A világ valószínűleg egyetlen garázsa, ahol ilyenből nem csak egy áll.
Szürke autó a mélygarázsban
A dübörgés úgy érkezik, mint helikopter egy domb mögül, és lehetne is helikopter, mert érkeznek ide helikopterrel is, a Comói-tó partjára, ahol ilyenkor tavasz végén összegyűlnek a világ legszebb autói, hogy végigmenjenek a fehér murván a nagy platánfa alatt, és a világ legszebb autóit gazdag emberek hozzák ide, akik abban az értelemben gazdagok, hogy a nagy platánfa alatt a mélygarázsban két McLaren F1 parkol, és ezek a gazdagok most mind elhallgatnak, beletellik az elhallgatás pár hosszú másodpercbe, de a dübörgés persze győz, és a panamakalapos férfiak és a selyemsálas nők a fehér murván és a zöld gyepen a virágzó jázminok felé fordulnak, és a dübörgéstől lassan beszélgetni sem lehet, helló, drágám, most jöttünk vissza Egyiptomból, vissza a Seychelles-szigetekről, visszaverődik a dübörgés a szemközti hegyekről, és megjelenik a forrása, egy kicsi, csúnya, fehér autó, kék csíkokkal, kicsi abban az értelemben, ahogy egy bukólámpás MX-5 kicsi, és csúnya abban az értelemben, ahogy a műszakilag ambiciózus, de sikertelen versenyautók csúnyák, és úgy hívják, hogy Maserati Birdcage, és a Maserati Birdcage ebben a pillanatban a legmenőbb dolog az egész világon, talán azért, mert ronda, és rondán dübörög, és csak imádni lehet.
Az Alfa Romeo 33 Stradale a hatvanas évek végének talán legszebb autója a Lamborghini Miura mellett. Az első és a hátsó kerekek mögött is ráccsal fedett lyukakon át jut ki a levegő a kerékívekből.
Ne a nőt nézze!
Imádnivaló dübörgésből nincs hiány a Concorso d’Eleganza Villa d’Este autószépség-versenyen, melyet most hétvégén, kilencvenes évek végi újjászületése óta 13. alkalommal rendezett meg a BMW a Comói-tó partján. A versenyre tematikus kategóriákban hívnak meg autókat – az idén olyanok voltak, hogy „Az égbolt alatt”, ami harmincas évekbeli kabriókat jelentett, vagy „A szupersportautó születése”, ami a Lamborghini Miurát -, összesen 50-60-at, melyek kivétel nélkül valamilyen érdekes történettel bírnak. Különlegesen szépek, nagyon kevés van belőlük, híres ember vezette őket, vérlázítóan jó a hangjuk, ideálisan ezek egyszerre. Az autókat szakmai zsűri és a közönség is értékeli, a fődíj és a kategóriák díjai mellett annyi különdíj van, hogy senki nem megy haza üres kézzel. Az autószépség-versenyek a húszas-harmincas években élték fénykorukat, a második világháború után a legtöbb megszűnt – ahogy egy-két ötvenes évekbeli kísérlet után az először 1929-ben megrendezett Concorso d’Eleganza Villa d’Este is -, majd a gazdagság nyugati vándorlását tükrözve Amerikában éledtek újra. Ma a kaliforniai Pebble Beach és a floridai Amelia Island mellett a Villa d’Este a legnagyobb rangú ilyen verseny.
Alfa Romeo 33/2 versenyautó 1968-ból. A kor Porschéivel ugyan nem nagyon tudtak mit kezdeni, de a Targa Floriót azért megnyerték. És, ugye, a tükör.
Laurens van den Acker Renault-tanulmánya, a Dezir, ami kívülről Laetitia Casta, belül felhők.
Persze ami ma nagyon szép régi autó, az a harmincas években lenyűgözően modern új autó volt. Ezt felismerve kezdett el a versenyt 1999-ben mecénásként felkaroló BMW a régi autók mellett érdekes új prototípusokat is meghívni, tervezőikkel együtt. Vannak lökött csínytevések, mint a svájci Rinspeed éppen aktuális autója – az idén egy mániákus részletességgel kidolgozott strandautót hoztak -, vannak gazdag amerikaiaknak készített egyedi Ferrarik, és vannak rendes, nagyvállalati tanulmányautók, mint a tavaly szeptemberi, párizsi autószalonon bemutatott Renault Dezir, amit onnan lehet felismerni, hogy nincs túl sok királis pillangóajtókkal szerelt elektromos űrbudoár még egy ilyen eseményen sem. Ezt a két éve a Mazdától megvásárolt Laurens van den Acker tervezte, aki elmondta, hogy dolgozóinak nem adott egyéb irányelvet, mint hogy srácok, Laetitia Casta és négy kerék, hajrá. Az autó belseje szelíden hullámzó, fehér, steppelt bőr, van den Acker azt mondta róla, hogy a másik irányelv az volt, hogy mintha a fejünk a felhők között lenne. Mulatságos figura ez a van den Acker, jó magas is hozzá, tudja, miről beszél.
 Az autótolvajok álma a tanulmányautó-ponyva. A régi versenyautókhoz hasonlóan a tanulmányautók sem szeretik az esőt, csak a napsütést. Mindegyiknek van egyedi ponyvája, amiben vezetni is lehet. A tanulmányautóhoz tanulmányautó-ponyva dukál
|
Felmerülhet itt, hogy micsoda irritáló, ellenszenves magamutogatás ez az egész. Hogy itt egy csomó ember, akiknek más dolguk sincs az életben, mint harminceurós sonkás szendvicset enni a büfében, és egymás régi sportkocsijait fotózni mobiltelefonnal, meg ilyen hülye hollandok, akik fizetést kapnak azért, hogy elkészítsék Laetitia Casta belsejét steppelt bőrből. Kétségkívül van ilyen oldala is az egésznek. De az autótervezők élete egyáltalán nem csupa bohóckodás. Van den Acker például elmondta, hogy határozottan feszélyezi a Villa d’Este-i szépségverseny dekadens pompája, amikor mindennapi munkája igazából arról szól, hogy Laurens, csináld meg úgy, hogy kevesebből lehessen gyártani, de egy kicsit még annál is kevesebből, és tudod mit? Ha lehet, még kevesebből. A tanulmányautók tervezése pillanatnyi fellélegzés a sorozatgyártott autók tervezésének végtelen kompromisszumaiban. És nyilván senki nem azért lesz autótervező, hogy kiszámolja, mennyit tud egy nagyvállalat negyedévente spórolni azzal, hogy alumínium helyett kányhaezüstre fújt műanyagból van a kilincs.
Ilyen az Alfa Romeo 33/2 belseje. Kétliteres V8, ez a motor van a 33 Stradalében is, 9000 környékén kell benne váltani.
De az autótervezők sanyarú sorsa legyen az autótervezők gondja. A Villa d’Este fantasztikus körkép az autó kultúrtörténetéről, és az autó kultúrtörténete igazából a modern élet története, mert képzeljük csak el a világot autó és az autózás infrastruktúrája nélkül. Kit érdekelnek az üresfejű gazdagok, amikor bele lehet ülni Budapesten egy autóba, és tíz órával később kiszállni a Comói-tó partján. Nagyon könnyű ezt trivialitásként kezelni. Nem az. Nincs még egy olyan gép, amit az első és a második világban lényegében bárki magántulajdonaként birtokolhat, és amivel tetszőleges pillanatban átszelhet egy egész földrészt. Ez egész egyszerűen varázslatos. De a világ nagy része nem teheti meg. Egyelőre. Mert minden nap emberek tömegei emelkednek fel a középosztályba Kínában, Indiában, Brazíliában, Nigériában, és szörnyű képmutatás azt mondani, hogy hát az a sok kínai, az járjon kicsi, ésszerű, praktikus, érdektelen autóval. Tegye fel a kezét, aki arról álmodott gyerekkorában, hogy lesz majd egy háromhengeres kis ésszerű izéje, amivel ésszerűen elgurul ide-oda!
A gazdagoknak még pisilni is más! Az autószépség-verseny vasárnapi programjai a Villa d’Estével szomszédos Villa Erbában vannak, és a férfivécéből egyenesen egy Aston Martin DB5 kabrióra látni. Biztos forrásból tudom, hogy a női vécéből is.
Aston Martin DB5 kabrió
Amiről mind álmodunk, igaziból, komolyan, szegények, gazdagok, azok a Concorso d’Eleganza Villa d’Este autói. A gazdagok is álmodnak ám róluk, még ha McLaren F1-gyel is érkeznek megnézni és meghallgatni és megszagolni és megtapogatni őket. Vigyorognak és integetnek. Az ötvenes évekbeli Ferrari 250 GT-kben használt V12-es Lampredi-motor hullámzó dübögése alapjáraton. Az autószépség-verseny közönségdíját, a Coppa d’Orót elnyert fekete, Bertone-karosszériás Alfa Romeo 6C 2500, amit első tulajdonosa elképesztő módon 1942-ben csináltatott, és ami úgy néz ki, mint egy olajcsepp a szélben. A puha bőrülések, a hideg szénszál, az életvidám benzinszag a Maserati Birdcage körül, ezekről álmodunk, és – ahogy Laurens van den Acker mondta – nem végez jó munkát az autótervezői szakma, ha nem ilyen álmokat készít a világ túlnyomó többségének, akik életük első autóira gyűjtenek, hogy aztán végre ne a faluvégi kocsma legyen az életük vége, hanem a Föld görbülete, és még annál is tovább.
Ez volt a második Lamborghini, a 400GT. Utána készült a Miura.
Ezért kell eljönni ilyenkor tavasszal a Comói-tóhoz, a Maserati Birdcage dübörgését hallgatni, ami úgy érkezik, mint helikopter egy domb mögül, és amitől időnként beszélgetni sem lehet. Gyerekek is jöhetnek. Sőt! Ki tudja, mit művel a fejlődő aggyal, ha a szorzótábla mellé a Jaguar XKSS hangját is örökre megjegyzi? Az Alfa Romeo 33/2 póklábú tükrét. Talán azt csinálja majd ezektől, ha felnő, mint Laurens van den Acker, aki egy egész világ fejét akarja a felhők közé repíteni.
Hogy kell ide eljönni?
A versenynek otthont adó Villa d’Este Milánótól 50 km-re északra található, a Comói-tó délnyugati ágának partján. A legegyszerűbb autóval jönni – Budapestről az M7-esen Szlovénián keresztül 1000 kilométer -, a környéken 60-80 euróért már lehet kényelmes szállást találni. A Concorso d’Eleganza Villa d’Este oldalán hónapokkal előre meghirdetik a következő évi verseny időpontját, ami mindig egy hétvége, és míg szombaton a rendezvény zártkörű, vasárnap bárki bemehet 10-14 euróért. Vasárnap ugyanúgy ott van az összes autó, mindegyikhez oda lehet menni, sőt, a legtöbbnek még a gazdája is ott van, lehet és érdemes velük beszélgetni.
