Magyar gyár, ahol franciáknak, japánoknak, németeknek hegesztenek

Mindig rém illúzióromboló egy autógyár belülről. Gyermeki csodálatunk csillogó, soklóerős, áramvonalas, szélsebes csodái lélektelen hegesztőrobotok, vállalati kultúrától függően viháncoló, oda se figyelő, vagy épp gépies unalommal ügyködő, a munkaidő végét alig váró betanított munkások kezei alatt nyerik el végső formájukat.

Szerkesztőségünk ezúttal még csak nem is egy autógyárba, hanem egy autóipari beszállító üzemébe kapott meghívást látogatásra. A Kirchhoff Hungária, egy német családi cég magyar leányvállalataként új beruházással készül a bővülő hazai autógyártás (Audi, Mercedes) újabb megrendeléseire. A beruházáshoz 700 millió forint EU-támogatást is elnyertek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében.

Egy ilyen hír persze többnyire egy mínuszos MTI-utánközlésben ki szokott merülni a hazai sajtóban, legfeljebb csak a helyi média kerít nagyobb feneket a dolognak (pláne, hogy Tétényi Éva, a fideszes esztergomi közgyűléssel folyamatosan harcoló nehéz sorsú független polgármester is ott volt a sajttájon). Autós magazinként viszont kötelező feladatnak éreztük elzarándokolni a hét márka számára is szállító magyar üzembe.

Az esztergomi Suzuki-gyár tőszomszédságában lévő acélformázó gyár működési sémája igen egyszerű. Acéllemez alapanyag (az etikettek szerint a Dunai Vasműből, Dunaújvárosból) megy be, és mindenféle préselt, húzott, hegesztett alkatrész, melegen formált, nagy szilárdságú acélelem megy ki. Ezek az alkatrészek többnyire karosszéria- és egyéb vázszerkezeti elemek: B-oszlopok, motortartó bölcsők, kerékjárati vázdarabok.

Látványos, modern, számítógép-vezérelt prések, optimalizált logisztika, teljesen automatikus hegesztőrobotok, és néhány ember, aki a gépeket eteti. Érdekes a csattogás, a hidraulikus visítás, a plafonig ugró szikrák a ponthegesztésnél – de a legérdekesebb mégis néhány kávé- és csokiautomata, amiben nem kávé és csoki van.

Pofonegyszerű módszer a kis értékű, de nagy tömegben fogyó anyagok lopásának elkerülésére, hogy a melós chipkártyájával egy automatából veheti ki a flexkorongokat, kenőanyag-spréket, elektróda-sapkákat. Ha K.J. tízszer annyit vett fel a műszakban, mint L.M., akkor motozás nélkül is látszik, hogy haza is vitt a cég tulajdonából. És ehhez nem kell se raktáros, se papír, aláírás, csak az amúgy is meglévő kártyás beléptetőrendszer, és egy kávéautomata

Ne legyenek illúzióink, egy ilyen üzem nem azért jön Magyarországra, mert Petőfi Sándor akkora költő volt. Olcsó munkaerő, a német környezetnél rugalmasabb adminisztráció (nem a könyvelésre, hanem a környezetvédelemre, zajvédelemre, hasonlókra gondolok), a nyersanyag-ellátás és persze a már idetelepült felvevőpiac közelsége – ennyi.

Van egy kis gyarmatosítós felhang abban, ahogy a német cégcsoport pénzügyi igazgatója örömmel üdvözli a magyar kifizető ügynökségeken keresztül elnyert európai uniós felzárkóztatási támogatás elnyerését. De hát ez van, ennek kell örülni: el kell ismernünk: egy olyan globális, erőteljesen fejlődő szektorban, mint az autóipar, olyan feltételekkel is érdemes részt vennünk, ahol nem tőkések, csak bérmunkások vagyunk.

Az esztergomi polgármester is tudja, hogy örülnie kell a német tőke terjeszkedésének. Hosszú távon hasznunkra válik, hogy a beruházó nem német, szlovák, román földön számít évtizedekig munkaerő-utánpótlásra, hanem itt vesz villanyt, vizet, gázt, gázolajat, itt fizet bért még akkor is, ha a magyar munkások által termelt profit a német tulajdonos család számláján jelenik meg végül.

A Kirchhoff Hungária 2011-ig 40 millió eurós beruházást valósított meg, 2013-ig 170 millió euróra emelkedik ez a tétel.

Nyilván jobb szájízzel említenénk a Rába, Ikarus, Csepel, Pannónia márkákat, mint a melegen formált, nagy szilárdságú acélalkatrészek vásárlóit, de azért az se kutya, hogy a Mercedesnek, Opelnek, Audinak készülnek pléhdarabok. EU-s támogatásból, német tőkéből, az ABB német robotjaival, de legalább magyar munkások segédletével.