Furcsa, de amikor az ember a meleg és száraz irodában mindössze az ablakon át szemez a csodálatos pelyhekben érkező havazással, nem is gondol bele, hogy a hazajutást erősen megnehezítheti ez a szép jelenség.
A sztori kedvéért meg kell említeni, hogy nagy örömünkre egy Peugeot 308-as pihen egy ideje a szerkesztőségben. Tartóstesztnek nevezzük, ami annyira igaz, hogy a tegnap átbillent 20 ezerre a kilométerállás.
Sok szép dolog történt már velünk az autóban. Például: András az esküvői előkészületeit vele bonyolította le, Balázs anno Horvátországban nyaralt, Gergő rekord távolságot autózott vele, én pedig most kínok kínját éltem meg a Kolosy és a Moszkva tér között, mert elfeledkeztünk valamiről. Még a nyári gumik vannak rajta, mert egyikünknek sem jutott eszébe időben leszervezni a téli felkészítést, viszont tegnap este erősen havazott.
Szóval a meleg, száraz irodából lelibbentem a fodrászhoz, viccelődtünk, hogy mennyire be van állva a forgalom a Szépvölgyi úton. „Na, a sok láma! Leesik a hó és máris mindenki pánikol, meg bénázik!”
Majd miután végeztünk, gavallér módon felajánlottam, hogy elviszem Évit haza, mert a kocsijára épp most rakat téli gumit. Én Kispesten lakom, Óbudáról gyakorlatilag 8 irányba indulhatok el, a távolság nem sokat változik. A hegyen át még ráadásul gyorsabb is szokott lenni. Na persze!
Nagyjából az elindulás pillanatában éreztem, hogy a nyári gumik viselkedése több mint gyanús. Két 15 fokos emelkedőt megcsináltam lendületből, majd stop. Az egész hegy, egy komplett, összefüggő kocsioszloppá változott egy pillanat alatt. Nekem gyakorlatilag minden egyes elindulásért iszonyatosan meg kellett küzdenem. Vissza nem fordulhattam, mert az szörnyű kínos lett volna. Meg tudom csinálni!
Kb. a harmadik sikertelen elindulási kísérlet után azonban szerettem volna feladni. Jobbra, balra ácsorgó emberek, üres BKV buszok, elakadt népek. Gyors csere. Én tolom, te vezetsz! Téli abroncs híján végül is sikerült egy óra alatt felérni a hegyre, bár minden egyes megtorpanás után (a továbbra is kígyózó kocsisor miatt), nagyon nagy szerencse kellett az újbóli elinduláshoz.
Eközben gombnyomásra kipattanó szöges gumikról, 30 fokosra hevíthető abroncsokról és lökhárítóba építhető sószóró automatáról álmodoztam.
Végül felértünk. Na és lefelé mi lesz? Szerencsére semmi komolyabb. Egyesben legurultunk alapjáraton. A városban aztán már semmi lidérces: ott már járt a sószóró.
Ma reggel már nem volt gáz, egyedül az iroda előtti mélygarázs bejáratánál éreztem kritikusnak a szitut, ezért inkább meg sem próbáltam a jeges emelkedőn megállni, hogy a kártyával kinyissam a kaput. Szépen kiszálltam a bukkanó tetején, leballagtam a kártyaolvasóig és csak utána merészkedtem a lehajtóra. Sikerült leevickélni, de nem véletlenül találták ki a nyári mellé a téli gumit. Ez tényleg necces volt, és mi papolunk állandóan a téli gumiról. Vérciki!
