Nagy Deborah cikkeivel a Forma-1-rovatban találkozhatnak olvasóink. Ifjú kolléganőnk nemrég vezetni tanulásra adta a fejét, a jogsi átvételéig szóló tapasztalatairól szól a cikksorozat. Fogadjátok szeretettel írásait és drukkoljunk neki együtt a hajtási engedély megszerzéséhez!
Egy esős januári napon került sor a legelső vezetési órámra
Egy esős januári napon került sor a legelső vezetési órámra. Izgatottan vártam a tanítás végét az iskolában, és ahogy kicsöngettek, mintha kialudtak volna a rajtot jelző piros lámpák, úgy száguldottam ki a suliból. Az autó már a parkolóban várt rám.
Végre én irányíthatom az autót
Széles mosollyal pattantam be, egyelőre természetesen az anyósülésre. Érdeklődtem, hogy most hová megyünk és mit fogunk csinálni, esetleg ellátogatunk-e a rutinpályára, de egy határozott nem választ kaptam, majd pedig Gábor, az oktatóm közölte velem, hogy egy közeli kietlen piac parkolójában fogunk gyakorolni. Odavezetett, majd megállt a parkolóban és helyet cseréltünk.
Nagyon élveztem csupán azt is, hogy a volán mögött ülök
Végre én ültem a volán mögött, végre én irányíthattam az autót. Nagyon élveztem csupán azt is, hogy ott ülök. Hát még, amikor elfordítottam a kulcsot, és a motor életre keltette a kocsit. Gábor elmagyarázta, hogyan kell a kuplunggal bánni, de valahogy nem állt rá a lábam. A csúsztatást nem tudtam rögtön elsajátítani, így főleg azt gyakoroltuk.
Lefulladás nélkül hazavittem magam
Váltani is megtanított, majd körbe-körbe autókáztunk a parkolóban. Az óra vége felé megkérdezte, hogy merre lakom, most ugyanis ki fog vinni a forgalomba és hazáig vezethetek. Először némi ijedség ült ki az arcomra. Én oda ki az Üllői útra a sok autó közé, amikor még azt sem tudom, hogy hogyan kell hármasba váltani? Bíztam benne, hogy tudja, mit csinál.
A kuplung csúsztatását nem tudtam rögtön elsajátítani, így főleg azt gyakoroltuk
Index, kettes, 30 km/h. Így hagytam el a gyakorlópályát és léptem ki a valódi életbe. Szerencsére minden jól ment. Még voltak gondok a váltásnál, így amikor a piros lámpa zöldre váltott, kellett pár másodperc, hogy elinduljak, de lefulladás nélkül sikerült hazaérkeznem.
Beállás, farral. Élesben
A további alkalmak sokkal lazábban mentek. Másodszorra egy félórás gyakorlás után elhagytuk a piacteret. Egy áruházhoz vezettem, ahol meglepő feladatot kaptam. Be kellett parkolnom két autó közé farral. Ilyet egyszer csináltam eddig a teljesen üres parkolóban, de ott is bóják nélkül. Megint kiült az arcomra az új feladattól való félelem. Nevetve rátekintettem az oktatóra, hogy biztos ő ebben? De biztos volt.
Index, kettes, 30 km/h. Így hagytam el a gyakorlópályát és léptem ki a valódi életbe. Szerencsére minden jól ment
Sóhajtottam egyet, majd elkezdtem a manővert. Lassan tolattam, kapkodtam a fejem hátra, előre, a pedálra, a váltóra, a szomszéd autóra és a kerítésre. Egy kis hátramenet még, óvatosan, lassan, szépen… és megvan! Bent vagyok és egy karc sem esett a másik autón. Igaz, nem voltam teljesen középen, de úgy gondolom, első parkoláskor ezt a luxust megengedhettem magamnak.
Gábor intett, hogy álljak ki, és irány előre. Követtem az utasítást, majd meglepődve tapasztaltam, hogy egy zsákutcába vezetett. És megvolt ennek is az oka. Egy jó kis tolatásos megfordulást kellett produkálnom, majd az egyenesben gyakorolni a hármasba váltást.
Jobbkezes utcák
Annyira nagy öröm számomra a folyamatos gázadás és a haladás, hogy mindig elfelejtek lelassítani a jobbkezes utcáknál
A hosszú egyenes után egy lakóövezetben találtam magam. És itt jött ki a második gyengeségem: a hírhedt jobbkezes utcákat előszeretettel hagyom figyelmen kívül. Annyira nagy örömet jelent számomra a folyamatos gázadás és a haladás, hogy mindig elfelejtek lelassítani a jobbkezes utcáknál. Arra koncentráltam, hogy amit csinálok, jól csináljam, így valahogy mindig elfelejtettem megnézni, hogy a keresztező úton van-e elsőbbségadást jelző tábla vagy sem.
Átküzdve magam a legnagyobb gyengeségemen, megérkeztünk a rutinpályára. Nem töltöttünk el túl sok időt, szerencsére minden feladatot elsőre teljesítettem. Az oktató szerint ez főleg azért lehetséges, mert ösztönösen jól kezelem a kormányt, így nem kell a kezeimet kapkodni a manőver közben. 90 fokos parkolás orral, farral, garázsba, emelkedőn elindulás, ipszilon és ami a legjobban ment, a szlalom. Mindegyiket megcsináltam egyszer, majd pedig visszatértem a jobbkezes utcák útvesztőjébe és hazavezettem az autót.
Irány a Fradi-pálya
Az első igazi komoly feladatot az ötödik alkalmon kaptam. Pestszentlőrincről be kellett vezetnem az autót a kilencedik kerületi Fradi-pályához. Nem túl nagy távolság ugyan, de az Üllői úton nagy a forgalom és veszélyes a vezetés.
Most azonban a félelem legkisebb jelét sem lehetett látni rajtam. Mosolyogtam és boldogan kapcsoltam egyesbe, kettesbe, hármasba majd végül négyesbe. Hiába akartam nyomni a pedált, és gyorsabban menni, az oktató nem engedett. Nem rohanunk sehova, és tartsam be a szabályokat. Felvetettem, hogy annyival célszerű menni, mint a többiek, de nem engedett.
Túl vagyok az első tíz órámon, normális esetben most kéne rutinvizsgát tennem és forgalomba mennem. Véleményem szerint jobb ez az új rendszer, hiszen így sokkal előbb kijöttek a hibáim és több időm lesz javítani rajtuk, valamint sokkal életszerűbb autók közé parkolni, mint bóják közé. Persze kellő odafigyelésre van szükség, hogy meg ne karcoljam a parkoló autókat.
