Feltámad a Datsun márka: a Nissan bejelentette, újra kínál majd autókat ezen a néven. Az első Datsun modelleket 2014-től forgalmazzák majd, először Indiában, Indonéziában és Oroszországban.
„Környezetbarát, megfizethető, kis hengerűrtartalmú autó lesz” – nyilatkozta a Renault Nissan vezetője Carlso Ghosn a Datsunról. „Nagyvonalú autó lesz”
A Datsun várhatóan a Nissan olcsóautós márkája lesz, úgy, ahogy a konszerntárs Renault modernizálta a román Daciát hasonló célból. Azt egyelőre nem közölték, hol készülnek majd az autók, de acég szóvivője szerint várhatóan Ázsiában. Ez lesz a Nissan harmadik márkája a Nissan és az Infiniti mellett.
A Datsun nevet 1931-ben kezdték használni, akkor készült el az első prototípus, majd Type 10 néven adtak el tíz darab autót az első évben. Hivatalosan 1981-ben szűnt meg a márkanév használata, de 1986-ig még feltűnt egy-egy járművön. A Nissan költséges marketingkampánnyal vezette át a Datsun-vevőket a Nissanhoz.
A bejelentéssel egy időben bemutatták a márka új logóját is, amely a korábbi japánra utaló vörös napkorong és kék betűk helyett, lilás-ezüst színvilágúvá alakult át.