| László Krisztina, a Marie Claire főszerkesztője sokéves vezetői tapasztalattal a háta mögött mostantól kéthetente meséli el véleményét autós témákról. |
Az, hogy márciustól novemberig kéthetente vasárnap a család programjait az aktuális futam időpontja határozza meg, és hogy utána még napokig a verseny számára izgalmas, számomra jelentéktelen eseményei lesznek a baráti beszélgetések témái.
Az F1-függő nem felejt
Kezdetben lázadoztam, megpróbáltam apró cselekkel lehetetlenné tenni, hogy a nagy Ő ilyenkor a tévé közelébe kerüljön, de trükkjeim egymás után kudarcba fulladtak.
Mert egy igazi Forma-1 függő soha sem felejti el a pontos kezdőidőpontot, a strandon, a kávézóban, a vendégségben is addig kavar, míg be nem kapcsolják neki a legközelebb lévő televízió készüléket. A legmeghittebb szerelmes pillanatokban a várva várt futam kezdete előtt tíz perccel agyában megszólal az ébresztőóra, és akkor oda a romantika, az andalító halk zenét a hálószobában felváltja a motorok idegesítő, monoton zümmögése.
Néhány hónap után stratégiát váltottam, megpróbáltam megérteni és megszeretni kedvenc időtöltését, azt gondoltam, íme még egy téma, amely közelebb hoz minket egymáshoz.
Közös program? Nem működött
Végigültem hát néhány közvetítést, igyekeztem megjegyezni a pilóták és a csapatok nevét, együtt végigizgulni vele a rajtokat, előzéseket, megérteni a női agy számára bonyolultnak tűnő pontrendszert, és meghatódni azon, amikor a győztes pilóta hosszú perceken át részletesen értékeli saját teljesítményét. Minden igyekezetem és az ő türelmes hozzáállása ellenére sem lettek ezek az órák kapcsolatunk kellemes pillanatai.
Míg az én adrenalinszintem a futamok alatt csak karambolokkor, balesetekkor emelkedett meg és mindig csak azt vártam, mikor történik végre valami emberi, valami tragikus, ami a pókerarcú pilótákat kizökkenti a monoton száguldásból, ő minden egyes kerékcserét, előzést, motorleállást drámai pillanatnak élt meg.
Én Alonsót gyönyörű szeméért, lenyűgöző kisugárzása miatt szerettem, ő jó taktikai érzékét értékelte, engem Barrichello két pici gyereke és bájos felesége nyűgözött le, ő Rubinho kitartását, ügyes húzásait ismerte el.
A Monte Carló-i Nagydíjról nekem közös nyaralásunk emlékei jutottak az eszembe, amikor szerelmünk hajnalán ütött-kopott Citroënünkkel végigrodeóztunk a várost keresztülszelő versenypályán, és azt játszottuk, hogy mi vagyunk a Forma-1-es pilóták, neki ez a pálya elsősorban a Forma-1 egyik leggyengébb pályáját jelentette, nem is értette, miért rendeznek itt még mindig versenyeket.
Egy szó mint száz, szépen elbeszéltünk egymás mellett, ami mindkettőnkben rossz érzéseket keltett. Nem maradt más választásom: feladtam a harcot, csúfosan kivonultam a Forma-1-ből, és vasárnap délutánonként magamra maradtam.
F1 helyett: sütizés, olvasás
Önsajnálatomban először csak jókat aludtam, majd kezembe akadt néhány izgalmas könyv, és rákaptam az olvasásra. Később barátnőkkel vasárnapi mozidélutánokat szerveztünk, vagy gyerekes sütizéseket napsütötte teraszokon a Belvárosban. S lassan helyre állt a rend.
Ma már a férjem egyedül izgulja végig a közvetítéseket, én pedig a barátnős programoktól feltöltődve este türelmes feleségként végighallgatom a Forma-1 aznapi izgalmas eseményeiről szóló élménybeszámolóját, élvezem, ahogy gyerekként átéli a soha nem megtapasztalható száguldást, az ezredmásodpercek történéseit, a drámát, s végül a katarzist. Én pedig egyre jobban szeretem a történeteit, már-már rituálévá váltak ezek a vasárnap esti beszélgetések.
