Hamarosan piacra kerül a Volkswagen első sorozatgyártású hibrid járműve. Martin Winterkorn korábbi ígéretének megfelelően a Touaregből készítik el az első villanymotorral is üzemelő autót. Az ok elég egyszerű a cég vezetője szerint kis autóból egyelőre nem éri meg a hibrid: túl sok a technológia felára, amit így az árérzékeny szegmensben nem lehet nyereségesen forgalmazni.

A Hibrid Touaregbe 3,0 literes, kompresszoros, benzines illetve egy kis elektromos motor kerül. Akkumulátora nikkel-metál-hidrid technológiára épül. Az új A6-osban is szereplő V6-os 333 lóerős, a villanymotor pedig 52. A motorok nyolcfokozatú automata váltóval kapcsolódnak a hajtáshoz.

Hibrid a Volkswagentől 1
Hibrid a Volkswagentől 13


A 2010-re elkészülő autó képes 50 kilométert tisztán villanymotorral is közlekedni, illetve a tervek szerint lesz egy gomb, amellyel a vezető teljesen kikapcsolhatja a benzinmotort, így az nagyobb gázadásra sem kapcsol be. Villanymotorral maximális 50 km/órával hajthat a sofőr, de benzinmotort is használva 160-nal is száguldhat.

Az együttesen 550 newtonméter nyomatékra képes kombináció 6,8 másodperc alatt  gyorsítja 100-ra a 175 kilogramm plusz súllyal nehezített szabadidő-autót. Az kocsit igazán értékelni fogják a hajósok, miután az autó 3,5 tonnát is képes vontatni.

A jármű átlagfogyasztása kilenc liter száz kilométerenként, ami 17 százalékkal kevesebb, mintha tisztán benzinnel üzemelne. Ebben szerepe van annak, hogy lassításkor a mozgási energiát árammá alakítva visszatáplálja a rendszer az akkumulátorba.

Nem egyedül viseli a fejlesztés költségeit a Volkswagen, a technológia bekerül a Touareg testvérmodelljébe a Porsche Cayenne-be is, és valószínű, hogy az Audi Q7-be is feltűnik.