Gyerekként az ember sokféle hivatásról álmodik. A szemétszállítótól elkezdve, a vadászpilótáig terjedő skálán bármi megfordulhat egy cseperedő gyermek agyában. Aztán szép lassan elkopnak a vágyak, viszont van olyan, ami végigkísér, és megmarad a „mi lett volna ha” kategóriában. Jelentem, a vadászpilóta most esett ki ebből a körből is, mert amit azok a srácok fenn átélnek, az nem emberi szervezetnek való.
A Forma-1-es pilóták is kemény G erőkkel a nyakukon versenyeznek, de a tartós 8-9 G az még náluk sem fordul elő, míg a levegőben munkaórákat töltő vadászpilóták számára szinte mindennapos.
Bennünk is megrekedne a szó, ha testsúlyunk tízszerese nehezedne csontjainkra. A különleges légzést, és az eszméletnél maradás képességét pedig gyakorolni kell, ha a pilóta nem akarja a hősi halottak névsorát gyarapítani. Ilyenkor a centrifugában ülve az arcuk is látszik, és az a látvány mindent elárul arról, milyen érzés átvészelni ilyen hatalmas terhelést.
