Teherautóval a belvárosban

Tanyasi csávó a városban

Mély zúgással kel életre a dízelmotor, legalább egy hathengeresé ez a hang. Egyes fokozatba kisérem a botváltót, kissé darabosan megindulok, majd eljutok az első szűk belvárosi sarokig, ahol kanyarodáskor majdnem elhúzom a sarokhoz legközelebb parkoló autó farát. Nem veszem el, már megszoktam az ide nem illő méretet, és különben is rém kellemetlen lenne egy ilyen macsó szerkezettel lassítani, mert éppen összeszűkült kissé az út. Meglehetősen nehezen indul a reggel, megállnék egy kávéra néhány utcával odébb, de a laptop, az edzőcucc és még ki tudja mi, ott figyel a lábtérben. Zárható csomagtér híján mindent az utastérbe kell bedobálni, lassan kezd eluralkodni a káosz, rá kellene venni magam a takarításra. Nem állok meg, félek, hogy feltörik az autót, amíg szürcsölöm a kávét, egy hete a Janinak is kilopták a laptopját, amikor épp csak beszaladt 5 percre a bankba.

Hajtok hát tovább, kezd bemelegedni a dízel. Én is ébredezem, de az autó még iszonyat darabos, minden váltásnál rángat. Pár nap után rájövök, nem velem van a baj, hanem hogy egy teherautóban ülök. Előbb fel kéne engedni a kuplungot, aztán gázt adni, ha teljesen sima átmenetet szeretnék, máshogy nem nagyon megy. A kuplung csúsztatását valamiért nem szereti ez a szörny. A piros lámpánál beáll mellém egy BKV busz, lenézek az utasokra a pilótaszemüvegem mögül, aztán „kilövök”, hadd irigykedjenek. Olyan magasan ülök, hogy látom az eddig óriásinak tűnő Nissan Navara tetejét is, mintha minden pick up egy számmal kisebbnek tűnne a Rangernél. Ez nagyon teszik.

Megérkeztem a mélygarázs elé, ahol éppen csak be tudok úgy kanyarodni, hogy ne kenjem fel az amúgy színre fújt metál kék lökhárítót a falra. A garázsban a tetőantenna végig súrolja a plafont, de még épp elférek, nincs itt semmi gond. Ráállok egy oszlopra, ahogy csak bírok, és mivel elég korán jöttem, még ki tudok szállni anélkül, hogy nekivágnám a kétajtós szekrény méretű ajtót a mellettem parkoló kollégának. Az autó orra is kilóg rendesen, mert nem akarom, hogy a mögöttem lévő helyét foglaljam el félig. Kizuhanok a bőrülésből a földre, irány a lift és az iroda. Közben észreveszem, hogy platót teledobálta szeméttel valami ökör éjszaka, de nem mászok fel ingben, így marad, ott ahol van. Este újra találkozunk, addig pá-pá Ford Ranger.

Bringát, quadot  vagy legalább terepet

Eljött a munkaidő vége,  péntek is van, ki kéne menni terepezni a hétvégén, jön az isteni szikra. Vagy legalább feldobni egy bringát hátra, mert az olyan jól mutatna. Elég lusta vagyok, allergiaszezon is van, inkább próbálok szerezni egy quados ismerőst. Ajánlgatom a platót neki, de nem hatja meg, ugrott a mókázás.  Amúgy gyakorlatilag érintetlen még a raktér borítása, csak poénból dobtam fel egy ruhásszatyrot egyszer, meg a földúton felszálltak a gyerekek, persze azt is én ajánlottam nekik. De azt legalább élvezték, mert a merev tengelynek és a laprugónak hála pattog a Ranger fara rendesen. Nem túl kényelmes, de egy idő után már vicces, ahogy fékezés nélkül áthajtok vele a fekvőrendőrön, és közben akkorát zuhanok lefelé jövet, mint a vidámparkban a szabadesés szimulátoron. Valamiért jó érzés ez a robusztusság, persze kell néhány nap, amíg élvezni kezdem ezt a darabos vezetést.

Személyautós kényelmet ígértek, ezzel azért kicsit becsaptak. Az 1100 kilóig terhelhető plató, és az állítólag 1 millió kilométeres durva tesztkörülmény viszont örömmel töltenek el. „Fel sem lehetne robbantani” érzésem van, amikor benne ülök, és simán ráakaszthatnék egy közel 3.5 tonnás vontatmányt is, feltéve, ha lenne ilyenem, és ha lenne rajta vonóhorog. De nincs.

A négykerék-hajtás is megnyugtató, ott van egy csúnyácska kis forgókapcsoló a váltó mögött. Van sima összkerék, és van felező is. Sose kapcsoltam még be egyiket sem, a földúton csapatáshoz pont semmi szükség rá. Amúgy a többi kapcsoló is pont ilyen igénytelen műanyagból készült, pont olyan mint egy kínai vízipisztoly tapintásra. Az összhatás mégis kellemes, úgy hogy közben iszonyatosan robusztus.
Közben kiderült, hogy a dízel négyhengeres, de a 2.2 TDCI feliratból azért ezt sejteni lehetett volna. Egy darabig így is paráztam, hogy lezabálja majd a gatyám, de nem. Állítólag a légellenállása is jó ennek a kéttonnás téglának, de az biztos, hogy 9 liter körül megállt vegyesben, úgy hogy nem játszottam spórolásra. A tankja óriási, simán mentem vele 800 kilométert, amíg először megálltam tankolni.

A 150 lóerő és a 375 newtonméter simán gyorsít 140-re autópályán, ilyenkor nem pörög sokat, és a kerékzúgás, és a szélzaj mértéke is minimális. Utazóautónak sem rossz a Ranger, ez egy nagy piros pont neki. A magas üléspozícióból minden helyzetben jól kilátok, ez nagyon kényelmes és rendkívül könnyű megszokni. Kezdenek is félni tőlem egyre többen, amikor személyautós tempóban használom a Rangert. Az autósok ettől már idegesek lesznek, nem szeretik, ha egy baromi nagy hűtőrács látszik a visszapillantójukban. Ez sajnálatos, de a Limited felszereltséggel járó bőrülés, tolatókamera, kétzónás klíma, esőérzékelős ablaktörlő és a 17 colos felnik azt a hangulatot adják, mintha egy személyautóban ülnék, és a benga nagy méretet is gyorsan megszoktam. A szögletes forma miatt könnyebb átlátni valahogy ezt a bálnát, egész megszerettem.

Már csak az a kérdés, mi értelme ennek a luxus teherautónak belvárosi használatban. Nem szépítem, gyakorlatilag semmi. De akinek a méret a lényeg, az megérti majd miért jó a Rangerrel centizni egy egyirányú utcában, és szeretni fogja azt annak minden egyszerűségével együtt. És a végén még felcsap építési vállalkozónak, úgy legalább visszaigényelhető majdnem 2 millió áfa.