Akinek volt szerencséje az elmúlt 20 évben többször is ellátogatnia ide, annak szembetűnő lehet a változás: a villamosoknak teret adó csarnok mára szinte megtelt, a külső vágányokon alig találni szabad sínszálat, a buszokat felvonultató teremben pedig már nincs hely új járműveknek.
Az ezredfordulóig mindössze négy jármű képviselte a fővárosban egykoron használt típusokat: egy Ikarus 180-as és egy 556-os, illetve egy Szuszi (ZIU-5) és egy az első magyar önhordó szerkezetű autóbusz típusnak emléket állító autóbusztorzó. Korábban úgy tűnt, hogy még csak remény sincs újabb járművek érkezésére, hiszen az egykori BKV-vezér, Aba Botond egyenesen bezárta volna a múzeumot. Emiatt több felújításra szánt járművet egyszerűen szétvágtak, vagy sorsukat az enyészetre bízták. Innen nézve óriási siker az unikális szóló Ikarus troli megmentése, illetve kisebb csoda, hogy idén egy ÁMG pótkocsival is gazdagodhatott a jubileumi gyűjtemény.
Ha valaki azt gondolná, hogy a fővárosi használt buszok beszerzése korunk specialitása, az bizony téved. Budapesten már 50 évvel ezelőtt is nagyon örültek annak, ha leharcolt kocsikat helyezhettek újra forgalomba. A Fővárosi Villamosvasútnak (FVV) 1960 elején 206 trolibusza volt, melyek tizenegy vonalon szállították az utasokat.
Ebben az időszakban gyakran előfordult, hogy a villamosokhoz hasonlóan a trolikról is fürtökben lógtak az utasok. A helyzet olyannyira súlyossá vált, hogy az Erzsébet királyné úti végállomáson szabályozni kényszerültek a felszállást oly módon, hogy a megállóba egyszerre csak két kocsit állítottak és az elsőre csak annyi utast engedtek felszállni, amennyinek jutott elegendő ülőhely, ami aztán így indult összeszedni a vonalon várakozókat.
Pótkocsi a túlzsúfolt vonalakon
Persze akadt más megoldás is a túlzsúfoltság mérséklésére. Mivel ebben az időszakban nem volt lehetőség új trolibuszok beszerzésére, így egyedüli megoldásként a Fővárosi Autóbuszüzemnél (FAÜ) már 1954 óta alkalmazott pótkocsis közlekedés beindítása mellett döntöttek, annak ellenére, hogy hátrányai ismertek voltak az FVV előtt.
1961-ben, azaz 51 éve szerezte be a Fővárosi Villamosvasút azt a pótkocsit, amit jelenleg a BKV szentendrei múzeumában láthatunk. Bár a jármű aligha mondható hatalmasnak, hiszen 6800 mm hosszú és 2500 mm széles, tehát akár egy nagyobb nappaliban is elférne, mégsem kaphatott helyet a buszokat felvonultató teremben, mivel oda már sehogyan sem fért be. A 406-os így a Csufi-villamos és a BKV-Ikarus 260T közvetlen közelében látható. A 923-as pályaszámú piros trolibusz-pótkocsival mindössze néhány évig utazhattak a fővárosiak, mivel a későbbiekben az Ikarus-60T-ket csuklósították, így ennek következtében 1965 és 1968 között az FVV az ÁMG pótkocsikat kiselejtezte. Az ÁMG 406-osokkal való közlekedés komoly nehézséget jelentett az akkori sofőröknek, a szűk belvárosi utcákban pedig egyenesen lehetetlen volt ezekkel manőverezni, ezért nem meglepő, hogy a leggyakrabban Zuglóban, a 75-ös troli vonalán jutottak szerephez.
Csöcsgombos buszokkal a világ minden tájára!
A 600-as pályaszámú Ikarus 260-as trolibusz története viszonylag egyszerű: miután 1974-ben a trolibusz-közlekedés további fejlesztése mellett döntöttek, a fővárosi közlekedési vállalat saját jármű tervezésére adta a fejét.
Az elkészült típus végül megszólalásig hasonlított egy Ikarus 260-asra, ami nem a véletlen műve: a vállalat beszerzett egy 260-as kocsiszekrényt (ill. egy 280-ast) és beszerelte a selejtezésre ítélt ZIU-5 villamosberendezését. Az ily módon elkészült kötött pályás autóbusz 1975 februárjában szállított először utasokat a 70-es vonalon. A BKV-Ikarus 260T akkoriban kultikus járműnek számított a sofőrök körében, hiszen afféle magányos hős volt a szovjet gyártmányú trolik között.
A 600-as pályaszámú troli rendhagyó módon először sárga fényezésben állt forgalomba, jóval később kapta csak meg a szokásos szürke-piros színváltozatot. A jármű 1976 és 1995 között szállított utasokat és a fővárosban számos vonalon teljesített szolgálatot, így például a 70-es, 79-es, 76-os viszonylatokon is. A felújított jármű a 70-es viszonylatjelző táblát kapta, melyet valaki azóta már meglovasított, hasonlóképpen a lökhárítóra szerelt gumiköpenyekhez, amelyeket bizonyos körök szerint egyszerűbb úgy pótolni, ha egyszerűen lelopjuk a másik 200-asról. Hiába, ez is része a magyar buszkultúrának, ahogy az is, hogy a fanatikus rajongók szinte minden mozdíthatót hazavisznek a buszokról nem fogva fel azok eszmei és anyagi értékét.
A jármű tömeggyártása sajnos nem valósulhatott meg, mivel végül több, fontos szempontot mérlegelve a szovjet gyártmányú ZIU 9-eseket részesítették előnyben. Azok sikere viszont akkora volt, hogy hazánkon és Kolumbián kívül sehova máshova nem kerül belőlük a Szovjetunión kívülre. 260-as karosszériával a nyolcvanas évek közepén készült még egy trolibusz, igaz ez már Ganz villamosberendezésekkel, mely a budapesti próbákat követően Weimarban közlekedett 1986 és 1992 között. Az egyetlen magyar Ikarus 260T-t szerencsére a BKV saját költségén felújíttatta, így a sárga trolikülönlegesség most nyitotta ajtókkal várja az érdeklődőket a nosztalgiateremben.