1950. március 8-án gördült le Wolfsburgban az első tíz Volkswagen Transporter a szerelőszalagról. 1967-ig összesen több mint 1,83 millió készül Németországban a VW-Bulli első generációjából, míg a Transporterből a mai napig összességében már több mint 10 millió.
1947-ben Ben Pon Volkswagen-importőr figyelmét a wolfsburgi gyár területén egy különleges jármű keltette fel, amelyet a Volkswagen dolgozói maguk fabrikáltak a nehéz acéllemezek szállítására. A platós jármű mai szemmel kissé furcsa, hiszen a fülke nem a plató előtt, hanem mögötte kapott helyett, de megadta lökést a VW áruszállítójának megszületéséhez.
Már létezett az új Transporter első nyolc, még tisztán kézi munkával összeszerelt, Typ 29 belső kódot viselő példánya, amikor 1950 márciusában immár a szerelőszalagról is legördülhettek az első Transporterek (Typ 2 T1). A prototípus-széria hat zárt áruszállító, illetve két Kombi modellje bemutató célokat szolgált, a vásárlók körében folytatott igényfelmérés, valamint a sajtó számára.
1950 tavaszán azután végleg zöldre váltott a lámpa, s a fejlesztés éveinek tapasztalatai immár konkrét formát ölthettek. Ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy a Transporter az eredeti elképzelésektől, illetve az első tervektől eltérően végül nem a Bogár alapjaira, hanem saját, megerősített padlóvázra épült.
A motort és sebességváltót a Volkswagen személyautóiból vették át. Tekintélyes 25 lóerő kapta a feladatot, hogy az adott esetben akár a maximálisan engedélyezett 750 kilogrammnyi terhet célba juttassa. Dinamika kevesebb, küzdelem, minden bizonnyal több lehetett.
A 4,6 köbméteres raktérhez eleinte csupán a jobb oldalon nyíló, kétszárnyú ajtón át lehetett hozzáférni, ám 1951 júniusától extrafelszerelésként már a bal oldalra is lehetett hasonló ajtópárt rendelni. A hátsó falon továbbra is az extraként rendelhető, kisméretű, felfelé nyíló ajtó állt rendelkezésre.
A méretes alsó fedél viszont a motortér legmélyére is zavartalan bepillantást engedett, amely mögött az üzemanyagtartály és a pótkerék is helyet kapott. Ez az elrendezés csupán 1955-től változott meg, amikor a pótkerék az első ülések mögé került, a motortérfedél a felére zsugorodott, s a motor felett egy további, üvegezett ajtó biztosított hátulról is hozzáférést a raktérhez.
1961-től az addigi sebességjelző műszer és négy ellenőrző lámpa mellé megjelent az üzemanyagjelző is. Addig a tank tartalmát már csupán becsléssel lehetett megállapítani, illetve a motor dadogásakor a vezetőnek kellett tartalékra állítani az ülése alatti benzincsapot.
A motor ekkor már 34 lóerőre izmosodott, majd 1963-tól az eleinte amerikai exportra készült, 42 lóerős boxermotor az európai kínálatban is megjelent. Az 1,5 literes erőforrással vált első ízben lehetővé a Transporterek hangsebességének számító 100 kilométer/órás határ áttörése.
Németországban 17 esztendei gyártást követően 1967-ben futott ki a Transporter első generációja. Brazíliában, ahol 1957 óta szintén készült a T1, egészen 2000-ig gyártásban maradt. Itt, Mexikóban és Németországban összesen 2,9 millió első generációs Bulli gördülhetett le a szerelőszalagokról.
