hosszúságot sikerült megállapítani, akkor ehhez kell igazítani a láncot is. Utána már csak az ülés tologatásával lehet finomhangolni a gépet.
Miért szeretjük?
Kerékpárúton a kétkerekű kivitelekkel nem érhet minket baj, de a háromkerekű fekvőbringákkal meggyűlhet a bajunk, ha nem elég széles a bicikliút, illetve ha az útkereszteződésben a megszokott vasoszlopokat kicsit sűrűbbre rakták.
A konstrukció az igazi előnyeit mégis a hosszú távú kerékpározások alkalmával mutatja meg. A kényelmes testhelyzet nem viseli meg az ember hátsófertályát, nem összegörnyedt háttal kell órákat taposni a pedálokat, de a kéz és a csukló túlterhelése is elmarad. Alacsonyabb súlypontjának hála a fékezés is hatásosabb, az első keréken átbucskázás veszélyének bátran búcsút inthet, aki eddig viszolygott az első fék használatától. Ha pedig elkerülhetetlen a perecelés, akkor olcsóbban megúszható a földközelből induló becsapódás, mintha a méteres magasságban lévő nyeregből hullanánk alá elsárgult falevélként. Persze a bukósisak viselete itt is meghálálja magát.
Sokféleség
Aki úgy dönt, fekvőbringa vásárlásra adja a fejét, mindenképpen nézzen be egy olyan szakboltba, ahol többfélét is kipróbálhat. Ezt azért sem érdemes kihagyni, mert mindenkinek másféle kialakítású modell állhat közel a szívéhez, adottságaihoz.
Nekem, annak ellenére, hogy legutóbb óvodáskoromban csapattam triciklivel, mégis ezek tetszettek a legjobban. Extrém alacsony súlyponttal, harapós tárcsafékekkel igazán jókat lehet vele randalírozni. Megállásnál pedig még a lábat sem kell levenni a pedálról. Zseniális.
Találkoztunk a boltban olyan háromkerekűvel is, amelynek elöl egyetlen kereke van, amit szükség esetén kiszerelhetünk és egy ugyanilyen tricikli hátsó részéhez rögzíthetünk. Ezt szinte a végtelenségig, illetve az ésszerűség határáig lehet folytatni, míg az egész család, esetleg az egész osztály el nem fér a szerelvényen.
Érdeklődök a Guinness Rekordok Könyvének valamelyik bugyrából előtúrhatják, mekkora is volt a leghosszabb rekumbens-szerelvény, nekünk nem sikerült.
Kis gyakorlás után már ez is menne?
