Generációk nőttek fel Turbo rágóba tört fogakkal, és mi tudjuk is az okát, miért lett ennyire sikeres a török termék.
Kibontva a jól ismert koszos fehér kőolajszármazék fogadott, külsőre semmi sem változott, a török termék hozta a húsz évvel ezelőtti formáját. Az első harapás azonban felért egy lórúgással, az emlékezet nem őrizte meg az atomcsapás erejével felérő édes ízt. Ami annyira borzasztó, hogy véletlenszerű csíkokban fáj tőle a bátor rágcsáló feje. Szerencsére mindez csak pár másodpercig tart, ennyi idő múltán már íztelen gittet rágunk, akár a legszorgalmasabb Pál utcai fiúk.
De nem is ezért rángattuk le anyánkról a szoknyát vásárlás közben a közértben, hiszen akadt sokkal jobb rágó már az 1990-es évek elején is. Ami miatt megőrültünk, az a gyűjthető ajándék „kártya” volt. Egy kis fecni autócsodákkal és pár alapvető technikai adattal, ami vörös posztóként hergelte a gyűjtőszenvedély bikáját.
Mert akadtak ritka darabok, mint a Vector, amit birtokolva egyből a 6. A diktátorai lehettünk. Rágás, csere, szoknyarángatás, még több rágás és cserebiznisz, ezt adta a török Turbo. Én is a megszállottak közé tartoztam, több száz különböző autó képe parkolt a szekrény mélyén. Mai fejjel újrarágva sem tudok felhozni semmit ellene, borzasztó volt ízre, de huszonévesként is egyből le akarták nyúlni a frissen szerzett Bugatti Veyronomat.
Az a tény lepett meg leginkább, hogy még ma is lehet kapni, igaz, ritka mint az igazmondó politikus. Az engem kínáló 10 forintért szerezte be darabját, a lelőhelyet nem árulom el, de szerintem nektek is lesz néhány tippetek. ;)
Azami sürat testvérek! Azami sürat!
