Halálfélelem: 650 lóerő, tizennyolc henger

Hajnali ötkor a vekker éles visítása hasított bele az oszladozó sötétségbe. Az első, statáriális géprombolást fontolgató gondolatot hamar kiütötte a helyéről a jóleső izgalom: valami extra gép vár ma rám, így ezúttal jó dolog lesz felkelni. Irány Tolna megye, és néhány hatalmas napraforgótábla.

Kétórás autózás után, már terepjáróban ülve megpillantom a buta, de mással összetéveszthetetlen formájú járgányt. Elöl ormótlan kabin, mögötte furcsa tölcsér alakú vegyszertartály, mindez pálcika lábakon – egy Kamov Ka-26-os. Az egészet a permetezőfejek, drótkötelek és a riasztóan lógó dupla rotor koronázza meg. Nem éppen szívderítő látvány, de egy hajó is ostobán fest, ha nem a saját közegében, hanem szárazföldön áll.

Két motor, két rotor

Bár elsőre az tűnne logikusnak, hogy külön-külön motor hajtsa a két rotort, ha jobban belegondolunk, könnyen rájöhetünk, miért nem így álmodták meg a szerkezetet a kiváló szovjet mérnökök.

Mivel közösen forgatják a lapátokat a motorok, az egyik leállása után is még biztonsággal le lehet vele szállni. Pláne, hogy a bonyolult hajtásláncban szabadonfutó is van, így valamelyik, vagy mindkét motor beállása után is nagy adag ügyességgel ugyan, de le lehet tenni zuhanás nélkül a gépet.

Dupla motor, dupla rotor

Éhség

A helikopterek általában éhes jószágok. Ez a harminchat esztendős gépezet óránként 200-250 liternyi benzint önt le a torkán, feladattól, terheléstől függően. Bár elvileg 78-os oktánszámú benzinnel is elketyegne, de tapasztalatok szerint az aranyárban mért – de a négyszáz forintos repülőbenzinnél mégis olcsóbb – 100-as oktánszámú autóbenzinekkel és ólompótló adalékkal nem mentek semmire. Marad tehát a spéci, LL-100-as repülőbenzin. Abból viszont jó sok.

Bonyolult szerkezet

Egy teli tank 650 liter – 260 ezer forint – amely durván háromórányi munkára elég. De permetezés közben sosincs tele a tank, praktikus okokból – így több vegyszert tud magával vinni – legfeljebb kétszáz liternyit tankolnak bele. A potyautas is csak a már elfüstölt üzemanyag tömegének helyére ülhet be. Így a móka még várat magára.

Forma

A helikopter oldalára tapasztott két ronda hordó rejti a kilenchengeres csillagmotorokat. Egyenként 9400 köbcentisek, és 650 lóerős teljesítményt dobnak össze. Hangjuk rettenetes, főleg az indulás másodpercei bizonytalaníthatják el a repülésről álmodozó embert.

A kipufogóból előbújó szürke füstpamacsok szerencsére hamar eltűnnek, és a rémisztő kattogás is egyre inkább kellemes visításba fordul, ahogy lassan begyorsulnak a motorok. Még néhány másodperc várakozás, majd a minden eresztékében rázkódó gépezet valószínűtlen könnyedséggel és gyorsasággal felszökken a levegőbe. Még egy pillanat és már el is tűnt.

Deszikkálás

Készül a permetlé Készül a permetlé     Nem, ez a neve ellenére nem valami olyan dolog, amit úrilány nem csinál. Egyszerű szárításról, a termény mesterséges elöléséről van szó. Csak így szebben hangzik. A vegyszer kiszórása után az amúgy nagy levéltömegű napraforgó, szépen elveszti nedvességtartalmát, így a gépekkel gazdaságosabban lehet betakarítani a terményt és nem utolsó sorban a szárítási költséget is meg lehet spórolni. Miért helikopterrel? Bár a helikopteres permetezés nem olcsó – hektáronként kb. négyezer forint – ez mégsem sokkal drágább a szintén spéci hidas traktor munkadíjánál. Cserébe gyorsan, hatékonyan és taposási kár nélkül végezhető el a munka.

Impozáns darab

Indulunk!

Amíg visszajön a helikopter, addig újabb adag vegyszert kevernek be. Leszállás, gyors vegyszertöltés és máris indul a következő kanyar. Még néhány forduló – fogynia kell a benzinnek – és eljön az én időm. Lehajtott fejjel, szinte kúszva, vadul dobogó szívvel közelítek a géphez, miközben a határban felkavart pollenből, száraz növényi vackokból és porból álló keverék tölti meg az orromat, fülemet. Még egy pillanat és biztonságban vagyok a pilóta mellett, itt már nem vághatja le a fejemet az alacsonyan kaszáló rotor.

Utastér, gigantikus műszerfallal

Öv becsatol, még egy pillanat és máris felugrik a három tonna a levegőbe. Alacsonyan repülünk, de aggasztóan közeledik egy vékonyka erdősáv. Itt újabb ugrás jön, majd rögtön ráfordulunk a félbehagyott napraforgótáblára. Hátul dől a sodródásgátlóval felturbózott Reglon, én meg élvezem a repülést.

Hullámvasút

De jön az első kanyar. A pilóta a lendületet kihasználva felhúzza a helikoptert az égig, majd elképesztő szögben állva egy pillanatra megszűnik a gravitáció, a kabin orra pont az alattunk lévő fák koronájával néz farkasszemet – nem értem, miért nem kenődök el az alattam lévő plexifelületen -, majd lassan elkezdünk zuhanni. Varázslatos érzés.

Szám a fülemig ér, a gyomrom helyet cserél a tüdőmmel, vagy a vesémmel – kit érdekel melyikkel – és máris a tábla felett vagyunk. Már várom a következő fordulót. Közben végigfut az agyamon, hogy a világ összes hullámvasút tervezője zokogva jegyzetelne, ha itt ülhetne.

Leszállás, újabb adag vegyszer és kezdődik elölről a móka. Egészen a tankolásig, amikor rövid kényszerpihenőre ítélnek. Tudják, az üzemanyag miatt. Aztán ismét felszállás, víztorony, távvezetékek kerülgetése és újabb táblák, új helyszínek. Nem lehet megunni. A nap végén még boldogan ülök be a tesztautóba, és hajtok haza a szomorú Budapestre. Ha tehetik, kunyerálják be magukat egy helikopterbe. Megéri.