Megjött az özönvíz, a meteor, vége a pusztulásnak, a járványoknak. Eltelt pár év, elfogytak a civilizáció után maradt készletek, de a fennmaradt könyvtárak, még hozzáférhető elektronikus tudástárak segítségével nagyjából biztosított a túlélő kis közösségek számára az élelmiszer-termelés, a ruházkodás. Most már volna idő elmenni a nyáron az Adriára napozni. Mivel megy vajon, aki megteheti?
A világkereskedelmi hálózatok összeomlottak, már nem lehet emailben megrendelni Kínából a gyújtógyertyát a pár, még működő fennmaradt járműhöz. Honnan indulna vajon újra a motorizáció? Végig kell-e járni újra a gőzgép – stabil belsőégésű motor – motoros szekér – V8 szívó – turbó és közös nyomócső – hibridautó – elektromos autó, hidrogénautó útvonalat? Talán nem. Nézzük, ki lehet-e küszöbölni az új emberi civilizáció kialakulása során a fosszilis üzemanyagokat, az üvegház-hatást irdatlanul gerjesztő ipari berendezkedést!
Ha mégis marad a belsőégésű motor, lehetne kétütemű
Egy fenti forgatókönyv szerinti világégés után, ha az emberiség maradéka mégsem akarna szabadulni a kitörő forró gázok hangjától, érdemes lehet felvenni a kétütemű motorok fejlesztésének fonalát. Ez kevesebb alkatrészből áll, könnyebb legyártani, azt a kis kenőanyagot pedig, ami a motornak kell, alkohollal is el lehet keverni. Ricinusolaj és bioetanol vagy metanol: ha már nem jön többet az arab olaj, ezzel neki lehet állni újra száguldozni. A modellmotorok például ma is pont ilyen üzemanyaggal mennek
A bonyolult, számítógépekre, mikrokomputerekre alapozott technikát elfelejthetjük, IC-t, RAM-ot, USB-s adatkommunikációt, Wi-Fit csavarhúzóval és kalapáccsal nemigen lehet összehozni. Elég messze vissza kell majd menni az alapokig.
Elsőként, ha már nem elegendő energiatermelésre, ipari termelésre az az elkopott gépállomány, ami fennmaradt a XXI. század komplex, globális technológiával készült masinái közül, netán már az utolsó felborult tartálykocsiból is lefejtettük az utolsó csepp benzint, a szél, a folyók energiájának kihasználása lesz a kézenfekvő megoldás a mindenek alapját képező forgó mozgások előállítására. Sőt: a Nap energiáját is munkára lehet fogni, a világégés után nehezen előállítható félvezetők, mikroelektronkák és egyéb szilícium-alkatrészek nélkül. Üveget fújni KUKA-robot nélkül is lehet, és üvegcső-alapon össze lehet hozni egy teljesen emissziómentes gőzgenerátort: koncentrált napenergiával hajthatunk meg gőzturbinát.
Ha van egy forgó tengelyünk, már sínen vagyunk. Tudunk esztergálni, hengerelni; a letűnt civilizáció szemetéből már össze is hozhatjuk azt a kohászatot és fémipart, ami az új termékek elkészítéséhez kell. Innen már lehet vasmagunk, rézdrótunk: akár elektromos alapon is tudunk fejleszteni. Az akkumulátor viszont még nagyobb probléma lesz, mint manapság: fejlett elektronikai ipar nélkül bajos lesz autonóm járművet készíteni. Ellenben a vasút indulhatna rögtön elektromos alapokon, nem kell összefüstölni a szép, új világot már a kezdetektől.
A megújuló energiaforrásokból származó elektromos árammal akár bonthatnánk vizet, a hidrogént pedig komprimálva felhasználhatjuk egy primitív, elektronika-mentes gázturbina hajtására.
A turbina forgathat generátort, az hajthat villanymotort, esetleg beiktathatunk egy primitív ólom-savas pufferakkumulátort, és már kész is a könnyen szabályozható teljesítményű, finoman mozgatható elektromos hajtáslánc.
Ezt a hóbelevancot feltehetjük egy nagy alvázra, amin vihetünk alkatrészeket egy következő hidrogéntermelő állomás építéséhez, és szép lassan felépíthetjük az új világ nem kőolajra, hanem korlátlanul és tisztán előállítható üzemanyagra épülő infrastruktúráját. Akár egészen az Adriáig, hogy a nagy munkában megfáradt kárpát-medencei túlélők heverészhessenek végre a tengerparton nyáron. Reméljük, mire odaérünk, a helyi sör- pizza- és grillezett tintahalipar is újra talpra áll majd.
De hátha a világégést kozmikus sugárzás okozza majd, ami olyan mutációt okoz a túlélők agyában, mitől azonnal feltalálják a gyakorlatban működő teleportációt! Minden gondunk meg lenne oldva.
Már ha mi is túlélnénk, persze.