Kossuth Rádió, hangtár, január 15-i Napközben – itt hallgatható meg az az interjú egy rendőrségi vezetővel, ami ellen autós szakújságíróként és magyar állampolgárként ki kell kelnem magamból. A gyorshajtókról, szabálytalan autósokról szóló blokkban 10:41:35-től jön az érdemi rész, úgy mint Fótos József, ORFK osztályvezető-helyettes, rendőr alezredes úr állításai. Hallgattam a műsort, lassan rájöttem, hogy ez nem a Rádiókabaré, és csak esett az állam egyre lejjebb. Vegyük sorra a mondatokat, amiket, hogy úgy mondjam, furcsállok egy rendőrtől, pláne, ha alezredes és a rádióban nyilatkozik:
„Ausztriát nem lehet összehasonlítani Magyarországgal, az emberek mentalitása teljesen más, 180 fokos fordulattal vagyunk hozzájuk képest”. Nos, ez egy elég puha állítás, viszont mivel én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyakran autózom Ausztriában (és szerte egész Európában), sajnos azt kell mondjam, semmilyen alapja nincs. Ausztriában is van sok normális autós és pár bunkó, az autópályákon éppúgy jellemzően a nem osztrák (szlovák és román) kocsik a legbátrabbak, mint nálunk. És egyáltalán, szerte Európában, még néha a szabálytisztelet Mekkájának propagált Svájcban is az a tapasztalatom, hogy az autósok hasonló arányban mondhatók önjárónak, és nem mindenek felett tisztelik a szabályokat. Hiszen nem hangyák vagyunk, hanem emberek. (Arról nem is szólva, hogy az M1-esen Bécsből Pest felé autózva mintha leginkább osztrák és román rendszámú autók húznának el 160 felett a belső sávban.)
„Ha csak megnézünk egy pesti közlekedést, hogy hányan váltanak úgy sávot, hogy nem indexelnek, vagy hányan kanyarodnak be úgy, hogy nem használják az irányjelzőt”: Hányan? És ebből hányan civilek? Mert azt korábbi GPS-kamerás akcióinkból tudjuk, hogy a rendőrök valóban elég lazán kezelik az irányjelzést:
„Becsukja magára az ajtót, fölhúzza az ablakot, rajta kívül megszűnik minden és ez csak az ő világa és őt abszolút nem érdekli, hogy ő most megáll a külső forgalmi sávban, 150 másik járműnek kell miatta kerülgetni”. Alezredes úr, a tipikus rendőri ellenőrzésre gondol, például amikor a Budaörsi úton reggelente a buszsávban megállítva büntetik az autóst, mert nem képesek leterelni egy mellékutcába? Kétnaponta látok ilyet.
Persze mondhatjuk, hogy Fótos úr nem úgy általában beszél azokról az emberekről, akiket szolgálnia és védenie kell, hanem csak a renitenseket ekézi. Mondhatjuk, de csak eddig a mondatig:
„Az emberek többségét nem érdekli a körülötte lévő többi közlekedő”. Meg eddig: „A tolerancia nálunk ismeretlen fogalom”.
Ha Fótos úr esetleg már járt is Bécsben, nem csak feltételezései vannak az ottani forgalomról, tudhatja, hogy ott meg az udvariasság ismeretlen fogalom. Akinek nincs elsőbbsége, nem is kap, nálunk egy-egy udvariasabb polgártársunk jóindulatával sokkal hamarabb kijut a zsúfolt főútra az alárendelt útról kikanyarodni szándékozó, mint ott. A jelenségnek persze megvan a magyarázata. Az osztrák közlekedést jellemzően gondosan tervezik meg és működtetik, tehát nem is kell kiengedni senkit, ha nincs elsőbbsége, mert a forgalom ritmusa úgy tervezett, hogy legfeljebb rövid várakozás után rá kerül a sor, és kihajthat. Nálunk meg se szeri, se száma az olyan forgalmi helyzeteknek, amikor csak a szerencsén múlik, meddig kell várnunk a sorunkra, ha a hülye, átgondolatlan szabályozásnak eleget akarunk tenni. De szerencsére a magyar autósok között mindig akad empatikus, jófej.
„Ha jól tudom, az országnak a negyede sincs munkaképes viszonyba’ az adózást tekintve, de bárkit megállítunk, tízből tízen mindenki siet valahova”. Fótos úr ezután azt fejtegeti, hogy a szemét adócsaló autósok ugyan hova mennek olyan gyorsan, hogy még nekik áll feljebb, ha lesből letrafizzák őket: „nem tudom, hogy hova siet mindig ez az összes ember, de tízből tízen ez az első kifogás, hogy ők sietnek és ezért lépik túl a sebességet”.
A tavaly szeptember-novemberi időszakban 3 millió 870 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, az állástalanok száma 460 ezer volt, ami 10,6 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A gyerekek, nyugdíjasok kapcsolata is rendezett, adózási szempontból. De ha Fótos úr úgy véli, ezzel együtt is túl sokan autóznak (gyorsan) a feketegazdaság-béli ügyeiket intézni, nála a labda: a Rendőrség akár vissza is szoríthatná ezt a feketegazdaságot.
Köztisztviselőként persze Fótos úr alighanem nem tudja, hogy egy bejelentett munkaviszonnyal bíró, rendesen adózó polgár is siethet, akár épp munkaügyből kifolyólag. Fótos úrnak se rossz ez, hisz ha az adófizető elkésik egy fontos találkozóról, és kirúgják, vagy bukja a vállalkozását, nem tud hozzájárulni többé adójával a rendőrök fizetéséhez.
Kedves Rendőrség, kedves Fótos úr – mint magyar állampolgár, adófizető, autós, tisztelettel kérem, hogy egyrészt ne viselkedjenek velem szemben ilyen lenézően! Egyrészt, mert nem célszerű még ilyen szinten sem szembeállítani egymással a lakosságot és a hatóságot, higgyék el, ez visszaüt. Másrészt, mert a Rendőrségnek a rendőrautók közlekedését elnézve semmi alapja sincs a civilek közlekedését minősíteni. 2010-es videónk:
Azt sem tudom, kiket szoktak megkérdezni a rendőrök, hova sietnek. Bár én gyakran sietek, és szinte folyamatosan túllépem a KRESZ sebességhatárait (mint oly’ sokan itthon is és más európai országban is, videóink tanúbizonysága szerint a jelzés nélkül autózó magyar rendőröket is beleértve), a Rendőrség hatékony munkájának és az objektív felelősség még remekebb intézményének háta az utóbbi 15 évben mindössze egy alkalommal fizettem 30 ezer forintot. És akkor se kérdezte meg tőlem egy rendőr sem, hogy hova siettem a 60-as táblánál 81-gyel egy mellesleg teljesen értelmetlenül korlátozott útszakaszon, csak kiküldték a csekket a tesztautó tulajdonosának, az meg átküldte nekem, én meg befizettem. Hiszen kifogás nem kell a rendőrségnek, csak a pénz.
„Tízből tízen csak ezt mondják, hogy ők sietnek, orvoshoz, munkamegbeszélésre, fuvarjuk van, dolguk van, ide mennek, oda mennek”, „Itt mindenki rohan és kapkod ebbe’ az országba'”. Hát, ha valaki nem olyan szerencsés, hogy állami tisztviselő, mondjuk rendőr alezredes, a mai napig szinte kirúghatatlanul bebetonozva az állásába, akkor bizony sokszor rohannia kell, ha meg akar élni.
„Sebességméréseknél lehet azt észlelni, ha sebességjelző-előjelzőt használ a kollega, vagy blokkolót használ, ugyanis azonnal jelzi a traffipax-kezelőnek azt, hogy, hogy itt valami gáz van”. Tévedés, a detektort, vagyis előjelzőt nem lehet észlelni, maximum abból, hogy lassít a mért autó. „Kollega” alatt pedig persze a gyorshajtót érti Fótos úr, talán freudi elszólás, nem tudom. De ha már itt járunk: tavaly kikértük megyénként a gyorshajtáson kapott rendőrök statisztikáit, amit a rendőrség egy óvatlan megye kivételével a mai napig nem adott ki. A Köztársasági Őrezred viszont kiadta az adatokat: 395 autójukra tavalyelőtt 25, 2010-ben 31 gyorshajtási bírságot szabott ki a rendőrség, mert jelzés nélkül száguldoztak.
Hogy hova kapkodtak vajon ezek a készenléti rendőrök két év alatt 56 ízben, hova rohantak, én nem tudom. Fótos úr talán tudja, milyen fontosabb dolguk volt, mint a sok nem adózó, toleranciamentes állampolgárnak. De haladjunk:
(Lézerblokkoló használata esetén) „kiírja neki azt a megfelelő szöveget (a traffipax – a szerk.), hogy a mérés sikertelen, és ilyenkor már, ha leállításos módszer van, akkor ezeket meg is szoktuk találni, és szabálysértési eljárás indul ezekkel a személyekkel szemben”. Khm, indulNA, ha a rendőrség megállítaNÁ a gyorshajtókat. Ezzel szemben az én napi kb. 100 kilométeres, mintegy tízéves tapasztalatom alapján azt kell mondjam, a megállításos ellenőrzések aránya gyakorlatilag nulla. Automata lézer mér, videó rögzít, csekk megy, és kész, az a fontos, hogy csengjen a kassza. A lézerblokkló meg csak akkor van veszélyben, ha a politikustól megkérdezi az újságíró, hogy mit keres az autóján. Ismerek egy garázst itt nyugat-Magyarországon, ahol két kocsi lakik, mindkettő lézerblokkolóval szerelve, mindkettő évi 50 ezer kilométer feletti futással, mindkettő idősebb két évesnél, és mindkettő folyamatosan gyorshajt. Egyiket se állították meg vagy büntették meg soha.
Radarjelző a tilos, vagy a lézerblokkoló, kérdezi a riporter. „Mind a kettő”, válaszolja Fótos úr határozottan, majd konkrét jogi hivatkozással meg is erősíti: „Egyik sem lehet (…), ez nemrég változott, tavaly szeptember egytől, addig lehetett használni mind a kettőt. Most már nem.”
Fótos úr sajnos nem elég tájékozott azzal kapcsolatban, amiről nyilatkozik. A jogszabály itt olvasható, KRESZ-nek hívják különben. Az ominózus új rész kiemelve: „(3)4 Tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni, valamint az ellenőrzés eredményét befolyásolni, ide nem értve az ellenőrzést előre jelző eszközök használatát.” Tehát az előjelző használata kifejezetten megengedett, köszönjük, Emese, akarom mondani, Fótos úr.
Arról már nem is beszélve, hogy az aktív lézerblokkoló hiába tilos, ha ezeket a kütyüket az autós elektronikus garázskapu-nyitóként vásárolta és használja. Bizony, ezek az eszközök jogilag olyan remek partnerei a hatóságnak, hogy 4-8 másodperccel a blokkolás után direkt ki is kapcsolnak, nehogy meghiúsítsák a mérést. Persze közben van idő lelassítani, de hát istenem; a bíróságon aztán bizonyítsa a rendőrség, hogy lézerblokkolóval van dolga, nem hatóság-tisztelő kapunyitóval. Íme, ennyire tilos a cucc. Próbáljanak meg mondjuk kokain-hirdetést találni élő magyar weboldalon ilyen minőségben.
„Ausztriába’ vagy egyéb közeli országba’ az sem engedélyezett, hogy a GPS-be’ lévő fix helyekre való figyelmeztetést is (…) valamelyik országba’ még ez is tiltott.” Hát mi nem vagyunk nagyon tájékozottak, de úgy tudjuk, hogy Európában kizárólag Franciaországban, Svájcban és Liechtensteinben tilos a trafiadatbázis használata a navigációban. Ja, és a Tom-Tom is így tudja, de biztos ők se értenek hozzá. Persze ez a rendelet még ezekben az országokban is betarthatatlan, amikor bármelyik okostelefonra percek kérdése telepíteni a riasztó adatbázist.
És azt is kipécézik, megállítják és jön a büntetés, aki ilyet használ? – kérdi a riporter. „Így van, így van. És a büntetés is sokkal keményebb, mint nálunk. Mindenki ugye mondja, hogy nálunk milyen kemény a büntetés; tízszerese a büntetés más országokba.”
Hát nem egészen, Fótos úr, az osztrák gyorshajtási büntetési tabella itt olvasható. 50 helyett 70-nel menni a helyzettől és a rendőr ítéletétől függően 21-54 euró, ami nálunk ugye 30 ezer forint, azaz 102 euró, de hát mi gazdagok vagyunk, az átlagkereset az osztrák átlagbér szűk negyede.
Végezetül egy különleges esetet kér a riporter, valamilyen rafinált trükköt a trafi ellen, amivel a Rendőrség találkozott. De Fótos úr nem mond ilyet, csak moralizál: „Inkább az emberi tudatlanság és az emberi oda nem figyelés az, amivel napközben találkozunk.” Hát igen, mi is. De azért csak van egy tanmese a végére:
„Egy kis faluban (…) megálltak a kollégák, sebességet mértek (…), egy körülbelül 100-150 ezer forintot érő autó elég nagy sebességgel elzúgott a mérőműszer mellett, visszament, megkérdezte, hogy belement-e. Igen (…), egy 45 ezer forintos büntetést fog kapni (…), ugyanez az autós félóra múlva jött visszafele, és akkor pedig 60 ezer forintos büntetést kapott, ugyanott, ugyanazon a helyen.”
Kedves Fótos úr, kedves Rendőrség! Hát nem pont ez a példa bizonyítja, mennyire értelmetlen dolog az objektív felelősség szellemében folytatott rablásban kimeríteni az Önök által oly veszélyesnek hirdetett gyorshajtás elleni küzdelmet? Esetleg ettől az oda-vissza gyorshajtótól nem kellett volna elvenni a jogsiját? Hadd menjen továbbra is gyorsan ott, amíg el nem üt valakit, a lényeg, hogy fizessen?
De akkor legalább a rádióban nem kéne arról nyilatkozgatni, hogy mennyivel rosszabb nálunk a közlekedési morál, mint az istenített Ausztriában. Hát jórészt pont Önök tehetnek róla, nem? Fótos úr mindenesetre erről győzött meg az interjúban, és arról, hogy mennyire nem partnernek, hanem ellenségnek, ostobán kapkodó, hebehurgya népségnek tartják a magyar rendőrök némely vezetői az autósokat, a polgárokat.
És vajon csak nekem volt ez a benyomásom, vagy mindenkinek, aki ezt a beszélgetést hallotta?
