19 évesen életem első műszaki vizsgájáról csikorgó kerekekkel, a fékpadokon átgázolva távoztam dühömben, egyrészt mert nem engedték át a Zsigát, másrészt a nézőpontomból parancsolgattak, hogy villogtassak, fékezzek, ablakmossak. Eldöntöttem, hogy többet nem viszek autót vizsgára.
Egy darabig így is volt, vizsgaügynökök kezébe nyomtam a kulcsot egy kis többletpénzzel, ők meg elintéztek mindent. Nyolc évvel ezelőtt tört meg a jég, kedélyesen vizsgáztattam öreg eszközömet az Autóklubnál, persze jóban voltam a helyi főemberrel. Viszont elmúlt a viszolygás. Utána nem is ezért, inkább kényelemből vizsgáztattam ismét áttételesen, hogy ne kelljen korán kelni.
Mostanra kialakult a vizsgaprotokollom. Első pont: ijedten konstatálom, hogy közeleg a műszaki vizsga lejártának ideje. Második pont: kidekázom az időpontot, hogy a lejárat napja előtt ne vizsgáztassam le, ezzel ne rövidítsem a vizsgák között eltelt időt. (Ha az ember időben bejelenti, és a lejárat utáni időpontot kap, akkor a kapott papír „meghosszabbítja” az érvényességet a vizsgaidőpontig, a rendőr nem vesz le rendszámot és nem is büntethet).
Ezt annak mondom, aki maga viszi a kocsiját a vizsgára. Én például, mert nem kell hogy egy autószerelő mindent kicseréljen az autón ilyen-olyan indokkal, és százezerbe koppanjon a megméretés. Viszont úgy viszem magam, hogy előtte szólok az ügynökömnek, ő bejelenti, ott bábáskodik a vizsgálóállomáson, támogatja a kocsit a vizsgasoron.
Én ülök benne, de ő simítja el a kisebb hibák felderítésének esetleges következményeit. Ez fontos, mert szinte hagyományosan öreg autóm van, amit egy rosszkedvű vizsgabiztos, ha akar, kiszór a vizsgáról. Okot biztosan talál rá. Szóval a harmadik pont, hogy felhívom az ügynökömet és ő időpontot ad a meghallgatásra.
Ezután szépen gurul minden, már ha becsületesen elmondtam neki az ismert hibák sorát. Ami nem vállalható az a rossz fék és a látványosan rohadó kasztni, vagy az általánosan ótvar állapot. (Az már más tészta: oda csak a forgalmi megy négyszeres árért.) Az adott napon a vizsgahelyen találkozunk, odaadom neki a forgalmit, zöldkártyát, biztosítós papírt, személyit, aláírom a meghatalmazást, hogy ő jár el helyettem. Vizsga előtt lemosattam a kocsit, hogy jó benyomást keltsek – így tíz évvel fiatalabbnak néz ki.
Leülök a többiek közé a váróteremben. Nézem a fejeket: céges autókhoz kell a cégbírósági bejegyzés, meg „ilyen” horror papírok. Olvasom a faliújságot: tavaly óta van integrált vizsgálat, mikor az azonosító számokat nézik, de nagyon, és így már kiszűrtek egy csomó lopott kocsit. Aki ilyen vizsgálatot kap a nyakába, az 7200 forinttal többet fizet – a vizsgadíj, most 7700 személyautóra -, de ha nem megy át, mehet eredetiségvizsgálatra. Hopp, mehetek a kocsival be a vizsgasor elé várakozni: és „lécci segítek” a többi bérvizsgás autóval előrébb gurulni.
Közben elmerengek a dolgon, emberem emlékszik-e arra, hogy nincs katalizátorom. Jobbnak látom újra szólni. Rohangálás a válasz, mert „bame elfelejtettem”. Tehát megvan az első izgalom, átállás másik sorba, ahol elnézőbb a vizsgabiztos. Aztán a hülye féklámpám, ami e nemes alkalomra tekintettel kontakthibás lett, nem világít – csomagtartó nyit, madzagokat birizgál, és működik megint. Na de ezt kétszer játszom el, mielőtt beállhatok a vizsgasorra a csarnokba.
Ilyenkor azért elkezdek izgulni. Mert egy éve járt kasztnisnál, fél éve mondtam a szerelőmnek, hogy nézze kicsit át, de nem lehet tudni. Gurulok előre, tehát a katalizátor dolog már megoldódott. Lámpakapcsolgatás, dudálgatás, fényszóró. Megint előre. Fékpad, a hülye féklámpa nem ég, emberem menetből ad neki egy tenyerest és megint világít. Előttem egy 1-2 éves A8 négykettő, egyszerűbb eset. Mögöttem repedtsarkú effes Astra. Talán rosszabb, vagy jobb.
Kiszálltam, rázópadon a kocsi, majd a szemléző alámegy, nagyon nézeget. Ilyenkor megyek át végleg pesszimistába. Leáll az állásról, fél liter vizet kihány a kipufogóm – a DTM-vég benyelte a mosóban a vizet. „Zotya mindjárt kienged” – vagyis az emberem, rá várok.
Meg is érkezik, magabiztosan mozogva a csarnokban, és mielőtt nyitná az automata alu-kaput, odamorogja: „Nem mondtad, hogy ilyen szar”. Persze csak ez kellett: elbukom a vizsgapénzt, jöhetek újra, remélem adnak egy kéthónapos ideiglenest, vagy azt se, a szemem előtt a kocsim összeráncosodik, idegen test lesz a többi autó között, számkivetett, a francba, beülök és CD be, House of Pain (fed up) xanax helyett.
Várnom kell a végeredményre. Emberem nem jön, csak egy öreg visz el egy Scenicet. Majd jön egy kékköpenyes, séta közben apostollá válik, mert a kezében a friss, szép, piros, 2010 matrica, kis kerek drágaság, rá az én megfáradt rendszámomra!
Előkerül az ügynököm is, huszonötöt adok neki. Kérdem, mi volt a gáz. A repedt szélvédő? Anélkül húszból meglett volna? De hát két éve is repedt volt! Kézfogás és be a kocsiba, bár köd van, mégis újabb két évre kisütött a nap. Tehát a tanácsom, öregedő kocsival – a vizsgapénzt kicsit megfejelve egy ügynökkel, – megvásárolhatjátok a zöld utat. Ez a legolcsóbb módja, ha nem vagytok biztosak a kocsiban. Az autószerelő úgyis megvág, úgy többe kerülne, ha magad mész, akkor bukást kockáztatsz. Így a legtisztább, vagy vegyél új autót!
| Egy észrevétel |
| Először is üdvözlök mindenkit, a kenöpénzes vizsgáztatáshoz szeretnék hozzászólni. Én autószerelő vagyok sok-sok autót vizsgáztattam már és egyenesen sértőnek érzem ezt az irományt, mert igenis vannak olyan szerelők akik NEM lehúzósak nem kell álltalánosítani és ha trágyadombokat vizsgáztatni kenőpénzért és a vizsga után agy kiszakadt gömbfej miatt a tömött buszmegállóba köt ki akkor meg megy a sírás rívás és mindenki bukik.
Nem kell megvárni amíg széthullik a verda,aztán drága a javítás rendszeresen karbantartott autók vizsgájára nem kell százezreket költeni. Sokaknál a benzinkúton véget ér az autó karbantartása tankol aztán ennyi. Köszönettel: L Zsolt. |
