Elgurultunk egy hétre a családdal megnézni Toscanát – hamarosan arról is beszámolok, ott mit tapasztaltunk. Most azonban azt mesélném el, mit láttunk itthon, miután hazaértünk. Visszafelé Villachnál jöttünk át az olasz-osztrák határon, aztán végig az A2-esen Grazig, majd Heiligenkreuz felé, ott át a határon. Európából Európába, nincs is már igazi határ, meg se kell állni Magyarország előtt – mégis azonnal észreveszem, hogy már itthon vagyok.
Döcögni kezd a kerék a kátyús, ezerszer foltozott, hepehupás úton. Kátránytól csöpögő villanypóznák vesznek körül, a kis falvakat teljesen behálózzák a villanydrótok – az elmúlt sok száz kilométeren miért nem láttam ennyit? Nálunk nem ismerik a földkábel intézményét?
Néhol beton virágládák teszik még sivárabbá az út gazos szélét. Koszos műanyag bútorok hevernek szanaszét a kocsmák előtt, a gondozatlan kertekben. Rongyos plakátfecnikkel burkolt trafódobozokat se láttam már egy hete, most itthon feltűnik, mennyire sokat tartunk mi belőle.
Poros, gazos, az aszfalttól el nem választott padka az út szélén; hirtelen ráébredek, hogy az elmúlt kilométereken az osztrák falvakban szinte kizárólag szegélykövekkel lezárt szélű utakon autóztam. A falvakban sincsenek kialakított, letérkövezett parkolóhelyek, a poros padkán, kilöttyintett murván, széttaposott füvön állnak a kocsik, még véletlenül se 0, 45, vagy 90 fokos szögben az útra.
Zöld műanyaggal bevont drótkerítések váltogatják egymást élénkpiros vagy bugyikék zománcfestékkel lekent cső kerítésoszlopok közé hegesztett vasipari hulladékelemekkel. Hoppá, hiszen hullámpala tetőket se láttam az elmúlt héten. Rozsdás gázvezetékeket sem a falakon, és hungarikum a sok karcos műanyag gázóradoboz is a házak homlokzatán, mintegy díszként.
Műanyag reluxák az ablakokon elkorhadt fa ablakok előtt – érdekes, ahonnan jövök, ott szép faspaletták voltak jól szigetelő műanyagablakok előtt. Elég szánalmasak az Európai falu – LEADER község feliratú táblák is a koszos, ferde faluhatár táblák után; kint sehol nem láttam ilyen büszke feliratot, csak igazi európai községeket.
Minden közlekedési tábla oszlopa is ferde, tényleg mind, egy sem áll függőlegesen. Kopottak, koszosak a táblák maguk is, alig látható, rég elkopott az aszfaltfestés az egyszámjegű főúton. Lepukkant falusi kocsmák, szakadt biciklikkel váltogatják egymást Hamburger, Hot Dog, Pizza, Coca-Cola, Desperado Pub and Steak House, Grill.. Hatalmas mennyiségű reklámtábla; ebben legalább már bőven lehagytuk az olaszokat, osztrákokat.
Gaz. Düledező buszmegállók. Rozsdás bádogtető a templomtornyon. A Tüzép udvarán összevissza, rendetlenül szétdobált depók, ferdén álló, koszos tetőcserép-mintatáblák. Kidűlt-bedűlt kertkapuk. 30-as tábla ott felejtve, értelmetlenül. Rozsdás koszos szalagkorlátok. Itt-ott egy-egy gyönyörű élénkpiros vagy műkék pléhtető.
Általános gazdátlanság, gondozatlanság, igénytelenség, ízléstelenség, elhagyatottság. És egy traffipaxos autó, ezeket láttam Magyarországra hazatérve Ausztria felől az első húsz-harminc kilométeren, egy egyszámjegyű főúton. Körmend már egész jól nézett ki, utána már a táblák is tisztábbak, a felfestések is markánsabbak, a falvak is rendezettebbek. De a határszél – mintha nem is kapaszkodnánk már húsz éve, EU-tagként öt éve a Nyugat felé.
Mit csinálunk rosszul?
