A Scudo több szempontból is hasonlít túránk célpontjára, a Mont Blancra. Elméletileg ugyan a két nemzet közös munkájának gyümölcse, de a francia dominancia mégis süt a kocsiról. Úgy fest, az olaszok mindössze a nagy kék plecsnit, a Fiat emblémát tették be a közösbe. (Meg persze saját motornevet is kapott)
Összesen közel háromezer kilométernyi utat ültünk végig a Scudóban és panaszunk nem lehetett rá. Odafelé hét ember hegymászó felszerelését, sátrát, hátizsákját és nem utolsósorban egy heti élelmét simán elnyelte a járgány hátulja. Különösebben nem is kellett vele szenvedni, mivel az autó méretei miatt a holtterekbe is elképesztő mennyiségű cuccot lehetett elrejteni. Az egyik nagy kedvenc a csomagtér műanyag borítása mögötti rejtekhely, amely több üvegnyi ásványvizet is elnyelt, de jól jöttek az ülések alatti tárolóhelyek is, valamint a macskapadlást is megtömtük szendvicsekkel és a hűthető kesztyűtartót is kihasználtuk.
Európa teteje? |
Sokan úgy tudják, hogy a Mont Blanc Európa legmagasabb hegycsúcsa, de ez ebben a formában nem teljesen igaz. Csupán a Nyugat-Európa legmagasabb hegye címmel büszkélkedhet a 4808 méter magas csúcs. Európa igazi tetejét a Kaukázusban kell keresni, mert ott található a jóval nagyobbra nőtt Elbrus a maga 5642 méterével. A Mont Blanc csúcsa pontosan az olasz-francia határon fekszik, ennek ellenére a francia térképek nagy részében a határt máshol jelölik. Hiába, térképek átrajzolásában nagy tapasztalatuk van a franciáknak. |
Hosszú menet
A kilencszemélyes kisbusz ülései közül az első középső maradt üresen – senkivel nem akartunk kitolni és a lábleszárítást is későbbre terveztük – illetve a középső sorból is kivettük a jobbszélsőt. Így az egyetlen oldalajtó ellenére is könnyedén özönlött ki a tömeg a leghátsó ülésekből.
A hátsó traktus púposra pakolásában a hosszított tengelytáv mellett nagy segítség volt a két darabban oldalra nyíló hátsó ajtó is. A fél becsukott ajtó mögé még be lehet gyömöszölni egy-egy kisebb zsákot, míg ugyanez a mutatvány a felfelé nyíló ajtónál már akrobatikus ügyességet, gyorsaságot kíván. Abba meg már bele sem merünk gondolni, mi lett volna, ha még egy tetőcsomagtartónk is lett volna…
Éljen a matricás rendszer!
Budapestről indulva néhány negyedórás pihenő közbeiktatásával nagyjából tizennégy órás út alatt érkeztünk el a hegy lábaihoz. A magyar és osztrák autópályákon gond nélkül suhantunk 130 közeli, takarékos és mégis gyorsnak mondható tempóban. A 120 lovas motor erre még elegendő volt, és a teljesen leterhelt autóval így még biztonságban is voltunk.
Az olaszok idióta, az autózást minduntalan megszakító fizetőkapus megoldásaiért már nem lelkesedtünk, és az autópályadíjak is jóval húzósabbak, mint például a szomszédos Ausztriában. Pedig a taljánoknál sem kellett több alagutat fúrni a sziklákba. Igaz, amerre jártunk mindenfelé gigászi felüljárók, autópályák, hidak épülnek. Ennyi beszedett pénzből tényleg nem nehéz szépeket építeni.
A legdrágább lyuk
A legdrágább alagutat közvetlenül a francia-olasz határ között fúrták a hegybe, ez a 11 kilométernél is hosszabb szakasz több mint 40 eurós jeggyel használható. Szerencsére ez oda-vissza érvényes, és egy héten belül kell megtenni a két utat.
Szívünk szerint egy tolatóradart még tettünk volna a tesztkocsiba, és a tükrök melletti kisebb, domború, a holtteret is mutató kiegészítő tükrök is jól jöttek volna. Kár, hogy utóbbi a haszonjárművek kiváltsága.
Fél siker
Bár a 4808 méteres csúcs meghódítása az időjárás és a véges szabadság miatt a csapat nagy részének elmaradt, de egyik társunk egy Szendrő Szabolcsnak tulajdonított mondással próbált minket vigasztalni, miszerint ha csak egyetlen ember eléri a kitűzött célt a csapatból, akkor az expedíció már sikeresnek mondható. Tőlünk ketten jutottak fel, így örülhetünk mi is. A drága nyári szabadságunk nagy részét így egy ablaktalan bivakházban töltöttük, valahol az út felénél. Persze ez sem volt eseménytelen, mert éjszakánként a házban randalírozó, általunk csak vérlemmingeknek nevezett apró rágcsálókkal hadakoztunk, az élelmiszerkészletünk feletti rendelkezés jogáért. Végül a madzagra lógatás vált be, innentől már csak a hálózsákokon szaladgáltak, de reggelre egyikünknek sem lett cakkos a füle.
Még belegondolni is borzasztó, de a végül sikeresen feljutott kéttagú csapat majdnem pórul járt a túra alatt. Lefelé ereszkedve, miután biztos helyre értek, az addigi útjukon lavina söpört végig, majd pár perc múlva újabb hógörgeteg érkezett. Mikor utólag elmesélték, elgondolkodtunk rajta, mit is jelent a rossz időben rossz helyen kifejezés, de ennek ellenére megyünk még a felhők fölé. Jövőre már a Kaukázusban próbálunk szerencsét. A Scudóval már neki mernénk indulni.