Így lettem a Porsche Performance Drive idei versenyén induló magyar csapat negyedik tagja. A főleg kiemelt Porsche ügyfeleket célzó rendezvény tavaly indult útjára, a Közép-Európai Porsche központ szervezésében. Egyszeri eseménynek indult, de a rengeteg pozitív visszajelzés folytatást szült, ezért emelve a tétet, 2013-ban még színesebb programmal, még nagyobb kihívásokkal rajtolt el az öt napos küzdelem.
Kik, miért, és meddig?
A kilenc országból érkező tíz csapatnak Moldova fővárosából indulva, Ukrajna kátyú szaggatta útmaradványain át, Lengyelországba kitérőt téve kellett elérni a kitűzött célt, a magyar határtól nem messze fekvő Slovakiaringet.
Ebben a pillanatban könnyen beugorhat a félőrült milliárdosok veszélyes versengése, a Gumball 3000 névre keresztelt ágyúgolyó futam, ám itt az veszít a legtöbbet, aki hozzájuk hasonlóan ész nélkül tiporja a gázpedált. Nekünk a veterán ralik mintájára legfőbb cél a pontosság. Megadott idő alatt kell megtennünk a kijelölt távot, és pontosan kell érkeznünk, akár az oszakai gyorsvonat. Ha nem az adott percben érjük el a célt, mindegy, hogy hamarabb, vagy később, de jár a büntetőpont.
Ezért a 200+ kilométeres etapokat precízen kell tervezni, elég egy városi dugó, vagy az útra tévedő tehéncsorda (ami Ukrajnában még elég gyakori), hogy boruljon a remekbe szabott terv. Belegondolva, ezt a célt nem nehéz teljesíteni, későként végletekig kihasználva a KRESZ adta kereteket, még hozható az eredmény.
Csakhogy itt a fogyasztás is számít! Aki lámpától lámpáig tötymörög, majd eszét vesztve teper, komoly árat fizethet a kútnál. Így kétarcú versengés ez, kötélidegeket követelő, keretbe szorított, józan rohanás. A csapatok sorrendjét ez a két tényező határozza meg (a pontozást később részletezem, ha igény támad), tehát aki pont időben érkezik, és a legtöbb gázolaj maradt a tankjában, az dörzsölheti a tenyerét.
Mindenki egyenlő esélyekkel azonos technikai háttérrel indult. A tíz csapat alatt kivétel nélkül a Porsche Cayenne S V8-as dízel verziója szolgált, 382 lóerővel és mozdonyokat alázó 850 Nm-es nyomatékkal. Nem épp kifejezetten az a csomag, amit tojással a jobb lába alatt akarna vezetni a mezei autóbuzi, de ez is a kihívás része.
A csapatok általában a már említett ügyfelekből, és az országot képviselő Porsche munkatársból álltak, nálunk rendhagyó mód három autós újságíró egészítette ki a létszámot, így mi egyszerű kéjutazás helyett a győzelemre hajtva vágtunk neki a küzdelemnek.
Moldovában rendőri felvezetéssel, hatalmas reklámtáblával vártak, kormányfőknek álcázott maffiafőnökök nem kapnak ilyen szintű ellátást
Moldovában földet érve már a reptéren összesűrűsödött az idő. Két repülő drónra szerelt kamera, fotósok, filmesek hada, mosolygó hoszteszlányok várták a mezőnyt. Útleveleinkbe gyors pecsét került, és már a magyar zászlót oldalán viselő, hetes számú Cayenne ülésében pöffeszkedve haladtunk rendőri felvezetéssel Chisinau belvárosa felé.
Ekkor a Cayenne még ugyanaz a szürke luxus-SUV volt, mint előtte bármikor, a kényelmes utazás precízen tervezett, de mosolytalan csúcsa.
A változás másnap indult, mikor a helyi nevezetességek megismerése helyett végre elrajtoltunk Chisinau Porsche központjából. Kezdetét vette a precíz kilométerfalás, ami a fővárosból kiérve rutinfeladatnak bizonyult, lévén Moldova betonkockákból legózott útjain nullával egyenlő a forgalom.
A tavalyi versenyen részt vevő két újságíró kolléga eltökélt versenyszellemmel foglalta el a Cayenne első sorát, és a takarékos vezetés minden fogását bevetve, a V8-ast morzsányi gázolajjal etetve haladtunk az ukrán határ felé. Bőrülésekbe ragadva, felhúzott ablakkal, kikapcsolt klímával, hetvennel vitorláztunk, legtávolabbi ellenpólusát megélve az autó mindennapi használatának.
Az első etapon szinte mindenkinek sikerült hozni a percre pontos érkezést, később a körülmények romlásával szétszakadt a mezőny
Bitang rossz utak vannak erre, gondoltam mikor sokadjára az öv mentette meg a tetőkárpitot egy zsíros fejnyomtól, de ahogy elértük az ukrán határt, átéreztem tévedésem súlyát. Minden határátkelés külön show elemként hatott, a Cayenne konvoj papírjait hatalmas tányérsapkák árnyékában hűsülő felkészült elmék vizslatták, emlékeztetve minket arra, mekkora találmány a néha szidott Európai Unió.
Igaz erre mi is rátettünk egy lapáttal, mert ha négy huszonéves kézi erővel tol át a határon egy 24 milliós autót, az több mint gyanús. Mivel minden csepp üzemanyag számít, izzadva taszigáltuk a 2200 kilót át a sorompókon, majd az indulás pillanatában motort röffentve a világ legkomótosabb rajtjával vágtunk neki az ukrán szakasznak.
Végre volán mögé kerültem, és ügyeletes kormányosként kezdhettem a 90-60 km/óra közötti jojózást, féket és erős gázadást elfelejtve, kétezer alatt felváltva. A nagyszerű terv kivitelezése közben fel sem tűnt, mennyire természetesen kényelmes a Cayenne. A lehetőségekhez mérten sikerült átültetni a márkára jellemző vezetői pozíciót, amit a szinte függőlegesen álló volán, és a 18 irányban állítható sportülések tesznek teljessé.
Amikor csak lehetett, toltuk az autót, ezzel is spórolva pár csepp üzemanyagot. Nyilván az ezzel szerzett előny semmivé vált, ha ügyes ellenfél tankolt minket, de mint pszichikai hadviselés kitűnő fegyvernek bizonyult
Az idill hamar véget ért, mikor elértünk az első szakadékkal felérő kátyúhoz. Borsodban, Szabolcsban edzett srácként, Erdélyben többször túrázva felkészültnek éreztem magam a rossz utakra. Tévedtem. Itt nem egyszerűen eltűnik az aszfalt, hanem kráterek marta marsi táj váltja fel.
Ennél rosszabb koktélt lehetetlen keverni, egy jól letaposott földút többet ér, mint az aszfaltfoltokkal csipkézett lyuktenger. Erre a tortára habként jön a helyiek körülményekhez idomult közlekedési morálja. Nincs határozott irány, vagy kijelölt sáv, mint csónakok a tengeren hánykolódnak össze-vissza a kivénhedt 2103-as Ladák, teherautók, szénával megrakott szekerek.
A pillanat amikor elfogyott az út, avagy üdvözlünk Ukrajnában. Szerencsére a terepgumikon futó Cayenne állta a sarat
Bukovel, avagy túl a nehezén?
Hangulatfokozó elemként megkaptuk még az év viharát, hömpölygő patakká változott utcákon törtünk előre, és értünk fáradtságtól remegő lábbal Bukovelbe, az első tankoláshoz. Ez a színházi felvonás a verseny egyik legérdekesebb momentumává lépett elő.
A leragasztott tanksapkák körül mindig több tucat ember sündörgött, mivel a csapatok egymásnak tankoltak, és a riválist töltve adott volt a lehetőség pár csepp gázolaj óvatlan kilocsolására. Nem volt nagy meglepetés, hogy a versenyt hozzánk hasonlóan komolyan játszó ukránok kaparintották meg a töltőpisztolyt, mikor a magyar autót kellett tankolni.
Kátyúk és kóbor tehenek? Ennyi nem volt elég, ráadásképp megkaptuk az évtized viharát, ami gyakorlatilag vakrepüléssé változtatta a vezetést
Keddi napunk betétprogramként szerepelt, haladás helyett a helyi legmagasabb csúcsok egyikét másztuk meg, természetesen a Porschékkel. Itt bizonyított igazán a Cayenne, a képek mindent elárulnak, a megfelelő gumikkal meg se kottyant átvágni sziklás patakon, eső áztatta hegyoldalon. Jól jött az elektronikusan záró középső differenciál gyors reagálása, valamint a bődületes nyomatékot oldalanként megfelelően elosztó Porsche Torque Vectoring technológia.
Természetesen ezt a napot sem úsztuk meg versenyszám nélkül, egy rettentő hegyoldalban kijelölt triál-pályát kellett legyűrni, szűk kapukon, érintés nélkül áthaladva. Hiba nélkül végigszántottunk, az ukránokkal ellentétben, akik egy hibapontot begyűjtve teljesítették a feladatot. Ez még nem okozott helycserét, maradtak vezető pozícióban, de mi szorosan mögöttük vártuk a szerdai folytatást.
A tankolás a verseny egyik legfontosabb mozzanata, mivel a csapatok egymásnak tankoltak így ez teret adott némi taktikai harcra, baráti országoknál másképp kattant a pisztoly, mint a nagy ellenfeleknél
Szerda délelőtt végre az ukrán határt céloztuk meg, újra kőtörő módba kapcsolva a Cayennet. Az adaptív légrugózást Comfort, és legmagasabb állásba kapcsolva próbáltuk minimalizálni a kátyúk jelentette veszélyt, de az addigi tökéletesen pontos célba érő sorozatunkat sem akartuk megszakítani. Ez még tovább srófolt gépkínzást jelentett, amit ismét csak néma szolgálattal hálált meg a Porsche.
Normál esetben ilyen kegyetlen kihívásnak sohasem tennénk ki tesztautót, és tényleg mind a négyünk elcsodálkozott a Porsche terepen, rossz útviszonyok között mutatott teherbírásán.
Ezen a ponton már vak bizalom kellett a technika felé, a győzelem esélye felülírta az aggodalmat, de a hazárdjáték végül kifizetődött, ismét pontosan érkeztünk meg az ukrán-lengyel határon felállított ellenőrző ponthoz.
Terepen bizonyít a Cayenne, ez a patak meg se kottyant neki
Így kígyózó sorok között, végtelenbe tartó dugókat kerülve tettünk meg mindent az újabb pontos célba érkezésért. Már veszni látszott minden, mikor a Google Maps baráti segítséget adott, és egy frissen elkészült autópályaszakaszt felfedezve sikerült újra felvennünk a megfelelő tempót.
A stopper után futva – Cél Katowice
Szerencsére a terepgumik kétszáz feletti sebességi indexe nem veszélyeztette, hogy időgyűjtő átlagot fussunk, így az egérutat kihasználva mindenkit megelőzve értünk a nap végső céljába, Katowicébe. A mindenki halmazba ezúttal a szervezők is beletartoznak, szó szerint elsőként értünk a tankolási pontra, így az érkezési idők naplózása, mérése igazi Közép-Európai káoszt hozott, aminek végére az autókba telepített GPS jeladók értékei tettek pontot.
Levezetésképp a katowicei Porsche Centrumban még időre lecseréltük a terepgumikat, hordónyi méretű 21 colos abroncsokra, majd szakaszgyőztesként zárva a napot, átvéve a vezetést zuhantunk ágyba.
Katowicében levezetésképp még egy izzasztó kerékcserét kellett bemutatnunk, szerencsére csak ebben a számban szerepeltünk gyengén
Spórolós haladás a végső célig
Hiába 2,2 tonna, hiába az Auditól örökölt 4,2 literes V8-as dízel, mégis sikerült egyedi, különálló, őszinte sportosságot sugárzó típussal felkavarni a luxus SUV-ok állóvizét. Természetesen ehhez kell az átélt kaland, sőt, a Cayenne erre a legalkalmasabb. Ha valaki városi guruló bunkert akar, erre a szerepre ne kárhoztasson Porschét, válasszon mást.
Legalábbis így gondoltam az utolsó, teljesen nyugodt szakaszon a Slovakiaring felé haladva. A gyér autópályán hét liter körüli fogyasztással közeledtünk a végső befutóhoz. Vaskos előnyünk tudatában nem siettünk, a végére mégis akadt egy apró torlódást kerülő pocsolyákkal tarkított földút, amit egyértelműen padlógázzal kellett teljesíteni.
Így igazán emlékezetes lett elérni a kockás zászlót, hiszen a többi kilenc autó legfeljebb porosan érkezett, a magyar viszont tetőig sárosan érte el a pályát.
A végső befutó pillanatai a Slovakiaringen
Pénteken már csak a ráadás tiszta élményét kellett megélnünk, a Slovakiaring teljes hosszát kihasználva hajthattuk a Boxster S, Cayman S, 911 Carerra S típusok különböző verzióit, valamint a legújabb 911 GT3 Cup versenyautó anyósülésében is élvezhettünk egy kört. Legvégső felvonásként a díjátadás kötelező tapskörei után átvettük a komoly méretet képviselő kupát, és egy precíziós vezetéstechnikai tréningre szóló meghívással gazdagabban vettük az irányt Magyarország felé.
Az utolsó nap a benzinpusztítás orgiája volt, a spórolós napok után végre versenypályán, saját határainkat megközelítve zúzhattunk
Hanem az, hogy közben még a nyugodt pillanatokban is dörgölőző macsek mintájára került egyre közelebb, és vált rideg használati tárgyból, névvel rendelkező csapattaggá. (Az igazat megvallva, tényleg nevet kapott a Cayenne. Az utolsó sáros megérkezés után a rendezvény fotósa a Dirty Diana feliratot maszatolt az autó orrára, ezzel pontot téve a léleknövesztő kalandtúránk végére.)
