Találkozásom egy töketlen hatósággal

Minden kommentár nélkül, kronologikusan leírom legutóbbi kalandomat egy természetvédelmi hatósággal. Száraz lesz és unalmas, de valahogy nincs kedvem humorizálni. A következtetéseket, adóink hasznosulásának mikéntjét, az államhatóság e részterületének hatékonyságát, hogy érdemes-e ma Magyarországon törekedni a szabálytisztelő életmódra, hogy érdemes-e komolyan venni a hatósági intézkedéseket, hogy a Magyar Állam szövetségese vagy ellensége-e a magyar polgárnak, ítélje meg a sztori alapján ki-ki maga. Abszurdisztán, 2012:

Kaptunk egy levelet január 30-án, 26-i keltezéssel a … Nemzeti Park Igazgatóságától, a szokásos kedves hatósági stílusban: Tisztelt Főszerkesztő Úr, felhívom, hogy ekkor meg ekkor, itt és itt meghallgatáson tanúként jelenjen meg. Ha nem jelenik meg, meghallgatásra alkalmatlan állapotban jelenik meg, engedély nélkül távozik, rendőrségi elővezettetés, költségtérítés szakad a nyakába, satöbbi.Az idézés oka:

„A meghallgatásra az Ön által szerkesztett honlapra 2011. november 28-án 15:00 órakor „A legmenőbb téeszautó” címmel feltöltött cikk alapján kerül sor, melyben szereplő adatok alapján egyértelműen beazonosítható, hogy az országos jelentőségű védett természeti területen található … … hrsz-ú földrészlet legelő művelési ágú … és … alrészletének területén a 2AJ 8355 frsz-ú Nissan Navara típusú járművel a gyepterületet károsították. A szóban forgó cselekmény a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 38. szakasz (1) bek. (j) pontjának rendelkezéseit sérti és a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) 147. szakaszának (1) bekezdés a) pontjában meghatározott természetvédelmi szabálysértés tényállásának felel meg, s százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”

Az idézés február 20-ra szólt; sajnos akkor pont jelenésem volt egy nemzetközi sajtóbemutatón. Felhívtam hát az idézésen az ügyintéző neve mellett szereplő telefonszámot: lehetne-e másik nap a meghallgatás. Persze, mondta az úr, jelöljek meg egy-két napot, amikor nekem jó, és küldjem el levélben vagy faxon. Telefonon, netán mailben nem lehet? Nem.

Küldtem egy faxot február elsején: február 10, 13, 14, 17, 24 biztos jó, kérem jelezzék mielőbb, mikor menjek be, mert akkor aznapra nem szervezek mást.

Február 10-én küldtem egy emailt: nos, kedves Nemzeti Park, melyik nap volna tehát jó? Válasz nem jött. Másnap telefonáltam: tehát? Igen, igen, akkor melyik nap is volna a legjobb? Hát, mondom, ha már így elszaladt az idő, legyen 24-e, délután, jó? Igen, igen, jó lesz; hamarosan küldik a válaszlevelet.

Megint eltelt pár nap, ha jól emlékszem, február 16-án ismét felvettem a telefont. Akkor 24-e jó? Jó, jó, mindjárt küldünk is erről levelet (nekem nem kell, mondtam, de olyat nem lehet), csak még az igazgató úr asztalán van a fax, neki kell jóváhagynia a változást. No nem mintha az igazgató úr ott lenne a meghallgatáson, de ez a rend.

Levelet azóta sem kaptam, de 23-án, csütörtökön ismét telefonáltam. Akkor holnap jó? Jó, jó. És akkor délután mikor menjek? Mondjuk négy óra, hogy ne kelljen túl hamar elmennem a munkahelyemről? Jaj, az nem jó, pénteken csak kettőig dolgozunk. (Sóhajtottam egyet.) Jó, akkor 13:00-ra ott vagyok.

Gyönyörű park, csúnya épület. A vaskeretes nyílászárókban egyrétegű ablaküveg a többszintes házon, a bejárati ajtó résnyire nyitva. A természet őreinek gázfűtéses rezidenciájából csak úgy dől ki az ósdi öntöttvas radiátorokkal jó 25 fokosra fűtött levegő. Hogy nyáron is lehessen tolni a CO2-n egy kicsit, természetesen klímaberendezések is vannak a falakon.

Megkeresem az emberemet; szűk, közepesen lepusztult kis tipikus állami irodában ülünk le, hatósági meghallgatásom közben se megy ki a kolléga a szemközti íróasztaltól. Adatvédelem?

Szimpatikus úr a kihallgatóm, egyből felajánlja a tegezést. Megemlítem, hogy nem kaptam meg a levelet, aminek mindenképp meg kellett születnie az email, a mobiltelefon, a facebook, az sms, mms korában. Igen, visszajött a levelünk, hogy elégtelen a címzés, mondja. (Akkor az első idézés hogy bírt kiérni? Vagy akkor nem lehetne telefonálni? Az emailem aláírásában van mobilszám is.)

No mindegy, a lényeg, hogy itt vagyok. Tájékoztatást kapok a jogaimról, hogy nem vagyok köteles magam és hozzátartozóm ellen vallani, meg hogy megtéríttethetem az útiköltségemet. Aztán elkezdünk beszélgetni, belőlem pedig azonnal kijön az újságíró. A meghallgatás gyakorlatilag megfordul, én kérdezek, a hatósági ügyintéző válaszol. Ha tud.

Hamar lecövekelünk az első problémánál: mi is az a természetkárosítás, amit elkövetett a kocsi sofőrje? Van valami fotó róla? Van, mondja nagy meglepetésemre (véletlenül tudom, hogy a fotózás során a kocsi kitaposott földúton haladt, valamint beállt egy gizgazos árokba és a gémeskút mellé, ahol semmilyen kárt nem okozhatott, egy kipörgő kerék nem sok, annyi sem szaggatta fel a gyepet). Megnézhetném? Kis kattintgatás után kiderül, hogy nem találja a képet a számítógépen. És majd elküldöd, ha meglesz? Kiküldeni? Azt nem lehet. (A rendőrségi trafifotókat meg lehet nézni a bírságolási papír kiküldése után a neten, csak úgy mondom.)

Nyilván te vezetted az autót, mondja az úr, mire én azonnal tisztázom, hogy ilyen nem állítottam és nem is fogok állítani, sőt: nem tudom, ki vezetett és nem tudtam, hogy természetvédelmi területen készültek a fotók. Végül a jegyzőkönyvbe ez a két tényállítás kerül be, az egész meghallgatás egyetlen eredménye ennyi. Ezért írtak leveleket, nyitottak aktát, szignáltattak igazgatóval, postázgattak annyit; tíz másodperc lett volna telefonon tisztázni, hogy ebből a pár fényképből bizony nem lesz bírságbevétel. No de hát ebben az országban csak a privát szféra dolgozóinak ideje drága.

Igazából nem a természetkárosítás a lényeg, jön a válasz, hanem hogy engedély nélkül hajtottatok be természetvédelmi területre. Hogy mi, kérdem. Természetvédelmi területre nem lehet bemenni, akkor se, ha arra vezet az út? Nem.

Nézzük már meg a KRESZ-t, mondom. Megnézzük onlájn: nincs benne se a természetvédelmi területes tábla, se egy szó arról, mi a teendő ilyen besorolású területen. Igen, mondja kihallgatóm, de ő jogászként tudja, hogy ez magasabb rendű szabály, mint a KRESZ, ami egy miniszteri rendelet, és ugye a törvényeket be kell tartani, a törvény nem ismerete nem mentesít a törvénysértés következményei alól.

Na jó, mondom, de igazából, ha jobban belegondolok, nem is vagyok biztos benne, hogy az inkriminált helyszínen van ilyen tábla egyáltalán. Mármint az út mellett; rémlik valami szürke ovális a mező közepén (ha nem is én vezettem, ugye, ismerős vagyok a terepen), de a rétet a számtalan arra járó traktor, terepjáró, motor és quad már annyi nyomon kijárta, hogy nem is egyértelmű, melyik nyomsáv az út. Ja, és persze errefelé jár egymáshoz két falu népe, ha nem túl sáros az idő. Nem emlékszem, hogy bármikor, bárkit is megbüntettek volna ezért, és tuti, hogy a környéken senki nem tudja: nem is autózhatna arra.

Az se baj, nem kell tábla, az természetvédelmi terület, csak engedéllyel lehet behajtani és kész.

Megkérdezem, mi a fontos: hogy meg lehessen büntetni az embereket, vagy hogy ne menjenek be oda, ahol kárt okozhatnak? Mert ha az utóbbi, akkor esetleg kéne nekik szólni, vagy a KRESZ-en keresztül, vagy sorompóval, észrevehető táblával. Erre egy kicsit feldühödött a jogász úr, nem rám, hanem a világra: lökött egyet a dossziékon maga előtt, és elpanaszolta, hogy manapság már nem csinálhatnak semmi ilyen gyakorlatias dolgot, szinte csak papírt gyártanak, ő is büntetésből kapta ezt a bírságolási ügyet.

Részvétem.

Na jó, nem én vezettem, nem tudom, ki vezetett, nem tudom, hol, én vagyok a három majom egy személyben, kihallgatás lezárva. De, mondom, ha mégis én vezettem volna, akkor most megbüntetne? Igen. Mennyire?

Hááááát… A behajtás miatt a szabálysértési bírság… Mennyi is? Telefon elő, felhívja … bácsit. Hosszas konzultáció, tanácstalan hallgatások, aztán a válasz: 3 és 20 ezer forint között lenne, talán. De mivel itt természetkárosítás is történt, más a helyzet, ezért lehet 150 ezerrel fenyegetni.

No és akkor, mennyi?

Hááááát… Egyszer megbüntettem egy autóst, mert egy kerítés mellett a füvön állt, az volt tízezer, ez lenne mondjuk húszezer akkor. Kell kommentálnom ezt a jogbiztonságtól csöpögő bírságolási módszert?

Még egy utolsó kérdés: elég sokat járok arra a természetvédelmi területre máskor, kocsival – persze mindig egy közeli hozzátartozóm vezet -, még sose állított meg senki. Hogy lehet ez? Kicsit megint feldühödik a jogász úr a világra: 40 természetőrük van összesen a hatalmas területre, ritkán lehet találkozni velük. És hányan vannak összesen, kérdezem. Száz felett.

Tényleg nincs több kérdésem. Megköszönöm a búcsúzóul kapott prospektust a Nemzeti Park szépségeiről, lefotózom az irodaépület bejárata előtt két kerékkel a füvön álló zöld Suzukit; láthatóan itteni dolgozó kocsija, nekem tízezer lenne, és irány haza. Óvatosan vezetek, nehogy másik hatósággal is találkoznom kelljen, aznap már nem bírnék elviselni több élményt arról, mire megy el az adóm.

Itt a vége. Magyarország, én így nem szeretlek.