Egy stresszes városi közlekedős nap után házi pszichológusunknak rebegtük el, kikkel nem tudunk megbarátkozni. Olvassák a listát, ismerjenek magukra, szomszédjukra, vagy főnökükre.
Le a poroszkálókkal!
Szörényi András
Életünkre tört a gaz xantiás, 60-nal ment autópályán
Békés természetű, nem italos ember – mondaná rólam egy házasságközvetítő, mert tényleg nem vagyok forróvérű, hebrencs típus. De azoktól, akik 80 alatt mennek autópályán, vértolulást kapok. Ahogy az agyamat elönti a vér, komolyan le tudnám napalmozni őket, mert életveszélybe kergetnek normális embereket.
A normális sebességnél sokkal lassabbak ugyanúgy veszélyesek a többségre, mint a sok proli, aki részletre megcsíp valami erős autót a közelmúltból és két méterre rááll a normálisan haladókra.
A döcögők létezése nem azért zavar, mert 200-zal söprök végig a leállósávon az X5-tel. Legutóbb 110-re állított tempomattal értem utol egy bordó Citroën Xantiát az M3-ason. Koromsötét volt, nem tudtam messziről megbecsülni, mennyivel megy. Hát 60-nal ment a rohadék, ami abból derült ki, hogy egyre lassítottam 100-90-80 majd hetvenes sebességre. A mögöttem poroszkálók persze kivágtak, megelőztek, én pedig beragadtam mögé hatvannal.
Értik, 60, ahonnan elég nehéz annyit gyorsulni, hogy normál forgalomban beugorjak a belsőbe előzni. És nem egy pótos Ifát kell elképzelni, hanem egy Xantiát. Miközben eldurrant az agyam, félig megjegyeztem a rendszámát (GNE-valami lehet) és tajtékozva lefényképeztem. Értékelhetetlen a fotó, de higgyék el, ő volt az. És sajnos nincs egyedül. Aki nem bír vagy akar legalább 80-90-nel menni, mert fél, mert két henger megy vagy bármilyen okból, az ne használja a sztrádát! A közösség nevében.
Utálom a zebránál meg nem állókat!
Horváth Zsolt
Persze nem úgy általánosságban, azokat, akik nem állnak meg a gyalogátkelőnél, nem vagyok ennyire a KRESZ-szabályokhoz ragaszkodó. Viszont mióta a páromat majdnem elgázolta egy állat, azóta másképp tekintek erre. Nem simán nem adott elsőbbséget a marha, hanem ráelőzött a zebránál már álló másik kocsira, amely előtt épp áthaladt a babakocsival a kedvesem.
Vagy azokat, akik egyszerűen nem veszik észre, hogy én már megálltam a zebránál. Volt eset, amikor 4-5 autó ment el szemből, de senki nem állt meg. Kénytelen voltam újból elindulni, mert mögöttem már feltorlódott a sor.
Csalók!
Nagy Dénes
Kétféle előrefurakodóval lehet találkozni manapság Budapesten. Van a lendületesen közlekedő, nyitva hagyott résekbe belibbenő, illetve a kanyarodó sávokban sort végigelőző, sor elején bekéredzkedő. Az első csoportba tartozók nem sok vizet zavarnak. Akkor van baj, ha kevés helyen próbálnak ugrálni és nagyon cikáznak. Ilyenkor egy apró fékezés is könnyen balesetet okozhat.
A második csoportba tartozók sokkal pofátlanabbak, mégsem annyira veszélyesek. Van, hogy néhány autó miatt is képesek kielőzni a sort persze arcmérettől függően. A végén aztán nem belibbennek, mint az első csoportba tartozók, hanem bociszemekkel, vagy éppen agresszíven próbálják megállásra kényszeríteni a szabályosan haladókat. Ez utóbbi típus az, amit a legjobban rühellek. Illetve azokat, akik beengedik őket.
Kattintás után beletúrunk a női lélekbe is.
Utálom….
Szabó Csilla
Utálom a kamionosokat – mert tudják, hogy ők az erősebbek, a nagyobbak, és a nagy részük visszaél az erőfölényével. (Vannak kivételek, de az ritka) Utálom azokat, akik az utolsó percig várnak, majd kikanyarodnak elém, holott mögöttem nem jön senki – mert fékeznem kell, és különben is.
Utálom, amikor indexelés nélkül erőszakoskodnak elém a sávomba – mert erre az apró mozdulatra ne legyen már lusta, nem véletlenül találták ki, nem vagyok gondolatolvasó mentalista.
Utálom, ha lustaságból, vészvillogóval az út szélén állnak meg, és nekem át kell mennem a szembesávba, hogy ki tudjam kerülni – mert én folyton megszívom, és ilyenkor mindenki csak szemből jön, hogy én ne tudjak továbbmenni. Utálom, hogy még sokáig tudnám ezt a listát folytatni – mert lassan kezdem azt hinni, hogy antiszociális lettem.
Rövid válasz
Hamar Balázs
Balázs nem írt sokat, de róla mindenki tudja, hogy az Almerásokkal nincs kibékülve. Így a felháborodott leveleket is neki írják. Köszönöm.
Haladjunk kérem!
Földes Attila
Nem tartom magam száguldozó félőrültnek, de a tököléstől feláll a szőr a hátamon. Legborzasztóbb, amikor valami olyan kapitális szerencsétlennel hoz össze a sors, akivel szeretnék jót tenni, de nem lehet. Mindegy, hogy szimplán megpróbálom elengedni, parkolóhelyről hagyom kiállni, vagy másként udvariaskodom.
Legrosszabbak azok a középkorú hölgyek, akiknek nyilvánvalóan fingjuk nincsen róla, mit is kellene tenniük az adott szituációban, és a kormányt görcsösen markolászva várják, hogy megoldódjon a magától a helyzet. Közben meg sem mernek moccanni, fülüket, farkukat behúzzák. A bátrabbak esetleg hárommal araszolnak. Na ők inkább üljenek buszra, villamosra, átkelőhajóra, vagy amire akarnak, de ne vezessenek!
Hasonló esetek után mindig megfogadom, hogy többet a büdös életben nem engedek el senkit, nehogy én járjak pórul. Aztán szerencsére mindig elfelejtem a fogadalmat és kezdődik elölről a kör.
És Önök kiktől kerülnek agyvérzés-közeli állapotba? A tötymörgő félholtaktól, vagy a száguldozó nyikhajoktól? Esetleg mások vannak a begyükben? Írják meg!
