A Renault az idény első két futamán mindkétszer a dobogón végzett, Ausztráliában Vitalij Petrov, Malajziában Nick Heidfeld lett a harmadik. Bár a Kínai Nagydíj nem sikerült valami fényesen, az első versenyek alapján úgy tűnik, hogy a csapat a harmadik-negyedik erő.

A sérült Robert Kubica helyére igazolt Nick Heidfeld úgy látja, hogy ez akár tartható is, a német az egyelőre gyengélkedő Ferrari megverését tartja a fő célnak.

„Keményen dolgozunk. A csapat nagy haladást vitt végbe az elmúlt másfél évben és ha sikerült ezt tartani, tovább vihetjük az idény eleji lendületet” – mondta a német veterán a brit The Sunnak.

„Természetesen nem lesz könnyű, hiszen a például a Ferrari ellen küzdünk, őket egyértelműen szeretnénk megverni. Úgy tűnik, a Mercedes javult, a McLaren és a Red Bull pedig még mindig a többiek előtt jár, de a mi célunk is világos: egészen a csúcsig akarunk jutni.”