A Genfi Autószalon nem egy szűk piacnak szóló kofatalálkozó. Szédítő méretű cirkusz, benne az autóipar minden valamire való fellépőjével. A hiányzók lecsúsznak a rivaldafényről, és a betűgyártók véleményformáló figyelme nélkül bérelt hely jár az autógyártók sírkertjében, közvetlenül a Saab friss koszorúi mellett.
Tehát aki itt van, annak virítani kell, zsonglőrködni a jövő évszázad látomásait sejtető tanulmányokkal, arcunkba tolni a legfrissebb trükkös technikákat. Legyek letaglózva a látványtól, mint vaskosra hízott mangalica mikor szemközt találja a böllér. Ezt elérni nem könnyű, minden fellépő a legkomolyabb mutatvánnyal jár a nagyérdemű kegyébe, kiemelkedni csak háló nélkül végrehajtott halálosan veszélyes gyakorlatokkal lehet. Ezért jó autószalonra járni, ezért lóg véres kocsányon a szem, miután végigvizslattuk a pörgő-forgó futurisztikus csodákat. Gázturbinával kombinált elektromos hajtás, holdjárókat idéző külső, HAL 2001-et megszégyenítő fedélzeti számítógép jelzi, hogy a kiállítás több egy kereskedés bemutatóterménél. Idén Genfben mindez hiányzott.
A műsor dübörgött szó se róla, félóránként hullt le a lepel a legújabb típusokról. A Ferrari itt mutatta meg először a nagyközönségnek eddigi legerősebb szériaautóját, az F12 Berlinettát, a Peugeot egész bázist épített a 208 köré, emeletnyi képernyővel, falra kanyarodó hófehér kifutóval.
A német gyártók visszafogottabban bántak a körítéssel, a BMW grandiózus díszletek helyet egyszerű forgószínpadon tálalta a négyajtós luxuskupék piacát támadó hatost, de a Mercedes standja egyenesen minimalista irányvonalat képviselt. Náluk egyértelműen a friss A-osztály volt a sztár, több tekintetet vonzott mint az SL 63 AMG. Nem véletlenül, hiszen utóbbi politikailag korrekt módon jellemezve is ronda.
Látványcukorka tehát akadt az éhező szemnek, a hostess lányok mosolyogtak, pózoltak fáradhatatlanul, tényleg felvonult az autógyártás színe-java, csak az a fránya forradalmi jövőkép hiányzott. Az európai gyártók mintha mély levegőt vettek volna, mielőtt választ adnak a mélyülő válság adta hosszú távú kérdésekre.
A Fiat strandról nem távoztunk lelkes élményekkel teletömve
Dolce Vita?
A legmegdöbbentőbb az olaszok szereplése. A Fiat konszern nem vette komolyan ezt az előadást, és izzadó tenyérrel próbálta bemutatni az ezerszer látott mutatványt. Nemhogy vérpezsdítő tanulmányt nem villantottak, de még az igazi új típusok szele is hiányzott. Az Alfa Romeo standja kiábrándítóan hozta az olaszos Pató Pál úr életérzést. A jó csajokon és a pár találomra odaállított Giuliettán, Mitón kívül, nagyítóval sem találtunk semmit. Legalább a 4C-t kipakolhatták volna, legyen mivel védekezniük a márkahívőknek. A legnagyobb pofon, hogy volt gyönyörű Alfa Romeo idén a Genfi Szalonon, csak nem a gyári standon.
Egy olasz karosszériaépítő manufaktúra, a Carrozzeria Touring Superleggera műve bőven túlmutatott a gyáriak produkcióján. A Disco Volante 2012 látványa garantáltan a retinánkba ég, minden ízében igazi olasz sportautó, mint ami az Alfa valaha volt. Tudom, almát a körtével, ez egy műhely ahol nyolc hónap alatt raknak össze egy autót, a másik pedig egy mamutcég testébe ágyazott márka, de még sincs jól ez így.
Egy Alfa Romeo ami gyönyörű, de mégsem Alfa.
Francia becsületgól
A Citroën sem akart a lángoló vátesz szerepében tetszelegni, Genfbe nem jutott futurisztikus buborékautó, csak egy DS4 Racing, no meg a karbonfóliával behúzott DS3 Racing, Sebastian Loeb ajánlásával.
Az európai gyártók részéről a Renault hozta a becsületgólt, életszagú elektromos autót állított forgó kacsalábra. A Zoe a Fluence Z.E. és a Twizy társaként erősíti a kizárólag villannyal hajtott autók családját. Hatótávot tekintve nem licitál rá az általunk éppen hosszútávon nyüstölt Peugeot iOn-ra, de a Zoe végre olyan ötletekkel van telezsúfolva, amit elvárunk a XXI. században, ráadásul még olcsónak is ígérkezik.
Szó sincs arról, hogy megállt volna fejlődés. Inkább a forradalom szele halt el. Pár éve sztárként törtek be a villanyautók, tavaly a Nissan Leaf lett az év autója, idén az Opel Ampera, tehát szép lassan életszerűvé vedlenek a koncepciók. Csakhogy a tempó minden csak nem forradalmi. Inkább hasonlít egy hatalmas bürokratikus gépezet kínosan lassú engedélyezési procedúrájára.
Nem célom belebonyolódni az olajtermelők és az elektromos autók közti összeesküvés elméletekbe, inkább lépjünk a japánok felé.
Na végre! A Toyota FT-Bh megmutatta, mivel kell egy szalonra készülni a hosszú távon tervező gyártónak
Sportkupé és űrhernyó Japánból
Mert ők mentik meg Genfet a teljesen fantáziátlan jövőképtől. Kezdjük ott, hogy a Subaru és a Toyota házasságából elérhető, használható sportkupé születik végre a GT86 alias BRZ képében. Bogárképű ázsiai rém ez, de boxermotorral, hátul hajtva, alig várom, hogy tíz év múlva venni tudjak egy tízéveset. Már ezzel lekenyereztek, hiszen ez a kategória jó tíz éve halott, a sportautók elérhetetlen ársávba emelkedtek, de remélhető sikerük felcsillantja a reményt, hogy a pórnép is kapjon örömautót.
Végre náluk találtunk egy elszállt, igazi amorf űrkompot, a Toyota FT-Bh tanulmányt. Hófehér puffadt hátú mélytengeri hernyó ez, végre fényéveke bármilyen mai járműtől. Legalábbis külsőt tekintve, a technológia követi a Toyota hibrid vonalát. Kéthengeres, Atkinson ciklusú benzinmotor és villanymotor együttes ereje hajtja a tanulmányt, de a gázüzemmel megspékelt, konnektorról tölthető kivitel is ott dereng a víziók között. Az Ft-Bh tömegével villantott még nagyot, tokkal-vonóval alig 800 kilogrammot nyom a tanulmány. Ez már előrelépésnek tűnik, bizseregni kezd a pénztárcám környéke, ha egy gázüzemű, otthon pedig konnektorról tölthető hibridre gondolok. Ilyet ide nekünk, de ízibe!
Toyota FCV-R hidrogénhajtással, üzemanyag cellákkal. Kár, hogy csak a Toyota kecsegtetett ilyesmivel
A szalon általunk vélt legszebb autója volt az Infinity tanulmány
A Honda az EV-STER már Tokióban bemutatott teljesen elektromos hajtású apró sportautójával hozta a kötelezőt, a Hyundai pedig a saját hatótáv-növelők felé irányuló fejlesztését mutatta meg i-oniq prototípusával.
Mr. Fanyalgó magyaráz
A teljesség igénye nélkül ezt mutatta a Genfi Autószalon kristálygömbje. Lehet, hogy én vagyok túl romantikus alkat, és nem értékelem a gyártók realizmusát. Ma már nem lehet olyan képtelenül futurisztikus autókkal kiállni, mint a XX. század derekán. Akkor még a mi jelenünket lebegő autókkal teli, naprendszert meghódító fényes szuperkornak képzelték. Ma már nem bíznak ennyire a technológiai forradalom töretlen menetelésében. Vagy csak biztosabban látják a fejlődés irányát, és nincs értelme soha meg nem valósuló lázálmokba ölni a fejlesztésre szánt összegeket. Bárhogy is, az elektromos autók ólomléptekkel haladó forradalmának kell még egy lökés, hogy a zászlókra tűzött jelszavak végre valósággá váljanak.
