Hazafelé tartottam, amikor hallottam a rádióban, mi történt. Két busz, négy sérült, Vértesboglár. Gyorsan hívtam volna a családot, hogy mindenki jól van-e, amikor csörgött a telefon. A család volt, hogy jól vagyok-e.
Szegény szolgálati Mondeo; mivel a faluba bevezető utat lezárta egy zöld Niva és egy barátságos fiatal rendőr, kénytelen voltam körbemenni, a kukoricások mellett. Nem volt valami szívderítő élmény pattogni és fröcsögni, kikapcsolt ESP-vel lendületből átcsúszkálni a sáron, de megúsztam telefonos és traktoros segítség nélkül.
Az Ikarus Bicske felé indult, épp csak elhagyta a megállót
A sérülteket már kórházba vitték, a buszokat félrehúzták, csak pár szorgoskodó helyszínelő és nézelődő földijeim állták el a Bicske és Csákvár közti utat a forgalom elöl. Megkérdeztem, mi történt. Hát az, ami a felújított Szabadság hídon szokott a 47-es villamosok tükreivel: a kanyarban a két szembejövő busz sarkai összeértek. Pont ott, pont akkor, pont a kilátást zavaró heves esőben jöttek össze a dolgok, de hát ezek a dolgok már csak ilyenek.
A Merci jött Bicske felől, az Ikarus Csákvár felöl. Előbbi még úgy száz méterre volt a megállótól, utóbbi már úgy száz méterre tőle. A kanyar, ahol találkoztak, valóban nagyon szűk és teljesen beláthatatlan; összeakadtak, a Mercedes sarka végighúzta az Ikarus oldalát.
A Mercedes sarka végiggyalulta az Ikarus oldalát
Jobbulást kívánok a sérülteknek, erőt a sofőröknek az átlendüléshez a traumán – különösen annak, akit majd vétkesnek hoznak ki az eljárás végén. Önöknek pedig hoztam néhány képet a buszokról és a környékről: remélem, ezzel senki kedvét nem veszem el a közösségi közlekedéstől.
